Miért baj, hogy én küzdök valamiért, sokat teszek érte?

Ha úgy nézzük, hogy valaki valamivel menekül x dolog elől, vagy rejteget maga elől valamit... akkor már akármiben megingathatjuk. Ennyi erővel rámondhatjuk emberekre, hogy önhazugságban élnek, lehet, hogy ezért, lehet, hogy azért csinálják csak ezt-azt.

Szóval én nem szeretem, ha így nézzük a dolgokat.

Már írtam, hogy elfogadom, ha becsúszik egy-egy rossz jegy.

De azt megindokolnád, hogy miért kellene elfogadnom, ha nem is tettem semmit se azért, hogy ne csússzon be? Ha lett volna időm tanulni, de teszem azt felváltva itthon punnyadtam, felváltva buliztam, és utolsó este egyszer elolvastam?

A tanulás a dolgom. Igen, valószínűleg is-sel, de szerintem erre is utaltam a kérdésben. Én fontosnak tartom, hogy mindenkinek legyen hobbija. Ezen kívül barátok, és legalább esetenként testmozgás. Ezek igen, mind feladatok.

Nyilván nem mindig jön be a képlet, de igyekszem, hogy ezekre is legyen idő, de annyi, amennyi nekem is jól esik.

Az, hogy hiányosságot pótolok ezzel, annyiból lehet igaz, hogy szeretnék valamiben én is jó, vagy legalább átlagos lenni. A kézügyességem pocsék, csak kevés emberrel jövök ki - ettől még igaz barátból nincs kevesebb, de tény, nem minden társaságban érzem jól magam, ami biztos nem baj -, testileg nagyon gyenge vagyok, úgy, hogy azért szoktam mozogni, mindenben lekőröz, aki életében nem sportolt csak tesiórán. A tanulásban is csak úgy vagyok jobb társaimnál - vagy úgy kerülök velük egy szintre, ez változó -, hogyha kitartó vagyok ebben, és többet tanulok náluk.

De ez mindenképpen baj? Ugye nemcsak én érzem azt, hogy ez nem baj?

Haszna lesz, mert a tanulással csiszolódik a logika, némi műveltséget szerzek és akármit tanulunk, egy része érdekes lesz - én eddig mindenben találtam érdekeset, ezért is tanulok.

Ez NEM jelenti azt, hogy nem próbálom fejleszteni a személyiségemet, hogy ne mindenkinek az jöjjön le elsőre, hogy önbizalomhiányos különc (egyébként már nem ez jön le az embereknek, ez rég volt). Azt se jelenti, hogy az említett testi gyengeségem ellen se teszek.

És úgy fogok kilépni az életbe, hogy az addigi feladatomat rendesen megcsináltam, a helyemet megálltam. Pipa. Jön a munkahely, ahol megint dolgozhatok keményen.

Nem értem, a tanulás mindig egy mumus. Egy olyan dolog, amit ha valaki komolyan vesz, akkor azt mindenki sajnálni fogja, és ráakaszt egy csomó lelki problémát, hogy biztos azért, meg biztos az lesz vele.

Az lenne a jó megoldás, hogy nem tanulok sokat, és elfogadom, hogy ennyi tellik? Szerintem nem!!!

A tanulás nem monoton munka, változatos. Ugyan vannak lélekölő részei, de állítom, vannak sokkal lélekölőbb munkák.

És nemcsak úgy lehet hozzáállni, hogy jaj tanulni kell de unalmas; de kell, mert át akarok menni, meg mi lesz a tanár véleménye stb.

Úgy is lehet, hogy tanulnom kell. Lesz izgalmas része is. Amúgy jó lenne átmenni. Ha nem sikerül, így jártam, de legalább ami rajtam múlt, azt a részét megtettem. És így már nem stresszel.

Szerintem nem jó az, ha valaki túlzottan célorientált. Nem jó, ha mindenben megvizsgálja, hogy miért, miért, miért. Szerintem nem jó, ha minden dolgát kielemzi.

