Miért történt ez velem?

Véleményem szerint nem vagy egyedül ezzel a problémával.

Még pár éve olvastam valami tanulmányt... Abban arról volt szó, hogy még iskolás korban is milyen "képlékenyek" és sebezhetőek a gyerekek s milyen meghatározó lehet akár egy tanár szerepe is az illető életében.

Írtak arról is, hogy vannak tanárok akiknek alapból rossz a hozzáállása vagy sokszor meggondolatlanul illetik bizonyos jelzőkkel a gyerekeket. Sokan pl. felnőttként is meg vannak győződve róla, hogy ők szétszórtak, lusták, nem elég szorgalmasak vagy nem elég kitartóak stb. akkor is ha ez NEM igaz, csak régen egy félreértésből adódóan rájuk aggatta a tanár(vagy bárki, szomszéd bácsi stb.) ezeket a jelzőket.

Egyébként nekem is volt egy ilyen osztályfőnököm. Iskolát ugyan nem váltottam miatta (bár szó volt róla nem egyszer), de volt idő, amikor anyám napi szinten járt be hozzá és az igazgatóhoz.

Én sem tudom miért utált és - urbánus kifejezéssel élve - szivatott folyton. Mindenesetre évekkel az eset(ek) után minden további nélkül bejelölt egy közösségi oldalon.

Jelenleg mit csinálsz (suli, munka, milyen közösségekbe jársz), hány éves vagy?

Szerintem le kellene zárnod a múltat és tiszta lappal kezdeni.

A felsorolt emberek véleményére igazán nem kellene adnod.

Különben is, milyen ember az aki megalázza a másikat, gúnyt űz belőle? Nyugodj bele, hogy ők semmivel sem jobbak nálad. Ne érezd magad kevesebbnek.

Fel kellene állítanod bizonyos határokat. Döntsd el, hogy kinek a véleménye számít neked. Mások kritikáját, véleményét is meghallhatod de azt sose engedd olyan közel magadhoz.

"Elképesztő félelem olyan köznapi helyzetekben ami más embernek normális. " Tudnál erre példákat mondani? Könnyebb lenne válaszolni, ha leírnád pontosan milyen mélységű és jellegű a probléma.

Annyit még hozzátennék, hogy olyan már nem leszel, mint régen. Vagyis nem úgy, hogy ez az egész egyszer csak elmúlik és visszaváltozik a személyiséged olyanná, mint régen.

Ezt újra ki kell alakítanod magadban, újra fel kell építened önmagad.

Különben is, azóta eltelt pár év. Még ha nem is történtek volna meg ezek az önbizalom-romboló eseményeknek akkor is más lennél most. Szóval lehetsz még vidám és nyitott, de nem pont úgy, mint régen.

Azt akartam ezzel mondani, hogy fontos, hogy ne azt akard mindenáron visszakapni, amilyen régen voltál. Hanem építsd fel újra a saját személyiséged.

Erre nem is lehet mit mondani... Ez a tanár egy idióta, egy senki. Nevetségesen viselkedett és szánalomra méltó, hogy így reagált a kialakult szituációra. Őszintén nem értem, hogy engedhették, hogy gyerekeket tanítson amikor ilyen infantilis a viselkedése.

A paleontológia szerintem is nagyon lenyűgöző és izgalmas. Bár én csak visszafogottan érdeklődöm a téma iránt, mondjuk úgy időszakosan, hobbi szinten.

Azt írod, paleontológus akartál lenni. Miért döntöttél úgy, hogy mégsem leszel az? Már ha nem zavarnak túlságosan a kérdéseim...

Hasonló megaláztatásokon nekem is keresztül kellett mennem néhányszor. Igazából az szomorított el már akkor is, hogy nekem nem stílusom az ilyesmi. Úgy éreztem, mintha egy csapat majommal (bár a majom alapvetően nem buta állat) lennék összezárva. Nem láttam a logikát a cselekedeteikben. Emiatt sokszor kedvem lett volna ott helyben elájulni, mintsem verekedésbe kezdeni.

Az ilyesmit ne vedd magadra. Úgy vettem észre, ezek a személyek hajlamosak bármibe belekötni.

