Hogyan nevezzük azt a viselkedést, amikor valaki úgy beszél a negatív dolgokról, mintha egyetértene velük?

Családi vállalkozásunkban volt egy beosztott kolléganő, akit pont azért utáltunk meg, mert az összes megnyilatkozása olyan volt, mint aki szinte aláig várja, hogy valami rosszal szembesüljön és szembesítsen. Példák: szerződésben voltunk egy céggel, de nem tudtunk fizetni időre nekik (havi számlázás volt) apánk a cégtulaj épp külföldön volt. A cég perrel fenyegetett stb. Mi a testvéremmel nagy nehezen megoldottuk, átcsoportosítottunk, kinyögtük, megkönnyebbülten konstatáltuk nap végén, hogy na végre, ezen túl vagyunk. Erre megszólalt a kedves kolléganő: "és már itt van a következő". Mármint a kifizetendő számla. Aztán egy másik alkalommal napok óta zuhogott, elkéromkodtam magam, hogy mi a francnak esik már ennyit. Erre a válasz: "azért, mert ősz van". De olyan hangsúllyal, mint aki szinte élvezi, hogy szembesíthet a saját nagyokos képzelt álbölcsességével. Aztán amikor volt valami megszorításos hír a közéletben, ő mondta ki mindig, hogy "és lesz még rosszabb is". De a pesszimizmus meg a vészmadár károgás nem is annyira illik rá, mert a pesszimisták borúlátók, de inkább jajgatnak a bajtól, nyafognak, nyavajognak, mert nem szeretnék, hogy a baj bekövetkezzen. De ez a nő nem így beszélt. Ő kimondta a negatívokat, de olyan hangsúllyal, mint aki egyetért, mint aki nem elkerülni vagy kiküszöbölni szeretné a bajokat, hanem átélni. Olyan volt az egész attitűdje, mint aki maga is azonosul és egyetért a rossz dolgokkal.

Elnézést, hogy hosszú volt, de kíváncsi lennék, hogy miféle jellemrajz ez?