Milyen életet, életmódot képzelsz el magadnak 70 éves korodra?

Az előző válasz lepontozását nem értem. Nem egy ismerősöm van, aki rimánkodik, hogy a hatvanat se élje meg. Nem akar "öreg" lenni. Az előző válaszoló azt írta, hogy ő véleménye szerint sem fogja megélni azt a kort, ebben pedig ott a válasz: Semmilyen életet nem képzel el magának.

Én pörgős öregkorra vágyom, ahol már csak azzal foglalkozhatom, amivel szeretnék, nincsenek "előírt kötelezettségek."

Tegyük fel, hogy minden jól megy és megélem a 70- et és az agyam is o.k. Akkor én mindenképpen valami "aktív" életet szeretnék élni. Barátokkal kirándulni, összeülni teázgatni délután, esteleg majd az akkori otthoni 3D- s mozimban régi filmeket nézni 2020- ból :) És az unokáimmal és az ő barátaikkal sokat beszélgetni. Sütnék is nekik mindig valami fincsit, olyan igazi nagyi- féle sütit :D És persze lenne egy (vagy több) kutyám is. :)

Persze ez csak álom. De jó lenne. Nem szeretnék egyedül lenni.

Hát azt, hogy valaki úgy nyilatkozik, hogy nem akar megöregedni eléggé furcsának találom. Miért kapasztkodnak olyan görcsösen a legutolsó szalmaszálba is, akik a betegágyukon kínok közt szenvedve közelednek a halálhoz?

Vagy tömeges öngyilkosságok várhatók a közeljövőben?

Sajnos bármilyen keserves jövőnek nézünk elébe, azért én szeretnék nyugodt öregkort magamnak addig, amíg viszonylag egészségesen, magamat ellátva a párommal együtt

éldegélhetek. Lehetőleg nem nélkülözve, ha még lesz kedvünk és erőnk kirándulni, utazgatni. Ha már testileg, vagy szellemileg nem lennék olyan állapotban, hogy képes legyek önállóan ellátni magam, akkor én is azt mondom, hogy már nem érdemes élni.

Azt hiszem, aki fiatalon azt mondja, hogy ő nem akar megöregedni, az valószínű nem tiszteli és nem veszi emberszámba az idősebb korosztályt - sajnos a legtöbb fiatalnál, különösen a tizenéves korosztálynál ez tapasztalható - és ő maga nem akar hasonló helyzetbe kerülni, mármint hogy majdan őt is így kezelje a fiatal generáció, egyszerűen hülyének nézik az öregeket.

Azért az nem igaz, hogy "foggal-körömmel" kapaszkodik mindenki az életéhez a halálos ágyán.

Nekem a nagyszülők közül akik már meghaltak, mindegyik súlyos betegségben szenvedett. És egyik sem akart "élni" a halálos ágyán. Nyugalomban viselték az utolsó időszakot, és látszott rajtuk, hogy "mennének". Nagyanyámon nagyon, mert ő két évet volt szinte magatehetetlenül.

De a minap láttam a televízióban egy száz éves, életvidám, fitt nénit (tényleg látszott rajta, hogy "jól tartja magát"), és azt nyilatkozta a századik születésnapján, hogy ő már bizony szeretne nem ezen a világon lenni. Nem bánja, hogy még él, de tulajdonképpen várja, hogy vége legyen.