Csak én vagyok ilyen 16 éves?
Először is bocsi a kategória miatt, pontosan nem tudtam,hogy ez hova is illene.
A kérdés azért merült fel bennem, mert nem nagyon ismerek hozzám hasonló felfogású mai 16 éves lányt. Nem mondom,hogy mással van a baj, lehet hogy én vagyok túl maradi. :)
A lényeg csupán annyi, hogy teljesen másnak érzem magam, szinte már UFO-nak :D Sokkal jobban értékelek egy színházi előadást mint a hétvégi kocsmázást. Inkább fetrengek a jó meleg ágyamban, minthogy egy szórakozóhelyen legyek. Inkább játszom a kutyámmal és a cicámmal, inkább segítek itthon. Imádom én főzni a szombati kaját és imádok sütni amikor csak úgy tartja kedvem. Nem tartom cikinek, hogy 16 évesen EGY kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltam bulizni. Szeretek olvasni és vannak céljaim az életben. Nem az alkohol és a cigi tölti be a legfontosabb szerepet az életemben. Szeretem a meséket, sőt még a Hannah montana sorozatot is és a társait. Persze, nem túl értelmes, de jól esik beülni a tévé elé egy bögre forrócsokival és nézni. Ismerem a Queen-t és egyéb "régi" zenekarokat, énekeseket. Szívesebben hallgatok Jimi Hendrixet, mint SP-t és a tuc-tuc társakat.
Csak én vagyok ilyen? Esetleg van akinek a szemét ez szúrja? És nem ért velem egyet?
Nem szúrja a szemem amit leírtál, csak nem értem a kérdést. Azt várod, hogy most mindenki agyonra dicsérjen, hogy te vagy a mintatini? :)
Én meg részeg voltam meg cigiztem minden hétvégén, sőt egy időben állandóan füveztem ilyen idősen, mint te. És mégis játszottam a kutyámmal, segítettem otthon, szerettem olvasni, és voltak céljaim. Ezek a mai napig megvannak az életemben, sőt, most diplomázok majd lassan, megyek mesterképzésre, több nyelvvizsgám van. ÉS ismertem és ismerem a régi zenekarokat, és jobban szeretem őket, mint SP-t.
Szóval nem vagy UFO, még csak valaki se leszel azért, mert normális vagy. Látom az előítéletedet azokról, akik fiatalon szeretnek szórakozni.
Bocsi, de nekem ez a véleményem.
22/L
Én is majdnem ilyen vagyok, mint te. Mondjuk én hallagatok "tuctuc" zenéket is. Meg bulizni is szeretek, de nem az a legfontosabb célom az életben, h miden egyes pénteken bulizhassak és nem ülök minden du. vmelyik kocsmában mint mások.
Én úgy gondolom teljesen normális vagy, főleg így 16 évesen.
Majd megnézheted a most "normálisokat" 10 év múlva, mikor neked karriered lesz, esetleg már férjed és gyereked, ők meg majd nem tudnak mit kezdeni magukkal.
Egyáltalán nincs előítéletem azokról, akik szeretnek bulizni. De kétlem, hogy a buli abból áll ki,hogy egy kocsmában szívjuk a cigit és igyuk a temérdek mennyiségű piát. Kétszer voltam ilyen helyen, de nem volt számomra egy jó élmény. Inkább tartom jó szórakozásnak, hogy pár barát(unokatesóim és nekik egy-két normálisabb haverjuk) karaoke estet szervez. Nincs pia és cigi, de a hangulat mégis csodás, bár ezek sajnos ritkán történnek meg:(
Nem is várom a dicséretet,hogy mintatini vagyok, mert felsorolni lehetetlen lenne, hogy mennyi rossz tulajdonságom van, csak a sulimban pl. mindig le vagyok osztva, hogy úgy viselkedem mint egy 40 éves nő. :)
ha már ennyire azt mondjátok,hogy szetesdit játszom: jótékonykodás is megvan az életemben :D Állatmenhelynek segítünk szüleimmel.:D
Amúgy ebben a városban, ahol én élek, tényleg szinte nincs ilyen ember mint én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!