Ki merem mondani, én az ilyen embereket nem tartom túlságosan intelligensnek. Épp ezért ha csak tehetem ignorálom őket.

Régen persze nekem is gyakran eszembe jutottak a múltbéli események, de aztán elegem lett és úgy döntöttem, eddig és ne tovább. Azóta ilyen nevetséges emberek véleményére nem adok.

Ez igazán nagyszerű! Mindig csodáltam azokat, akiknek szép hangjuk van és tudnak énekelni.

És pl. színjátszó körben (nem tudom, te hova jársz vagy nálad ez hogy van) nem barátkoztok egymással?

Részben engem is emiatt közösítettek ki és ezzel gúnyoltak. Nem nagyon láttam értelmét elmenni kocsmázni vagy discoba.

"Illetve sokszor mikor beszólnak nem igazán tudok visszaszólni nem is tudom mintha lassabb lennék náluk. " Érdekes módon, ez néha nekem is probléma. Ironikus, mert szerintem mindketten tudnánk nekik olyan választ megfogalmazni, amit szinte nem is értenének. :)

De sokszor annyira irracionális megjegyzést tesznek, hogy hirtelen nem is tudom hová tenni. (Igazából évekkel később sem...)

Más okból, de én is gyakran gondolkodom azon, hogy a személyiségemnek egy esszenciális része vajon elveszhet-e.

Borzalmas gondolatok? Ismerős. Mindazonáltal kíváncsi vagyok a tieidre, de gondolom ezekről nem szívesen beszélnél. Továbbá ilyen nyilvános felületeken sokszor nem is ajánlott.

Véleményem szerint ostobaság magadat hibáztatni. Nem te tehetsz arról, hogy mások így bántak veled. Azon pedig kár rágódni, hogy mit tehettél volna másképp.

Egyébként érdekes, amit írsz. Nálam valószínűleg kimaradt a megbocsátás. Inkább csak nem találom az ilyesmit arra érdemesnek, hogy több időt szánjak rá.

Ja igen, én voltam figyelmetlen! Elnézést kérek. Azt hiszem, kissé megvisel ez a meleg...

Valamiféle szorongás engem is a hatalmába kerít néha. De eddig még nem sikerült rájönni mi is ez, mert nem olyan, mint pl. a pánikbetegség.

Inkább csak kényelmetlen pl. huzamosabb ideig egyedül buszozni (ha nincs ülőhely és jól látható helyen kell állnom). Vagy vásárlásnál szorongás fog el, amikor nem találok valamit és sokáig kell járkálnom az üzletben és keresgélnem.

Elég nagy butaság, hiszen ha pl. megkérdezi a biztonsági őr, hogy mi a tervem nem jövök zavarba. Nem tudom mi okozza mégis a problémát.

"egy időben kezdtem érteni mért mennek be egyesek egy kalasnyikovval és lőnek le mindenkit az iskolájukban. " Én még most is értem. Ettől függetlenül én magam, régen sem akartam ilyet tenni.

Egyetértek. Én is arra jutottam, hogy a reménytelenség teszi.

Ilyen esetekben időnként bennem is felmerül az öngyilkosság gondolata, de ez nálam csak 0,5-2 percig tart. (Úgy tűnik, nekem másfajta szörnyű gondolatok jutottak.)

Én éppen azon lepődtem meg, hogy mások miért nem írtak a kérdésedhez.

Pedig úgy tűnik, egész jól átlátsz rajta. :) De értem mire gondolsz. Sokszor velem is ez van, hogy tökéletesen tisztában vagyok valamivel, de aztán a gyakorlatban "elfelejtem" alkalmazni.

Eleinte csak az elhatározás volt meg, hogy nem érdekel többé akárki véleménye. Aztán fokozatosan így is lett, most már talán túlzottan is figyelmen kívül hagyom az ilyesmit.

Mindazonáltal állítom, hogy sokkal értékesebb vagy, mint az összes ember aki kigúnyolt, megalázott stb. együttvéve.

Te teljesen rendben vagy így, semmi furcsa nincs benned. A problémát az jelenti, hogy egyesek nem bírják elfogadni, ha valaki nem olyan, mint ők és egyszerűen nem hagyják élni.