Hogy vagy? De most őszintén. Tényleg az érdekel, hogy hogy vagy? Mesélj picit magadról!

Ebben a percben épp átkozom magamat, amiért 1 teljes évem volt összeszedni a portfóliómat a felvételimhez, de most, 2 nappal a beadási határidő előtt sem vagyok kész. Az utolsó pillanatok embere vagyok.

Ha átfogóbban nézzük, örülök annak, hogy jelentősen sikerült alábbadnom az elmúlt évek alatt rajtam eluralkodó irigységi szintemet, mások felé való gyűlölködésemet, mert okosan rájöttem, hogy a probléma gyökerét magamban kell keresni (attól persze a többiek nem lettek jobbak, csak másképp látom őket). Lassan tanulok megbocsátani, és örülni a "kis" dolgoknak, mert valójában ezek azok a momentumok, amikre a legszívesebben emlékszünk majd vissza a halálos ágyunkon, nem pedig az, amikor "komolyra fordítottuk a szót" és jó üzleteket kötöttünk, s közben nem éltünk egy percet sem. Soha nem felejtem el, amikor egy olyan lánytól kaptam önzetlen odafigyelést, akitől a legkevésbé sem számítottam rá. 3 éve vagyok együtt a barátnőmmel, de az a 3 perc tánc, amit azzal a lényegében ismeretlen lánnyal töltöttem, azt hiszem, közel állt a valódi szerelemhez - mindenesetre ezen esemény után éreztem azt sokáig, hogy ezért a pillanatért tényleg érdemes volt a világra jönni. Bár ingerszegény életet élek, mégis azt gondolom, bárhogyan is él egy ember, az ilyen pillanatok mindenki életében borzasztóan ritkák. Szóval összességében jól vagyok.

Érdekes, én is 2 tárgyból buktam anno középben, talán szintén 19 lehettem (matek és német). Szerelmes is voltam egy lányba, aki úgy-ahogy viszonozta is a dolgot (pl. engem kért meg, hogy táncoljak vele szalagavatón), de valahogy mégis megmaradtunk "barátoknak", majd jól össze is vesztünk egyébként nagyrészt az én butaságomból a végén. Persze azóta tudom, sem akkor, sem soha nem voltam még senkibe szerelmes. Izgalmas érzés egyébként valakibe belehabarodni, ám ebben a módosult tudatállapotban könnyen idealizál az ember, elfelejti, hogy "szerelme" tárgya is emberből van, s ha nem is rosszabb, de mindenképp kicsit másabb lesz az összkép, amikor valójában megismeri. Az azonban, aki így áll hozzá, visszavesz az érzelmeiből s nem vállalva a csalódás kockázatát éppen a varázsát veszíti el az egésznek. Hogy ideszúrjak még egy álbölcsességet: a szerelem szélsőségek játszmája.

A pótvizsgára egyébként javasolnám, menj el - én eljöttem a felénél, pedig mint utóbb megtudtam, németből átmentem. Lehet, megspóroltam volna magamnak egy tanulmányi évet, ha nem vagyok akkoriban végtelenül könnyelmű és úgy egészében céltalan. Ha pedig tudnál még szeretni és szeretnél szeretve lenni, nagyon is élni akarsz, csak valamit keresel. Talán több sikerélményt, megbecsülést, boldogságot vagy szerelmet. De egyik sem fog magától bekopogni az ajtódon.