Akárhogy tanulok, mindig csak 4-es?
Ennek több oka lehet.
Az egyik oknak az alapja a tanár is lehet. Vannak olyan tanárok, akik többet kérnek vissza, mint amennyit órán leadnak. Ilyenkor a dolgiban olyan kérdéseket kapsz vagy olyasmiről kell írnod, amely vagy nem volt megemlítve a felvett leckében vagy nem volt eléggé kibővítve. Vannak azonban olyan tanárok, akik csak vázlatosan adják le a leckét és tőled várják el, hogy alaposabban utánanézz az anyagnak és megtanuljad, dolgi íráskor pedig olyan információt is elvárnak, aminek te magad kellett volna utánanézned.
A másik ok az az lehet, hogy irodalomból például nem fogalmazol elég irodalmiasan vagy nem elég jó a helyesírásod. Ez sokat számít. Biológiánál nagyon fontosak a rajzoknak a helyessége, a szakszavaknak a pontos meghatározása és felhasználása.
Ez egy olyan ok amely a tantárgy azon részéhez tartozik, amit nem mondanak el minden dolgiírás előtt, azonban alapvető. Ha ezeknél hibázol akkor az bizony egy jegyet levonhat, hiába hibátlan a lecketudás.
A harmadik ok az inkább a pszichikai állapottal kapcsolatos. Amennyiben túlságosan stresszelsz, ideges vagy, félsz, vagy bármi más, az ott és abban a pillanatban nagyon megronthatja a tudásodat.
" Nem elég tudni, még tudni is tudni kell. " - Ez az ahol sokan elbuknak. Ha valaki déltől estig tanul és másnap remegve lép a tanár elé vagy reszket amikor előveszi a dolgozatlapot és írni kezd, akkor az már startból rossz. Ilyenkor a gondolatok összezavarodnak, mert az idegek nincsenek kellőképpen kontrolálva. Ha tudod a leckét akkor legyél magabiztos, laza, optimista és úgy viselkedj, mint akinek nincs mitől vagy kitől félnie. Amint mondtam, nem elég a leckét tudni, még a tudást is tudni kell hasznosítani. Ez pedig nem fog menni akkor ha görcsölsz, stresszes vagy, izzadsz, stb.
Volt egy osztálytársam, aki eminens tanuló lehetett volna. Felkészületlenül soha nem jött órára, naponta tanult becsületesen és velősen, az anyagot perfektül tudta, azonban idegileg gyenge volt és kontrolálhatatlan. Hiányzott a saját önkontrollja az idegei felett. Ezért soha nem volt eminens tanuló, mert előfordult, hogy kiment a táblához és a pánik miatt összezavarodott, vagy dolgozatírás közben nem jutottak eszébe a dolgok az agygörcs miatt, stb. Mivel tökéletesen tudta a leckét ezért szinte 5-ös tanuló volt, de mindig csak "szinte".
Mert nem elég tudni, tudni is tudni kell :)
Szia!
Egyetértek az uccó válaszolóval igen ezek okozhatják a 4-st
inkább az nyomhat sokat a lapban, hogy ideges vok, meg hirtelen kiesnek dolgok,meg inkább gyorsan akarok túl lenni rajta... De hogy kontrolláljam magam?
Erre válaszolva.
Először is bármilyen hülyén hangzik ne azon görcsölj amit nem tudsz... Tehát ha nem tudod nem tudod, akkor lépj a következő feladatra. Tudom ez baromi nehéz (könnyű mondani erre ezt mondod biztos) mert fizikailag át tudsz lépni a másik feladatra de az agyad még mindig azon jár a példa megoldása helyett, hogy az 1. feladat miért nem megy...
Ezt amit ilyenkor átélsz ezt hívják vizsgadrukknak.
Erre azt javaslom dicsérd meg magad igen már az 2. példa fele készen van ez biztos jó lesz mert...
Szóval próbáld magad emgdicsérni és azt nézni ami már megvan, ami jól van megoldva. Azzal h izgulsz meg szidod magd h milyen buta vagy, h ezt se tudod nem haladsz előre.
Ha van lehetőség rá, akkor hozz magaddal csokit vagy üdítőt (középsuliban nem tudom h még megengedett ez dolgozat alatt, egyetemen biztos). Egyrészt azért mert a csoki jó hatással van, másrészt azért, mert igen jól csináltam meg a 2. feladatot oké akkor egy harapás a csokiból 1 korty üdítő a dicséret mellé és ha lehet 20-40 másodperces pihenés (tehát hátradőlök kicsit becsukom a szemem. Ezen a 20 másodpercen nem fog múlni semmi, viszont azzal h kicsit pihensz és arra gondolsz h mit csináltál jól azzal nyugodtabb leszel és nem stresszel annyit. Egy kis piehnés lazítéás közben biztos jót tesz.
