Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit tegyek, ha nincsenek...

Mit tegyek, ha nincsenek barátaim?

Figyelt kérdés
Tavaly volt egy csomó barátom, tök jól elvoltunk és a végén kibeszéltek meg kihasználtak, és elvették tőlem az összes barátomat. Év elején mégis találtam 2 olyan barátot az osztályból, akik kiegészítettek. Rengeteget nevettünk meg minden, míg egy nap közölték, hogy túl sokat vagyok velük. Rosszul esett, egy ideig nem is beszéltünk, majd újra jóban lettünk. Kezdtem egy másik új lánnyal is jóba lenni az osztályból. Szegényt nem nagyon kedvelik és nem is tudtunk annyit nevetni együtt. Mégsem éreztem magam mellette 2.- nak. Erre a 2 barátom közölték velem, hogy mikor az új lánnyal vagyok, nagyon más vagyok. Így velük voltam, és kicsit eltávolodtunk egymástól az új lánnyal. Nagy jó volt, megint jól elvoltunk, mint év végén, de mindig idegesítettek. Gyakran verekedtünk poénból, ami eleinte vicces volt, de utána bosszantott, és azt mondták, mindenkinek, hogy én egy olyan gyerekbe vagyok szerelmes, akibe valójában nem is (mert tök ronda szegény) és ez iszonyúan bosszantott. De nem törődtem vele. MOst megint azt tapasztaltam, hogy nem akarnak velem lenni, mert elmentek kettesbe, meg hülyeségeket mondtak rólam, nélkülem nevettek. Az új lány meg odajött hozzám, így a napot együtt töltöttük. De fájdalmat éreztem, mikor láttam, hogy a 2 barátnőm ott hülyülnek meg nevetnek. Még mindig szeretem őket. A szívem azt súgja, jobb lenne velük, de az agyam azt mondja, hogy az új lánnyal jobb lesz. Most a szívemre vagy az eszemre hallgassak?
2012. máj. 15. 15:23
 1/2 A kérdező kommentje:
év elején*
2012. máj. 15. 15:24
 2/2 anonim ***** válasza:
Szerintem maradj az új lánnyal hiszen majdnem ugyan olyan helyzetben vagytok. Keressetek közös témákat.És próbálj meg nem figyelni a többiekre.
2012. máj. 15. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!