Egy nyomorék vagyok aki a jövőben kiábrándul; rosszul esik?

Mindig szorgalmas voltam, és sokat tanultam. Olyan, hogy egy tanítási szünetben utolsó két nap, vagy hétvégén vasárnap délután kezdtem volna tanulni, nem volt.

Ha nem csinálom meg a feladatomat, idegesít. Tudom, maximalista vagyok, de már a régihez képest csak kicsit. Ma már rosszabb eredménynek is tudok örülni, ami miatt régen kiborultam volna.

Most volt őszi szünet az iskolámban. Mivel ehéten 3 zh és 3 beadandó, sokat tanultam, magától értetőtő volt, hogy most az a lényeg, hogy ezek meglegyenek, ne kelljen pótolni, vagy ne hagyjam az egészet ehétre, hogy aztán majd ne aludjam ki magam, stresszeljek, stb. Erre hétfőn kiderül, hogy a csoportból ketten voltunk, akik a szünetben minden nap tanultunk (azért mi is voltunk máshol meg foglalkoztunk hobbijainkkal, stb, de tanultunk). A többiek hétvégén kezdték, és nem értik, hogy tudunk így élni...

Egyre több embertől hallom - nagy eredményeket elérőktől is-, hogy nem kell sokat tanulni, mert stresszel, szorongást okoz. Ide-oda kell menni, sokat kell csavarogni. Sportolni kell, zenélni, mert ha kevés idő marad a tanulásra, akkor gyorsabban megy.

Hajlok arra, hogy elhiggyem, ha már ennyien mondják.

Ugyanakkor végiggondolva, a saját és a tömeg oldalán is érvelve csak a legutolsó pontot tudom aláírni. Arra is azt mondom, hogy én ha utolsó pillanatban tanulok, tény, gyorsabban megy, de nem marad meg úgy, ahogy kellene és hamar elfelejtem. Cserébe a minden mást csinálós, kényelmes, időben elkezdett tanulás megmarad, mert többször át tudom nézni.

Azt se értem, hogy miért kárhoztatják ennyire a sok tanulást. Ugyanis változatos "munka", és tapasztalataim szerint nem biztos, hogy stresszel. Ha elfogadjuk a rosszabb eredményt, tehát nem jár a sok tanulással egy nagyfokú maximalizmus, akkor még nyugtatóbb is, mintha készületlenül megyünk TZ-re/ZH-ra.

Ha valaki zenél és sportol is; több különórára rohangál, azt nem kárhoztatják. Közben szerintem ezek mellett van valakinek kevesebb szabadideje. Ráadásul itt rohangálni kell és több helyen megfelelni. Nem szólom le a különórát, csak ha sok van belőle, azt tartom kellemetlennek.

Ami a társaságot illeti. Szerintem igenis van magányt szerető ember, pl. én. Nekünk is kellenek barátok, kell család. De amennyit egy átlagos ember jár társaságba, az nekünk igenis fárasztó. Nekünk is kell a társaság, tudom! De kevesebb...