Az igazi férfiak is sírnak?

nem tartom magam férfinak. egy éretlen 21 éves srác vagyok.

és mostanában elég sokszor török ki sírásban, vagy a könnyeimben. persze úgy, hogy senki sem látja, és senki sem tud róla.

családi idillem megvan, hibáztam az életemben rengeteget, ezt többé kevésbé tolreálták is.

sokszor nézek vissza a múltamba, és akkor török ki könnyekben. képtelen vagyok életem egy bizonyos szakaszán továbblépni. a lányoknál sincs ez másképp. mindig olyasvalaki kell, akit nem kaphatok meg. ha meg mégis megkapom, azzal üldözöm el magam mellől, hogy mást keresek benne mint az aki, és meg akarom változtatni. :/

egyre egyre erősödik bennem az érzés, és a tudat, hogy nekem egyedül, magányosan kell meghalnom. természetesen gyerekek nélkül. fájó ezt leírni ennyi idősen, de nem akarom, hogy ha véletlen egyszer lesznek, ezt örököljék tőlem, és gyakorlatilag, egy depressziós, személyiségzavaros, és gyaníthatóan a skizofrénia egyes jegyeinek kibontakozó szálaival teletűzdelt apafigura lenne az életükben. és felnőve, vagy kamaszkorba érve hasonló tüneteket produkáljanak, és boldogtalan életet éljenek miattam, mindez úgy, hogy én végignézem..:/

semmi sem vagyok, nemhogy férfi...egy férfi nem ilyen. számtalanszor megkaptam már.

sosem lehetek boldog, mert arról sincs fogalmam mi az ami boldoggá tenne.

aki nem ilyen, mint én, hanem aki igazi Ember, sikeres az életben, szerető feleség, gyerekek, család, jó munkahely, egyszóval mindene megvan, képes arra, hogy elérzékenyüljön?

vagy a legkeményebb igazi nőcsábász aki falja a nőket, és milliomos, és mindig minden sikerült neki az életben sírhat valaha is életében?

a kérdésem nem negédes irányú. nem kell sajnálni, és elítélni, merthogy vállveregetést várok....

tudom, hogy az életem a saját kezemben van, csak gyengülnek a kezeim, és jelen pillanatban nem sok értelmét látom hogy mégis én mit keresek itt?