Szerintetek el mondjam nekik?

Szerintem mondd el nekik :) És interneten még tudjátok tartani a kapcsolatot, nem? Vagy telefon vagy akármi...

Amit leírtál példákat az érdekes, mert rám is igazak... majd délelőtt utánaolvasok ennek az asperger-szindrómának...

Bár én sem vagyok NT, fel sem merülne bennem, hogy ne mondjam el a közeli barátaimnak, hogy miért tűnök el. Az Asperger nem annyira súlyos, hogy ne lehetne vele élni a mindennapokban, bár tény, hogy a szociális teredet nagyban leszűkíti. Nagyon érdekelne, hogy ezzel hová lehet menni, ahol könnyebb lesz az életed?

A fogadtatásról pedig annyit, hogy bizonyára feltűnt nekik, hogy nem vagy olyan, mint a nagy átlag, úgyhogy most csak a nevén lesz nevezve a dolog.

Nekem minden érzelmem az arcomra van írva, mert sajnos ilyen vagyok. Meg sem kell szólalnom. Hát nem vagyok tőle boldog. Rengeteg támadás ér miatta. Persze értem én, hogy van egy határ, amin túl zavaró az érzelmek nem kimutatása.

Nem hiszem amúgy, hogy ez örök életedben így lesz.

Kicsit hátráltatónak érzem azt, hogy ma minden tünetet elneveznek valamilyen betegségnek. Aki ezekkel küszködik, akarva-akaratlanul betegnek érzi magát. Amíg ezeknek nem adtak nevet, nem volt ilyen sok depressziós sem, mert senkinek sem lehet egyforma napja vagy korszaka. Elmúlt, megváltozott és amíg nem volt nevén nevezve, nem is foglalkoztak annyit vele.