Ti nem FÉLtek az EMBEREKTŐL?
Az EMBEREKET tisztelem, csak úgy ahogy Ők tisztelnek engem.
Aki nem viselkedik Emberhez méltóan pedig megtehetné, azt viszont megvetem.
A félelem ellentéte: a BIZALOM. Mivel pedig emberekben nem igen lehet bízni, ezért legjobb, ha abban bízunk, aki EGYEDÜL méltó rá: ISTEBEN. Ez nem egy vallásoskodó szöveg, ez tényleg működik! Én korábban szorongó és félénk voltam, kerültem az embereket, míg rá nem találtam Istenre. A belé vetett bizalmam teljesen átformált. Megnyíltam az emberek előtt, elfogadó lettem és megértő. Nem magamba fordulok többé, mert megláttam ISTEN SZEMÉVEL, az Ő látőszögéből az embereket: a kicsinységüket, a küzdelmeiket, az elesttségüket (még azokét is akik kifelé igen erősnek mutatják magukat!).
Kívánom Neked is, hogy átéld ezt a tapasztalatot! ;-)
Kedves előttem szóló!
Az Istenbe vetett bizalom a feltett kérdéssel kapcsolatban elsősorban azt jelenti, hogy biztonságban érzem magam, és azért nem félek, mert egy hatalmas, erős és jóságos Valakire bíztam magam, Aki képes beleszólni még az események alakulásába is. Aki még a gonosz emberekben is megmentendő, eltévedt, és az Ellenségtől meggyötört lelket lát.
Tudom nehéz megérteni egy gyermekgyilkos lelkületét és indítékait, de az tesz minket emberré, hogy nem dühödt indulattal reagálunk a minket vagy embertársainkat ért, akár súlyos sérelmekre, hanem használjuk azt, amit a gonoszságot elkövető nem használt: az eszünket. Az az illető is valószínüleg azért tehetett csak ilyen szörnyűséget, mert élete során nem kapta meg a kellő megértést és szeretetet, amely az embernek olyan, mint az oxigén: nem lehet nélküle élni.
Egyetértek veled, valóban nincs joga elvenni senkinek az életét. Tette egy teljes zavarodottságra utal. Mivel mi -ahogy írod- észt és lelkiismeretet nem tudunk neki adni, ezért tartozunk mi, jó érzésű emberek annyival, hogy jó példát mutatunk emberségből még azzal szemben is aki ezt nem érdemli meg. (Persze a bűn nem maradhat büntetlenül...)
És Istennél maradva: Jézus pontosan az előbbiekben mutatott példát nekünk. Neki senki nem volt annyira bűnös lélek, hogy ne szánta volna, és ne megmentendő lényt látott volna benne...
Ez Isten szeretete...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!