Milyen barátság ez? Minek vagyunk barátok?

Évek óta vannak barátaim, nagyon jóban voltunk..

De.

Elköltöztem egy másik városba és nem keresnek, nem hívnak, mindig én írogatok, telefonálgatok és próbálok szervezni találkozót, viszont ők még nem is voltak nálam, nem jönnek ide, és csak akkor akarnak találkozni ha én megyek oda.

Akkor is általában kitalálnak valamit és nekem kell alkalmazkodni.

Ha találkozunk természetesen olyan mint régen, de úgy érzem, hogy ezért a barátságért már csak én teperek és akkor vagyok nekik jó ha oda viszem magam a szemük elé. AZ hogy ők bármit megtegyenek az neeeeeeeem.

Úgy érzem, hogy ez már nem barátság, főleg nem olyan jó mint ez előtt. Mindenkinek megvan a maga dolga, de én mégis mindig szakítottam időt rájuk, nekik meg nehéz, mert fontosabb ez meg az. Én dolgozok ők nem. TAnulok is ők nem..Háztartást vezetek ők nem. És mégis mindig szakítanák és szakítottam rájuk időt, hogy találkozzunk mert nekem fontosak. De fáj, hogy ők nem tudnak egy kicsit tenni.

Régebben is én tartottam össze a barátságot ha valakik összevesztek.

Tovább akarok lépni és nem keresni őket addig amíg ők nem keresnek. Lehet hogy sok idő lesz, de belefáradtam, és fáj.

Amikor beszéltem erről vagy másról természetesen sajnálják/ták, hogy elhanyagoltak, meg az a baj, hogy nagyon lusták is, és várják a sültgalambot.

Volt már valaki hasonló helyzetben?

Nem fogok többet teperni, ha igaz barátaim rájönnek hogy valamit elfelejtettek. Ha nem..akkor soha többet nem találkozunk.

:( csak ne fájna így. :(