Hogyan tudnám boldogabbá, élhetőbbé tenni az életem?
Nem is tudom hol kezdjem. Utálom ezt a szót de nem tudom mással jellemezni, hogy mit érzek. Depressziót. Mindig látom magam körül az embereket, akik olyan máshogy látnak mindent. Belecsapok inkább, hagyom a körítést. Egy hónapja kezdődött nálam, hogy egyre jobban idegesítettek a körülöttem lévő tökéletlen és hibás dolgok. Egyre jobban elkeserített a félresiklott(fiatal) életem. Úgy érzem, hogy eddig csak pazaroltam az éveimet. Lehet, hogy túldramatizálom, de akkor is így érzem. Semmiben nem lelem örömömet, folyamatosan elégedetlenkedek(talán okkal). Most, hogy itt vannak/voltak az ünnepek minden felerősödött egyre érzékenyebb és kritikusabb lettem önmagammal és másokkal szemben, ami nagyon nem jó. Előtte csak ütöttem egyet a falba, vagy ami éppen a közelbe volt, feszültséglevezetés gyanánt...de hát ezt se csinálhatom mindig, még saját magamat is szánalmasnak gondolom. De ezzel szemben érzem, hogy sok mindenhez lenne tehetségem csak soha nem teszek semmit azért amit akarok..tudjátok várom a sültgalambot. Annyi mindent szerettem volna csinálni eddig, de többségéből nem lett semmi. Ami elég régóta tart és szeretném csinálni az a hip-hop dance. De mikor anya felhívta a helyi oktatást kiderült csak 14 év alatti csoportok vannak. De lassan kezdek erről is lemondani már csak azzal tudom lefoglalni magam ha a kedvenc sorozatomat nézem az Odaátot(Supernatural). De mivel már beértem a jelenlegi forgatás idejét azzal sem tudom már lefoglalni magam. Folyamatosan interjúkat nézek, bakikat, amik lenyűgöznek mert fantasztikus színészek alakítják a szerepeket. Na de nem megyek bele mélyebben mert senkit nem érdekel :D Aztán ott van az iskola. Szinte utálom az összes osztársamat...ők a boldog tudatlanok, de nem irigylem őket emiatt. A múlthéten elvitt anya orvoshoz a szívem miatt, mert néha nagyon erősen hasogat és nem tudom hova rakni a fájdalmat amitől kisebb pánikroham jön rám és bőgésbe torkollik... Szerintem ez a szurkálás a folyamatos idegesség miatt van, bár nem most kezdődött hanem pár éve. Nagyon megválogatom a barátaimat, amik nincsenek is mert utálom ha valaki rózsaszínfelhőkön lebeg. Annyira szeretnék változtatni mindenen, a hozzáállásomon, a pesszimizmusomon, szeretnék valami hobbit, egy legjobb barátot akire tudok számítani és ez kölcsönös. De már annyira késő ehez, mindjárt felnövök, dolgozni fogok, talán lesz egy saját lakásom, magam fizetem a csekkjeimet. Én még nem akarok felnőni, nevetni akarok, jól érezni magamat egy saját társaságban, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel vagyok, néha találkozni velük esetleg egy közös hobbi által. Valamit nagyon rosszul csinálok hogy ezek közül semmi nincs meg. Nagyon szeretnék Kanadában élni, talán csak azért mert ott van minden ami érdekel és szeretem az angol nyelvet. Undorodom ettől a magyar társadalomtól, had ne soroljam a jellemzőket. Nagy vonalakban ennyi. Így olvasva nem is hangzik olyan rosszul, de borzalmasan érzem magam, utálok ebben a lyuk lakásban élni, ahova anya néha hazajön mert pont összeveszett a hapsijával, lehordja(jogosan) és mintha mi sem történt volna, visszamegy hogy újra meg tudja bántani a "párja".
Lehet nem is várok megoldásra vezető válaszokat csak jó volt legalább leírni ha már kimondani nem tudom senkinek.