Sokkal boldogabb és magabiztosabb voltam, amíg nem figyeltem, más hogy csinálta és miért, így nem vettem észre, nem érdekelt, hogy én máshogy csinálom. Azt hittem, azt csak úgy lehet csinálni, így van, kész. Nekem megy így, és kész.

Aztán kamaszodtam, és nálam is kezdődött a kisebbségi érzés és az önösszehasonlítás másokkal. Minden dolgomat kielemeztem/kielemzem, és ugyan mindig arra jutok, hogy nekem van igazam, már megingatnak.

A tanulással az a célom, hogy tudjak. Tudást halmozzak fel.

Másrészről egy verseny számomra, amiben szeretnék helytállni.

Harmadrészről örülök, ha jó eredményt érek el.

Negyedrészt nem akarok flegmán hozzáállni, hogy nem érdekel.

Írtam a kérdésleírásban is, hogy van hobbim, több is, amiket nem hanyagolok.

Vannak barátaim, akik valamennyi önbizalmat adnak, szeretetet, és őket se hanyagolom.

Szoktam úszni, bringázni, tornázni, kocogni, mindenfélét.

Igen, majdnem minden tárgyból arra a jegyre törekszem, amit csak el bírok érni. De ha nem sikerül csak rosszabbat, én annak is nagyon örülök.

Ilyen keretek között miért is baj az, hogy szeretem, ha jó eredményt érek el, és igen, szeretnék később visszagondolni rá, hogy jó tanuló voltam?

Igen, azért elég sok dologban igazad van.

De még mindig nem értem, miért gond, hogy sokat tanulok és örömet szerez a jó jegy.

Amúgy nyugodj meg, elég sokat lelkizek amiatt, ahogyan nem tudok hozzáállni bizonyos helyzetekben az emberekhez. Próbálom fejleszteni szociális képességeimet, és sokszor sikerül is.

Próbálok önbizalmas növelni, a barátaim ebben segítenek, egyszerűen azzal, hogy bírnak velem lenni :D

De miért baj, hogy sokat tanulok?

NEM BAJ SZERINTEM!!

Hidd el, elég sok érzelmi dolgommal foglalkozok, próbálok rajta javítani, és van kivel megbeszéljem általában. És mostmár mások is megbíznak bennem, az jól esik, tehát lelki társak vagyunk körülbelül.

Nem hinném, hogy a tanulással bármi hiányosságomat elnyomom. Ugyanis eléggé tisztában vagyok a hiányosságaimmal. Van fájó is, van, amit nem biztos, hogy megbocsátok magamnak, vagy ha igen, azzal, hogy akkoriban nem voltam normális. Ezt is elmondtam pár embernek, akik próbáltak vigasztalni.

Attól, hogy tanulok, kipipálok egy valamit az életemből, még tudom, hogy ez csak egy valami. Még azt is tudom, hogy attól, hogy egy dologban szorgalmas vagyok, máshol lusta. Egy dologban jógyerek vagyok, máshol bunkó, megint máshol csak türelmetlen.

Hidd el, például sokkal könnyebben barátkozom, mint régen. Attól, hogy több önbizalmam lett, érdeklődőbb lettem a többi ember iránt, hogy van, kijön-e még a párjával, stb. És jobban tudok olyan beszélgetést hallgatni, akár érdeklődni, ami engem totál nem érdeklő témáról szól.

De mindehhez semmi közöd.

Igen, névtelenül vagyunk, de így sincs semmi közöd, mert nem erről van szó.

A tanulással talán célom, hogy megnyugtassam magam, hogy a feladatomat jól elvégeztem (majd a munkámat is így akarom...). Hogy örüljek, hogy ebben jó vagyok (hangsúlyozom, attól még tudom, hogy másban nem, és fejlődni akarok). Szeretnék valami tudást, mert tudom, hogy magamtól az életben nem néznék utána azoknak, amiről tanítanak.

Meg nem tudom...

Minek cél? Például egy hobbival sincsenek senkinek magasröptű céljai... Legalábbis nekem nincs.

Nem azért csinálok semmit, mert célom van.

Illetve semmi ilyesmit nem azért.