Csak velem van ez? :S

A halál látszólag félelmetes. De ez ad értelmet és súlyt mindennek, amit az életedben teszel. Gondolj bele. Ha örökké élhetnél, akkor minden napod túl kicsi, túlságosan súlytalan lenne. Nem motiválna semmi arra, hogy egy adott nap, adott hónapban, vagy adott évben valamilyen célt elérj, hiszen akár egy nappal, hónappal, évvel később is megtehetnéd ugye.

Indiában és még jó pár olyan kultúrában, ahol erősen hiszen a reinkarnációban, ott néha pont ez okoz pszichológiai gondokat. Minek változni most, ha megtehet a következő életedben is? Minek küzdeni, miért nem lenne egyszerűbb feladni erre az életre a küzdelmet?

Szókratész mondja: Filozofálni nem más, mint halni tanulni. És halni tudni annyi, mint élni tudni. Mit jelent ez? Az élet értelme szerintem az, hogy az ember megtanuljon emberhez méltó életet élni, olyan emberré váljon, mint amilyen emberekre felnézünk, valami nemeset látunk bennük. Hogy ez a te életedben miben nyilvánul meg, azt magadnak kell megtalálnod, de ki kell tűznöd magad elé célokat, olyan célokat, amelyek nem személyesek, nem kicsinyes, anyagias dolgok. (Mert gyűjtögetni, enni, inni, családot alapítani, arra egy állat is képes. Szükséges és fontos részei az életnek, de nem emberhez méltó életcélok ezek.)

Ha megvan, hogy milyen cél felé tartasz, és minden nap azzal a tudattal fekszel le, hogy tettél valamit a céljaid elérésében, akkor nem fogsz félni a haláltól. Nem számít, hogy eléred-e tulajdonképpen az életedben a célt, hanem hogy haladsz-e rajta. Sőt a legtöbb igazán emberhez méltó cél olyan, amit soha nem lehet elérni. Pl. szintén Szókratész mondja: A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet. Tehát a tanulás igencsak emberi dolog, és itt most nem az iskolai, szervezett oktatásról van elsősorban szó, hanem hogy mindig láss, tapasztalj, vonj le következtetéseket, gondolkodj. Márpedig mikor mondhatod azt, hogy végeztél a „tanulással”, mindent tudsz? Soha. Mégis mindig értelmes törekedni arra, hogy legyen a napodból minimum fél-egy óra, amit tanulással – pl olvasás, vagy egy jó, valamiről szóló film megnézése is ide tartozik – , gondolkodással, alkotással, azaz értelmesen tölts el.

Ha valaki úgy él, hogy minden napját, vagy napjainak nagy részét valamilyen cél elérése érdekében tud eltölteni, az a halála pillanatában – ha van rá lehetősége –, úgy fog visszatekinteni az életére, hogy tartalmas életet élt, minden nap tett valami lényegeset. Aki így élt, az nem fog azon gondolkodni halála óráján, hogy „ó, de kár, hogy nem tettem meg azt, de jó lett volna inkább így vagy úgy élni”.

Pont ezt jelenti azt, hogy aki halni tanul, az élni tanul. Én minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy mi történne, ha holnap meghalnék. Mást csinálnák-e, mint amúgy. Ha úgy vélem, hogy valamit máshogy csinálnám, az figyelmeztetés arra, hogy valamit alapvetően nem jól csinálok.

Az ember nyomot hagy maga után. Kevés ember van, akinek a nevére mondjuk 150 év távolságban is emlékezünk, akik valami olyan tettek vittek véghez, olyan dolgot alkottak, ami ekkora idő távlatából is körülhatárolható, felmutatható. De ennek ellenére minden ember nyomot hagy. Ha egy jó tanácsot adsz egy embernek, akinek megváltozik emiatt az élete egy kicsit, olyan belátásokat él meg, amit aztán továbbadd a következő nemzedéknek, ha más nem a saját gyerekeinek, akkor már bizony nyomot hagytál magad után.

