Félek a haláltól, és ez nem múlik el. Mit lehet tenni, hogy ne legyen így?

Én is félek:(

Neked elmúlt már?

Szerintem az a megoldás hogy próbálj boldogan, felhőtlenül élni, mintha minden napod az utolsó lenne.

Utolsó: nem bántásként, de az elég baj, ha egész nyáron ezen sírtál tényleg. Gondolom tizen-huszonéves lehetsz, úgyhogy azt tanácsolom, keress egy barátot/barátnőt, vagy menj ki sokat a szabadba sportolni/szerezz diákmunkát, és akkor lesz jobb dolgod is. :D

Témához: mostanában valahogy engem is sűrűn foglalkoztat az, hogy mi lesz, ha már nem leszek többé. Egyszerűen annyira elképzelhetetlen "nem létezni", pedig ha belegondolok, akkor a születésünk előttről sem emlékszünk semmire sem. Én sem attól félek, hogy fájni fog-e vagy sem, hanem magától az elképzelhetetlentől. Ugyanígy megijeszt és összezavar az is, ha belegondolok, hogy gőzünk sincs arról sem, hogy mi értelme van az életnek, és hogy mi ez az egész, amit világegyetemnek nevezünk, mi az, hogy valahol (x milliárd fényévnyire) vége szakad mindennek. Szerintem földi életünk során sosem fogjuk tudni megérteni azt, hogy mi az élet, mert csak ebben a fizikai valóságban fogunk tudni gondolkodni élő lényként mindig is, ami körülvesz minket, ezen kívül mást sosem fogunk tudni megérteni.

Régi kérdés de ha valaki még olvassa, hátha hasznos lesz és nekem is jó leírni.

Én is félek, mióta autoimmun betegségem van. Valaki azt mondja nem komoly, valaki azt, hogy előbb utóbb szétszedi a szerveimet. Az én vigaszom az, hogy nem tudom mi van utána, de kizárásos alapon oda megyek ahová az én drága nagyszüleim, kedves ismerőseim már páran elmentek. Ugyan mi rossz lehet akkor utána ha azok is ott vannak akik szeretnek. Míg éltek, szerettek engem és vigyázzak rám, én bízom bennük most is.

Aki abban a szerencsés helyzetben van hogy még senki nem ment el előtte, akkor is de, mert déd meg ük szülők ott vannak, ők is szerettek volna ha találkoznak velünk, ők is egy biztos támadt.

Nekem ez segít...