Hogy küzdjem le? 14/L
Juuj, hát nekem is voltak/vannak ilyen időszakaim, főleg amikor túl sok furcsa (horrornak nem mondanám, inkább másféle rémisztő) filmet nézek.
A sötét elleni félelemmel megpróbálhatsz úgy megküzdeni, ha nem alszol egyedül, hívj át valakit (barátnődet, tesódat, szüleidet) a szobádba, kapcsold le a lámpát, kapcsold ki a tv-t.
Emlékszem, egyszer megnéztem egy szellemes filmet, hetekig nem mertem sötétben közlekedni és mindig hátrafelé nézegettem, hogy nincs-e mögöttem valami, felkészülve a legrosszabbra, belül remegve. Pedig istenbizony sose hittem a kísértetekben, de mindig az jut eszembe, hogy a "főszereplő is azt hitte, nem léteznek". Aztán megszoktam, hogy nem támad rám senki és elmúlt ez a rettegés. Ha netán mégis eszembe jut, elkezdek magamban ordítani, hogy nem gondolok rá és gyorsan elterelem a figyelmemet.
A fürdő számomra is a legfélelmetesebb helyek egyike. Utálok úgy fürödni, hogy a többiek már lefeküdtek, mert akkor senki nem "fedez" hátulról :D A hajszárítótol (nem magától a tárgytól, hanem inkább a művelettől) egyenesen rettegek. Utálom, ha "ki van kapcsolva" az egyik érzékem, számomra a hallás egy másodpercre sem nélkülözhető, ezt baba korom óta megfigyelték.
De ez a rettegés szerintem el fog múlni, átmeneti (igen rossz) időszak, nézz meg pár vidám, vicces filmet, vagy ha szeretsz, akkor olvass valami szórakoztatót, ez enyhíti. Aztán szép lassan alábbhagy a félelmed. (legalábbis nálam így van) 15/L
Utolsó nekem is ilyenek vannak :D
Ha alaszanak nem megyek fürdeni éjfél után pedig sosem megyek. Ha nem egyedülalszok nem félek. A hajszárítót én sem csípem mert nem hallom ha valami jön vagy van valami.
Na igen,velem is így volt,egy nagyon jó ideig.
Gyerekkoromra vissza vezethető....:)
Rettegtem a sötétben,és szinte mindent képzeltem.
Nekem az segített,hogy egy éjszaka,lekapcsoltam mindent.
Ültem a sötét szobába,és csak hallgattam az MP4-est.:)
Úgy voltam vele.."ha elakar kapni,akkor elfog."
Na igen,én is egyből kitaláltam dolgokat,de leküzdöttem.
Nagyon nehéz lesz,de próbáld meg...próbálj a sötétségben élni,hogy a részed legyen.
Orvoshoz engem is akartak vinni,de értelmetlen.
Megkell küzdeni a saját árnyainkal.
Ha gondolod,írj egy privit.
16/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!