Mi értelme van élnem így hogy senkinek nem vagyok jó, senkit nem érdeklek?

15/F vagyok, egy barátságos ember aki szeret haverkodni, és már sok emberrel próbáltam összehaverkodni, iskolában, interneten is, de sose ment. Egy idő után, ha volt is aki haverkodott velem, egy idő után megunt, megutált. Általános iskolámban sokat piszkáltak, de idén mentem középiskolába, itt nem piszkálnak viszont kb. levegőnek néznek majdnem. Csak egy-két lány képes nekem köszönni, a többiek meg a fiúk is le se szarnak, csak akkor szólnak hozzám ha csoportban kell valamit csinálni, akkor se sokat. Egymásnak mindig köszönnek, beszélgetnek, viccelődnek egymással, hozzám meg nem is szólnak, ha meg én szólok hozzájuk, vagy interneten rájuk írok akkor meg válaszolnak röviden, általában köszönés nélkül, aztán annyi. Beszélgetés sose lesz belőle. Iskolatársaim és az internetes haverjaim is ezt csinálják, de azt már senki nem mondja meg hogy mi a baja velem. És egyszerűen nem tudok rájönni. Egy-két haverja mindenkinek van legalább, de nekem annyi se. Az anyámékon kívül már nem maradt senki akivel beszélhetnék, és akinek esetleg a gondjaimat elmondhatnám néha.

Néha lehet kicsit sokat nyavajgok, meg ha valaki nem válaszol csak negyed óra múlva vagy később megmondom neki a magamét, lehet hogy túl hamar. Meg én nem viccelődök valami sokat mert nem nagyon tudok vicceket, meg nem olyanokról szeretek beszélgetni mint a legtöbb kamasz, nem érdekel az alkohol meg dohányzás meg a sportok meg ilyenek.

Mit tudnék tenni, mi értelme van így élnem? Már nem maradt olyan ismerősöm akivel tudnék próbálni haverkodni.