Az emberek félnek a haláltól. Sőt az igazság az, hogy ignorálják a halált. A legtöbb ember úgy él, mintha a halál messze lenne, túl távoli ahhoz, hogy foglalkozzunk vele, azaz kicsit a legtöbb ember úgy él, mintha örökké élne, ráérősen, kényelmesen, fontos dolgokat halogatva.

Tarts számon a halált, de ne félj tőle. Ha jól élsz, nyugodtan fogod itt hagyni ezt a világot. Gondolj a halálra tényleg úgy, mint valamire, ami keretet ad az életednek. Pl. ott a nyári szünet. Miért olyan jó a nyári szünet a suliban? Azért képvisel értéket, mert relatíve rövid és ritkán van, de kellően hosszú ahhoz, hogy megtöltsd tartalommal. (Pihenéssel, szórakozással, megszabadulva kicsit a kötelező dolgoktól, a hétköznapi malomjárástól.) Ha a nyári szünet 1000 évig tartana, mindjárt nem lenne olyan értékes. Ha minden évben négy 2,5 hónapnyi szünet lenne, köztük mondjuk 1-2 hét tanítással, akkor megint csak nem lenne akkora értéke. Az ünnepek is attól szépek, hogy ritkák. Ahogy Shakespeare írta:

Az ünnepnap azért kápráztat el,

Mert szürke napokból ragyog elő,

Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel

Itt-ott egy-egy igazi drágakő.

Az élet rövidsége adja az értékét, a hossza meg az, ami miatt mégis rengeteg dologgal megtölthető, sok dologban jelentős eredményeket lehet elérni.

14 éves vagy. Csak pár éve gondolkozol tudatosan, még ha korábbról vannak is emlékeid. Mondjuk az átlag életkor valahol 70 körül van itt Magyarországon. Tehát hátra van még az életedből jó eséllyel úgy 50-60 év. Mérd fel, hogy mekkora ez a 4 évhez képest. Kicsit olyan ez, mintha január közepén azon aggódnál, hogy mennyire gyorsan telik az év, mindjárt itt van az év vége.

Az igazság az, hogy még baromi sok unalmas matek és/vagy történelem órát kell végigülnöd, és ez még csak 4-5 év. „Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”. Avagy: „Az élettel nem az a baj, hogy nem elég hosszú, hanem hogy nem elég széles.”. A legtöbb embert azért zavarja annyira, hogy unatkozik, hogy nem történik semmi, mert fél attól, hogy elveszteget az életéből rengeteg időt ezáltal. De lehetne máshogy is. A legtöbb ember ürességgel tölti ki a rengeteg feleslegessé vált idejét, ahelyett, hogy hasznosítaná. Ha nagyon aggódsz az élet rövidsége miatt, akkor kerüld el ezt. Persze kell TV is, szórakozás is, Facebook is, de ne ez legyen a munka/suli mellett az egyetlen dolog, amivel elütöd az idődet.

Szóval azt mondom, nem baj, ha gondolsz a halálra. A gond akkor van, ha annyira nagy súllyal telepszik rád ez a gondolat, hogy képtelen vagy boldogan megélni azt, ami arra érdemes, ha akadályoz valamiben ez a gondolat, ha a tettekre sarkallás helyett gátol és akadályoz abban, hogy ezt vagy azt megtedd. Steve Jobs, az Apple nemrég elhunyt vezére is félt a haláltól. Nagyon. Pont ez ösztönözte őt arra, hogy valami maradandót alkosson, hogy valami nagy súlyú tettet vigyen véghez. Nem volt szent ő sem, de ezen a téren nyilván példát lehet venni róla. Ha nálad is hasonlóan működik a dolog, akkor az jó. Ha mint írtam akadályoz, örömtelenné, apatikussá tesz ez a gondolat, akkor érdemes akár pszichológushoz is fordulni. (Hiszen lehet, hogy csak egy hormonális probléma miatt testesül meg a gondolatvilágod ilyen módon, amin relatíve könnyedén lehet segíteni.)