Ti büszkék vagytok a magyarságotokra?

Én büszke vagyok arra hogy magyar vagyok. Ez szerintem egy természetes dolog, hogy az ember büszke a hovatartozására, és kultúrájára. Ez minden nép tagjába bele van kódolva, mint ahogy a gyerek is szereti,tiszteli a családját és büszke rájuk.

Ez nem egyenlő azzal, hogy az ember minden más népet megvet. A saját nemzetének tisztelete nem zárja ki más nemzetek tiszteletét. Mint ahogy attól, mert valaki szereti a családját, attól még nem gyűlöl minden más embert, aki a családján kívül van.

A nemzeti öntudat szándékosan lett elpusztítva. Minden ember csak a saját érdekét nézi és nem képesek összefogni, egy magasabb rendű érdekért. Ezzel egy nemzet el is lett pusztítva, és szabad utat kaptak az elnyomó uralomhoz azok akik mindent uralni akarnak...

Kányádi Sándor mondta egyszer, hogy a magyar nép Isten kiválasztott népe. Ugyanúgy, mint ahogy például a szlovák vagy a román nép is isten kiválasztott népe. A magyar kiválasztott nép arra, hogy azt a kultúrát vigye tovább, tartsa életben és építse, ami a sajátja. Én néptáncos voltam vagy 20 évig. Bejártuk Európát, találkoztunk sok-sok nemzet képviselőivel, akik ugyanúgy büszkék voltak a saját kultúrájukra, mint mi a mienkre. És pont ezért tudtuk megérteni egymást, holott egészen mást képviseltünk. Láttuk a másik kultúrájában mindazt, ami érdekes, értékes, sőt akár átvehető a mi nézőpontunkból, meg láttuk azt is, ami idegen, de nem baj, hogy az. Az, hogy valaki büszke a magyarságára, az nem jelenti azt, hogy ne fogadná el egyenrangúnak a többi nemzetet, vagy annak képviselőit.

Viszont olyan korban élünk, ahol a különbségek összemosódnak. Egy mai átlagos magyar ugyanazt a munkát végzi, mint egy német, francia, vagy spanyol. Lassan ugyanazt is eszi, ugyanazt a műsort nézi a TV-ben, ugyanazokat a termékeket látja a boltban, stb… Persze, hogy nincs mire büszkének lenni, és persze, hogy olyan vélemény alakul ki, hogy magyarnak lenni pusztán annak a kérdése, hogy hova születtél. Az egyes népek eltérő éghajlati viszonyok között eltérő földrajzi sajátosságokkal rendelkező helyen természetesen eltérő kultúrát alakítottak ki. Aztán persze eltérő gazdasági helyzetek, eltérő környező népek és eltérő történelmi viszonyok tovább cizellálták ezt a képet. A természettől el nem szakadt életmódnál ezek nem voltak felcserélhetők. Az emberek világképe, értékrendje is ezek alapján lett különböző. Ma már elszakadtunk a természettől. Bár nálunk narancs nem terem, de könnyen beszerezhető a boltból. Sokan nem tudják, hogyan keletkeznek akár csak az élelmiszerek. Hogy mennyi munka van egy vekni kenyérben vagy egy liter borban. Persze hogy nem tekinti ezeket értéknek, mondván „mi kerül ebben x száz forintba?”.

Evidens, hogy ha valaki valamit mélyen megismer, akkor lelkesedik, rajong is érte. Aki megérti és megtanulja a fizikát, az lelkesedni fog érte, ezt a tudományát fogja értéknek tartani, hirdetni. Aki meg az irodalmat ismeri meg mélyen, az abban fogja látni az értékeket, azt fogja hirdetni. Kívülről persze lehet azt mondani, hogy ez is, meg az is csak egy út, sőt akár le lehet degradálni arra, hogy ez is, meg az is csak egy szakma, de azért valahol ez a vélekedés erősen sántít.

Én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, mert tudom, hogy mitől vagyok az, miért kötődöm ehhez a földhöz, miért kell nekem ezt a kultúrát tovább örökítenem, mi benne a szép, mit adott nekem mindez. Aki nem ismeri, az hogy lenne rá büszke? És nem hibáztatható senki amiatt, hogy nem ismeri, hiszen egy globalizálódott világban nőt fel. Már a szülei sem ismerték, honnan tanulhatta volna meg? Leélhet úgy egy életet, hogy nem látott még élő csirkét. Miért kötődne hát a tájhoz, ahol él? Amúgy néptáncosként azt láttam, hogy aki évekig csinálta, az sem feltétlenül lett igazán lelkesült. Ha valaki nem volt még lelkesült állapotban, annak hibába magyaráznám, de az ember pl. ha igazán beleéli magát pl. egy számítógépes játékba, akkor akkor is játékos marad, mikor épp nem a gép előtt ül. Egy fizikus fizikusként eszi meg az ebédjét, fizikusként nézi meg a meccset, fizikusként ül a kádban. Nem biztos, hogy racionálisan ki lehet fejteni, hogy ez miben nyilvánul meg, de aki volt lelkesült állapotban az érti. Ugyanígy van a magyarsággal. Ha valaki egyszer ráébred minderre és lelkesülni kezd, akkor magyarként fog mindent csinálni. Nem fog benne tudatosulni, nem biztos, hogy kívülről meg lehet állapítani, hogy miben másabb, ahogy ő ablakot mos, mint egy német, de belülről megvan a különbség. De mint mondtam, volt olyan néptánctársam nem egy, akik heti 2x2 órában voltak néptáncosok, de soha nem lettek megszállottak.