De azért örülnék némi tanácsnak, mit kéne máshogy csinálnom és hogyan. Köszönöm annak aki elolvasta, és előre válaszolóknak is :)
15/L
1. válaszoló
Azért örülök, hogy még ha nem is a környezetemben, de valahol máshol megértenek, csak jobb utat tudok kívánni az életedben :)
2. válaszoló
Igen, talán ahogy te mondtad a kettő között tipródom...de hogyan tudnék átlendülni ezen a ponton, ha a környezetem(jelen esetben nagyrészt az iskola) nem engedi?
Te magad is leírtad a (szerintem) legfőbb problémát. Sok mindenre képes lennél, meg mehetne neked, csak nem teszel semmit érte. Amíg nem vagy hajlandó tenni a céljaidért addig hogy akarod elérni őket? Márpedig az életben elég fontosak a célok, ha nem akarsz tengődni végig :). Szóval változtass ezen és igenis, legyél belevaló csaj és vágj bele, változzál meg egy kicsit, merj tenni az álmaidért. A hip-hopra valamikor valahol biztosan lesz még lehetőséged.
Kicsit rágódsz,nem? Jó dolog hogy átládot a problémákat, de ha már átlátod, -megintcsak- tegyél érte hogy megoldódjanak. Úgy értem, ne sajnáltasd magad olyan dolog miatt ami ellen tehetsz. Elég sok mindenért és ellen lehet tenni:)! Szerencsére még fiatal vagy, előtted az élet! Most még változtathatsz! Ha nem szeretnél pesszimista lenni az már jó cél például! Kezdd úgy hogy realistán szemléled a világot egy picit. Lásd meg a rossz mellett a jót is. Mert mindennek van rossz, és jó oldala is :). Még a végén az is lehet hogy optimista leszel ;)! Sose gondolsz hogy már túl késő . Sosincs késő ahhoz hogy változtass:). Anyukád életét nem tudod megváltoztatni max elmondod neki a véleményed meg hogy Te hogy látod, persze kiemelve hogy Te neki a legjobbat akarod és nem bíráskodásként mondod a véleményed. Aztán lehet hogy hallgat rád, lehet hogy nem, nem tudom milyen ember és milyen a kapcsolatotok egymással.
Ja, meg írtad h szeretnél Kanadában élni. Ez is egy tök jó cél. Csináld úgy az életed hogy kijuthassál oda akkor ;). Minden csak rajtad múlik , hogy Te mit akarsz. És állj úgy hozzá, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor el is fogod érni. És akkor el is fogod ;)!
hogy lehet, hogy egy 15 lány egyedül él?
ha most nem alkalmazkodsz a társaidnoz, akkor soha nem is lesz társaságod.
Kedvesem, az élet nehéz. Egyrészt,az életünket, fiatalságunkat,stb adjuk azokért, akiket szeretünk. Tehát nem azt várjuk el, hogy minket szeressen mindenki. A végén meg fogunk halni, használódik a testünk, de semmi baj, rengeteg az időnk, és azt jól kell tölteni.
2. nehéz: a céljaink eléréséért rengeteget kell szenvedni.
Babits: "A pók utatcsinál magának alevegőben."
Ha nincs 15 feletti tánccsoport, akkor alapítani kell egyet. Összeszervezni néhány lányt, és megkeresni az oktatókat, és nem menni le a nyakukról.
Vagy Kanadáért -ahogy írták - jól megtanulni az angolt.
Drágám, én királylány akartam lenni, és jópár évembe telt, míg rájöttem, hogy nem lehetek.
(43L)
Leírtad az életemet! (majdnem).
Figyu! Próbáld meg elviselni a dolgokat, én sem tudom máshogy ezt elérni. Törekedj arra, h a te jövőd (ha lesz családod jövője) ne ilyen legyen. Tanulj. Élj. Járj el otthonról, még akkor is ha csak elmész egyet sétálni egyedül! Hasonló korú vagyok, kicsit fiatalabb! Tudom h nagyon nehéz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!