A múltbéli traumáim még mindig előjönnek néha. Hogy szüntethetném ezt meg?
Gondolkodom a pszichológuson, de igazán nem hiszek benne, mert már voltam, többnél is, és semmit nem segített. Beszélgetnem van kivel, tehát nem kell magamba fojtanom.
Az életem egy ördögi kör volt, már vége van, de mégis úgy érzem néha (ez főleg az utóbbi pár napban jött ki), hogy soha nem fogok tudni megszabadulni a múltamtól. A szüleimmel volt rossz kapcsolatom még mindig durván kihat az életemre, a szexuális abúzusok a nemi életemre nyomják rá a bélyeget, az egész összességében pedig a kapcsolatomra.
Képes vagyok dolgozni és szeretni, tehát mondhatni egészséges vagyok :), az életkörülményeim is rendben vannak, egyszerűen a múltam időnként rám támad, és megbénít. Nem állandóan, csak egy-egy helyzetben jön ki, néha valamitől (mások számára bagatell, lényegtelen dolgoktól) bekattan.
Bizonyos emberek felé roppant gyűlölet van bennem, ezt is csak néha érzem, de akkor is ott van, mikor nem. Csak a tudatom mélyébe szorult. Előrebocsátom, hogy nem vagyok őrült mániákus - bárki más is így érezne a helyemben. Ezek mind a szexuális "zaklatások".
Anyámmal való kapcsolatom utóhatásaként még mindig vannak bennem gátlások, bár ez nagyon sokat enyhült, mióta alig találkozom vele, szerintem ezek hamarosan teljesen el is múlnak. Attól viszont félek, hogy a saját gyerekemmel úgy fogok viselkedni, mint ő. Tudom, az életemet rátenném, hogy nem így lesz, mégis tartok ettől. (Lehet, hogy ezért is nem jön...)
Nem lett valami profi fogalmazvány, de elég nehéz kerek mondatokba önteni ezeket az érzéseket, főleg úgy, hogy azok is megértsék, akik nem élték át.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!