Nos figyelj, mert a problémád megoldása készen áll :
Az nem baj , ha hamar túl akarsz lenni bármin is, mivel a gyorsaság fontos és valójában nem jó túl sokat babrálni semmivel sem, valamint az agyadat is úgy fejlesztheted igazán, ha viszonylag gyorsan vagy képes felfogni, megérteni és használni az információt. Nemrég bebizonyították, hogy a sportban is többet számít a mozgás intenzitása, mint az ídőtartam, vagyis inkább legyen rövidebb ídőtartam és magas intenzitás, mint hosszasabb ídőtartam, de alacsonyabb intenzitás. Agynál sincs ez másképp.
Lehet, hogy most még úgy tűnik neked, hogy azt a hosszú és bonyolult biológia leckét úgy tudod csak bevágni, hogy órákat gubbasztasz a könyv fölött, azonban ez a rosszabbik választás valójában, több okból is :
1. Olyan más tevékenységektől lopod el az ídőt, amik ugyancsak fontosak a nap folyamán ( mert ugyebár remélem annyit tudunk, hogy naponta a tanulás mellett minden kamasznak egyéb elfoglaltsága is kell legyen, pl. hobbik, sport, relaxálás ). Ezek az elfoglaltságokat NEM pluszként kell tekinteni, hanem minden egyes nap szükséges és fontos részévé. Nagyon egysíkú és hosszútávon szerencsétlen ember az, aki azt gondolja, hogy suli közben minden nap a tanuláson és az evésen kívül mással nem kell foglalkozni. De igen, nagyonis fontos, hogy minnél változatosabb és dúsabb legyen a napunk, és ez talán az elején úgy tűnhet, hogy valójában csak teher, mintsem haszon, ám megkell szokni az okos tanulási módot, amivel ídőt takarítunk meg és így marad ídő még egyéb elfoglaltságokkal is kibővíteni a napot, ami megfogod látni, hogy hosszútávon egy kiegyensúlyozottabb állapotot fog kölcsönözni, arról nem is beszélve, hogy sok kamasz elfelejti, hogy ebben a korban az ember nem csak az iskolára kell készüljön, hanem az életre is- hát ne felejtsük ezt el.
2. Ha megszokod ezt az elhúzott, hosszas tempót, akkor a későbbiekben nagyon hátrányos helyzetben leszel, ugyanis egyetemen és maga úgy az életben, nagyon fontos a gyors felfogás, viszonylag rövid ídő alatt nagyobb mennyiségű anyagnak a feldolgozása. Namostmár, ez nem kell megriasszon. Az iskola pont azért van, hogy ezt gyakorold. Később már kikell legyen fejlesztve ez a gyors felfogásnak a kapacitása az agyban.
3. A lassú, hosszas és megterhelő tanulási ídő az oka valószínűleg annak is, hogy elfelejtesz gondolatokat, kiesnek anyagrészek, stb. Ezt bonyolult volna elmagyaráznom miért, azonban egy példával tökéletesen tudom szemlélteni a lényeget : képzeld el, hogy sportolsz egy napon. Azonban másfél óra helyett te 4-5-6 órát sportolsz. Nos amennyiben nem vagy versenysportoló vagy olimpiára készülő, a következő napon izomlázad lesz ÉS a sportolásnak az eredménye, ami maga a test fejlődése és jobb használata volna, PONT EZT AZ eredményt üti ki másnap az azelőtti napon való TÚL SOK, esztelenül végzett sportolás.
Pontosan ez történik az agyaddal is amikor memorizálni, illetve tanulni próbálsz. Ne csak aggyal, hanem ésszel is tanulj ;-)
Ezt a 3 pontot azért írtam le, hogy végeredményben összegezzem a megoldást ( amit mondjuk összelehet rakni az eddig leírtakból is ) : úgy tanulj, hogy a tanuláson kívül a napod még egyéb dolgokból is álljon. Ezt úgy éred el, hogy intenzívebben koncentrálsz és LOGIKUSAN építed fel a tanulnivalót, nem magolsz, nem babrálsz, hanem logikusan megérted és felépíted az agyadban a kitűzött tananyagot. Így amit egyszer megtanulsz, az nem fog elúszni se másnap, se egy hét múlva.
Azért fontos, hogy tanulás mellett mással is foglalkozz, mert így: 1. Nem fogod elhúzni a tanulást, tudatalatt mindig lesz egy belső stopperóra, amely arra fog törekedni, hogy minnél hamarabb megértse és memorizálja a tananyagot, így gyorsabban és hatékonyabban fogsz tanulni; 2. A különböző tevékenységek fejlesztik az agyat, ezért a tanulás könnyebben fog menni ; 3. A feszültséget oldani fogja az, ha lefoglalod magad több dologgal, mivel egyrészt nem lesz ídőd töprengeni és idegeskedni, másrészt sikerérzetet fognak nyújtani az egyéb feladatok elvégzése, ezért már nem fogod úgy érezni, hogy azon a biosz leckén múlik az életed, és így az idegeid lazításra lesznek képesek, ami fontos, hogy igazából jól működjenek
Sokat írtam és szerteágazóan, ezért ha valami nem teljesen érthető akkor nyugodtan szóljál :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!