Mit csináljak? (részletek lennt)
Figyelt kérdés
Elnézést a múltidőért, nem tudom miért így írtam.
Önfeledt voltam és vidám. Mindig nevedgéltem. Ha azt mondanám, hogy nehéz gyerekkorom volt, hazudnék. De ami az után jött... Persze nem egyik napról a másikra történt a változás. Talán már több éve érlelődött bennem, talán csak egy-két hete, napja. Egyszerre úgy éreztem, senki nem ért meg. Egyre különcebb lettem, az osztálytársaim nem fogadtak el úgy, ahogy voltam.
2009. szept. 4. 18:07
1/2 anonim válasza:
Ne itt várj segitséget a problémádra. Megtetted az első lépést, beszélsz róla. Most pedig fordulj olyanhoz, akivel tudsz beszélni nap, mint nap, aki meghallgat, aki igazán átlátja a gondjaidat, és ha szükségét látja azt mondja fordulj szakemberhez. Ne idegenektől várj tanácsra, hiszen csak azt tudjuk rólad, amit leirtál. Biztosan van felnőtt a környezetedben, akiben megbizol, fordulj hozzá, vagy ha úgy érzed, egyenesen szakemberhez. Habár én szt hiszem a szakember is csak az utat tudja megmutatni, végigmenned neked kell rajta. fej a fejjel!
2/2 anonim válasza:
figyelj, ha gondolod én megpróbálnék neked segíteni. nem tanultam pszichológiát, viszont azt hiszem elég jól megy, eddig kisgyerekek körében "gyakorolhattam". Pszichológus szeretnék lenni. Ha szeretnéd, írd meg az msn-edet és a korodat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!