Sajnos vagy nem sajnos ebben a globalizált világban élünk. Naivitás lenne azt gondolni, hogy ez ellen lehet jelentős lépéseket tenni. De pont ebben a világban van egyre inkább szükség arra, hogy a múlt értékeit valamilyen módon átmentsük. A globalizáció látszólag kulturális sokszínűséget eredményez, hiszen bármikor ehetsz egy olasz pizzát vagy spagettit, egy görög gyrost, egy amcsi hamburgert, vagy egy tortillát. Ennek még én is élvezem az előnyeit, pl. az olasz konyhára rá tudnék szokni. De látom azt is, hogy viszont több veszik el, mint amennyi átöröklődik. A mai étrendünk, a ténylegesen fogyasztott, vagy elérhető ételeink jóval szegényesebbek ebben a globalizált világban, mint mondjuk 50 vagy 100 éve. És ezt nem csak itt Magyarországon tapasztaltam, hanem külföldön is. Az ottaniak is ugyanígy vélekedtek, akik ismerték a saját népük kulturális sokszínűségét. A sokszínűség már pedig mindig jobb, mert mindig a sokszínűségből lett kulturális fejlődés. A mai kultúránk ebből a szempontból kicsit zsákutca. Maximum a keleti kultúra lenne képes beoltani, de ha az egész világ ugyanazt a kultúrát éli, akkor nem fogják külső hatások érni, az egész szépen elsikkad, ellaposodik, kiürül.

Én nem tudnék külföldön élni. Bizonyára ott is meglennének a barátaim, talán még jobban is keresnék, kényelmesebb életet is élhetnék, kevesebb problémával. Lehet, hogy minden este lenne időm az ottani haverokkal, barátokkal lógni, de ha el kellene magyaráznom pl. a magyar népmesék dallamát fütyörészve, hogy mi az a dal, ha nem értenék mit jelent az, hogy „a krumplileves legyen krumplileves”, vagy „nyugaton a helyzet egyre fokozódik”, vagy „Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény”, ha nem tudnák mit érzek, ha egy rubik-kocka kerül a kezembe, vagy ha a déli harangszót hallom, ha eltűnne az életemből a húsvéti locsolás, a hímes tojás, a gulyásleves vagy a tócsni, akkor hiába lennének körülöttem sokan, valahol mégis magányos, idegen, nyomorult ördög lennék. Értem azt is, ha valaki nem így érezne, nem is ezért tartom problémásnak azt, hogy annyian mennek el innen.

A problémát ott látom inkább, hogy aki a saját érdekeit előtérbe helyezve elfut az itteni problémák elől, az gyakorlatilag ugyanazt a mentalitást viszi magával, ami az itteni helyzetnek is oka. ki az akadályokkal szembe találkozva nem küzdeni, kitartani tanul meg, hanem inkább odébb áll, aki lázadozás helyett beletörődik, és inkább menekül, az kint is csak ezt fogja csinálni. Exportálja a problémát. Ez mondjuk innen nézve nem is olyan baj, hiszen aki itt mondjuk a munkanélküliséget látva megtalálja a lehetőségeket, az ötletet arra, hogy mondjuk egy saját vállalkozást csináljon, ami még munkát is ad az embereknek, az nem megy el, hanem itt marad. Összességében ez minket erősít, akik itt maradunk. De ettől még úgy általában kicsit sajnálom is azt, aki elmegy. Persze nem vagyok naiv. A legtöbb embernek nincs lehetősége arra, hogy javítson az életén, meg is értem, ha mondjuk 2 év munkanélküliség után egy családdal a vállán rákényszerül arra, hogy menjen. Vagy egy fiatalnak, akit még nem köt túlságosan semmi ide, kilátástalan az a kép, amit maga előtt lát, akkor azt mondom, teljesen érthető, megérthető, miért megy el.

Visszatérve a kérdésre. Büszke vagyok a magyarságomra. Ez nem annak a kérdése, hogy ez előnyt jelent-e, vagy magasabb értéket képvisel-e mint egy másik nemzet tagjának lenni. Sőt az ember annál inkább érzi ezt a büszkeséget, minél nehezebb a sorsa. Egy forradalmi hangulatig feszült kilátástalan helyzetben az ember sokkal inkább magyar volt a történelem során, mint a boldog békeidőkben.