Az életem romokban. Vagy talán mégsem?

18 éves leszek a télen. Visszatekintve minden 13 évesen kezdődött, amikor létrejött az első párkapcsolatom. Lány vagyok amúgy. Minden rendben volt addig, a családom kiegyensúlyozott volt és nekem kitünő neveltetésben volt részem. Voltak barátaim, jó tanuló voltam, és amint mondtam, 13 évesen meglett az első fiúbarátom is, akit nagyon szerettem ( igen,tudom, ostoba tiniszerelem, mint a legtöbb esetben ). Egy évig jártunk, aztán szertefoszlott minden. Nem részletezem, a lényeg, hogy én padlóra kerültem, de nem a szakítás miatt főképp, hanem azért, mert az illető srác azon volt, hogy tönkretegyen engem. Gyűlölt, mivel véget vetettem a kapcsolatunknak és megalázott úgy, ahogyan tudott.

Én depressziós lettem és az is maradtam évekig. A szüleim és a barátaim szemében megmaradtam egy intelligens és mélygondolkodású lánynak, csakhogy sajnos ez nem segített sokat rajtam- elkezdtem inni és cigarettázni is. A barátok szép lassan elhulltak. Nincs értelme hazudnom: az én hibám miatt történt minden. A depresszió kiváltott belőlem egy olyan viselkedésformát, amely tönkretette a kamaszkori éveimet. Az öngyilkosság sokszor megfordult a fejemben. Az egyetlen dolog ami visszatartott mindig az csupán az volt, hogy a legtöbb személy aki ismert engem, ők mindig intelligens lánynak neveztek engem- olyannak, akinek van esélye az életben. Mi tagadás, én ezt gyakran nem így láttam. De ha rajtad kívül mindenki más ugyanazt állítja rólad akkor abban lehet valami , nem ? Abban meglehet kapaszkodni. Én legalábbis ezt tettem. Ezért is nem lettem öngyilkos.

Nyilván utáltam önmagam. Utálom még most is. Ennyi ídő kellett ahoz, hogy kilábaljak mindenből, és bár mostmár tudom, hogy rengeteget hibáztam, furdalja a lelkiismeretem, hogy ennyi ídő eltelt.

Nem merek objektív lenni, ezért volna szükségem a kívülállók véleményére. Ezek az én érveim, amelyek szempontjából nincs minden elveszve az életemben:

- bár cigarettáztam fél évig, leszoktam róla

- bár ittam sokszor, erről is leszoktam

- bár nem tanultam szinte semmit az elmúlt 3-4 év alatt, mégis okosnak vagyok tekintve sok ember által, akivel beszélgetek és akik ismernek engem

- bár az utóbbi ídőben sok barátot elveszítettem, még mindig érdekelnek az emberek és minden vágyam, hogy ismét barátokat szerezzek

- bár az életem szétment 4 évvel ezelőtt, a lelkem mélyén valahol újból felépítenék egy új életet

Szeretném, ha őszinték lennétek. Ne azt írjátok, hogy " érdemes élni mindenkinek " és ilyen sablonszövegek...tudom,hogy az embereknek mi az első reakciójuk az öngyilkosjelöltekkel, de ez nálam nem fog hatni, sajnálom. Szükségem van arra, hogy érezzem, hogy valóban van értelme, hogy újból kezdjem, annak alapján amit eddig leírtam ! Mert amit leírtam, az nem valami boldog életkép....és ha valaki úgy gondolja,hogy inkább lőjjem főbe magam, akkor az írja le, megkérem szépen.