Se munkám, se pasim és az anyám is folyton erősíti bennem a tudatot, hogy csődtömeg vagyok. Van még így valaki, mint én?

10-es most nehogy a gyerekcsősz dologgal gyere a csajnak. egyből külföld mintha egy frissen kikerült nőnek egyből szaladnia kéne anglia bácsihoz vagy némettországba. :P

Ha megnyugtat, én 30 vagyok és ugyanott tartok mint te. És tudod mit? Nem sipákolok, nem érdekel hogy nincs senkim. A munkahely nagyon hiányzik, lenne valami motiváló dolog az életemben. A Szüleim sem zaklatnak, így lehet ezért vagyok nyugodtabb. Anyum mindig azt mondja, nem kell mindenáron kapcsolatokba bonyolódni, és igaza van.

Abba igaza van valakinek, hogy ha most lenne pasid is az plusz teher lenne, mert vagy nem, vagy azért nem tudnál vele is törődni mert zavarna főleg ha ő dolgozik te pedig nem. hidd el tom miről beszélek. ez is stresszforrás, mikor az ember látja, hogy a másik megy meg jön haza a melóból ő meg otthol van, bár én csak a szobatársammal érzek így, pedig nem tart el senki, de barinővel még xarabb érzés lenne. és az tök mindegy lenne, hogy előtte száz évet is dolgoztál, sajnos ilyen sok ember. van aki leszarja mit gondol más, van aki nem.

Fősulit végeztél, akkor min. egy nyelvet is tudsz középfokon. Szerintem nincs veszteni valód, próbálj szerencsét külföldön! Esetleg, ha van ismerősöd, rokonod, akinek ilyenek a szándékai, akkor társultok és már nem is kell egyedül menned. De gondolom 23 évesen most végeztél, szóval nincs abban semmi különös, hogy egyből nincs meló, bár attól is függ, hogy mit végeztél. A lényeg, hogy légy pozitív. Barátot meg könnyen szerezhetsz, ha sokat mozogsz az emberek közt, szóval az mellékes, de különben nem kötelező, hogy járj valakivel.

Akkor most jövök én: végzettség nulla,munkahely nulla,emberekkel való kapcsolat nulla.Már ott tartok,hogy nem is beszélgetek még a közeli ismerőseimmel sem.ha valaki jön szembe az úton aki megkérdezné hogy vagyok,akkor inkább átmegyek a másik oldalra.A "nagydumás" énem eltűnt,magamra sem ismerek és sajnos évek óta.Mindig sietek,rohanok,holott ráérnék,de tudom,hogy akár milyen beszélgetésbe keverednék mindig csak az lenne,hogy kérdezgetnek,én meg válaszolok.Faggatásnak érződik így,de az oka az az,hogy nem érdekelnek az emberek dolgai,meg van a magam baja.Egy időben próbálkoztam beleerőltetni magam a dologba,de feladtam.Nem baj,most újra elhatározom,hogy teszek ez ellen,mert borzasztó így élni.Szóval nem vagy egyedül.