Szerintetek most mit csináljak? Huszonkilenc éves lettem, és nagyon el vagyok keseredve. A többi lent.

Az a helyzet, hogy én egy mélyen istenhívő csaj vagyok, és nagyon szeretem az emberiséget, az egész glóbuszt. Időnként úgy érzem, hogy kimondhatatlan szeretetet érzek mind a 7 milliárd ember, és az egész glóbusz iránt. Még Oszama bin Ladennek is meg tudtam bocsájtani, pedig 2001. szeptember 11-én, amikor a terrortámadásokról értesültem, azt hittem megőrülök, és a terrortámadások után egy hétig úgy éreztem, hogy megőrülök. Amikor a barátaim arról értesültek, hogy kivégezték Oszama bin Ladent, jót röhögtek, én meg sírtam, hogy hogy lehetnek ilyen gonoszak az emberek, hogy azon röhögnek, hogy kivégeztek egy embert. Számomra Isten prófétái egyenrangú személyek, és nagyon nem szeretem a háborút, és ha arról hallok, hogy valahol békeszerződéssel zárnak le egyháborút, akkor én kimondhatatlanul boldog vagyok.

Az Istenhez való viszonyom megváltozott nagyon rövid idő alatt, és annyira félek, hogy elveszítem a hitemet.

Nagyon zavar, hogy a Földet az emberek ennyire tönkrevágják, és a környezetet, és mindent tönkretesznek, és eszik a műkaját, stb.

Engem római katolikusnak kereszteltek, de úgy érzem, hogy katolikusként/keresztényként nem tudok anyit tenni a világért, az emberiségért, amenyit kellene, vagyis nem tudom teljesíteni azt az életfeladatot, amit Isten számomra elrendelt, ami miatt megszülettem.

Elkezdtem tanulmányozni különféle vallásokat, de egyiknél sem érzem azt, hogy igen, nekem itt a helyem, itt tudnék a legtöbbet tenni az emberiségért, a bolygóért.

Egyszercsak kipattant az az ötlet az agyamból, hogy le kéne ülni, és össze kéne szedni azt a tudáshalmazt, amit az emberiség még nem fedezett fel, vagy amely tudást már nem használ, és ki kéne abból gyomlálni az értéktelen dolgokat, és kéne írni egy kétezer oldalas monográfiát Hogyan mentsük meg a Földet, és Önmagunkat címmel: azonban Isten közbelépett, és a lelkiismeretemen keresztül megtiltotta nekem, hogy nekiálljak egy ilyen hatalmas mértékű kutakodásnak, és ennek a hatalmas életmű megalkotásának. Isten a lelkiismeretemen keresztül azt mondta nekem, hogy ez nem nőknek való feladat, ez a férfiak dolga. Isten prófétái is mind férfiak voltak, és egy ilyen hatalmas életmű megalkotása már prófétai hatáskör lenne, és ebből ki vannakzárva a nők.

Mivel Istennek hála én nőnek születtem, és nem is akarnék férfi lenni, el kell fogadnom ezt a helyzetet, de mégis nagyon el vagyok keseredve.

Arra várok, hogy valahonnan megjelenik egy kiváló tudós férfiú, aki isteni hatalommal lesz felruházva, és akinek Isten megengedi, hogy megalkossa a Hogyan Mentsük meg a Földet című monográfiát. Ez a tudós férfiú feleséget keres majd magának, és nagyon szeretném kiérdemelni Istennél, hogy ez a kiváló ember engem tartson méltónak arra, hogy a felesége lehessek. Keresgélek a pasik között, és nem találom azt, akit keresek, és akire várok teljes szívemből.

Ha már én nem írhatom meg a Hogyan mentsük meg a Földet c. monográfiát, legalább látni szeretném a nagy mű megszületését, és legalább a nőkről szóló fejezetek összeállításában segíthetnék neki, és legalább főzhetnék neki teát pl. meg csinálhatnék neki mindenféle finom kajákat, hogy tudjon dolgozni, stb. és legalább a leghitelesebb tanúja lehetnék e kiváló isteni hatalommal felruházott tudós életének, és legalább a nőket taníthatnám arra, hogy hogyan ne tegyék tönkre a Földet, stb. és e kiváló tudós rendkívüli szentségéből magam is részesülhetnék, mert a házasságban a kiváló fél rendkívüli tulajdonságainak egy része átragad az átlagos, hétköznapi házastársra, akit Isten nem ruházott fel különleges hatalommal, csupán egy emberke a hétmilliárdból.

Igaz, van már egy diplomám, de nem vagyok magammal megelégedve, mert tudásom kevés a kitűzött cél eléréséhez, ezért beiratkoztam különféle tanfolyamokra, és a munkámon kívül abból áll az életem, hogy tanulok mindenfélét, ha van értelme, ha nincs. Mert minél műveltebb szeretnék lenni, mert egy kiváló, az emberiség megmentésére elhivatott férfi nem fog elvenni egy totál hülye nőt, akinek az agya kong az ürességtől, és akinek a történelemről, filozófiáról fogalma sincs, és akinek az Istenről való tudása egy nagy nulla, ezért tanulok folyamatosan, és mindig úgy érzem, hogy a tudás még mindig nem elég, és bőghetnékem van, és bőgök órákon át, hiába dicsértek meg a vizsgán, én nem tudok neki örülni, mert attól rettegek folyton, hogy majd találkozok a fentebb említett kiváló tudóssal, és feltesz nekem egy olyan kérdést, amire nem tudok válaszolni, és a kiváló ember azt mondja, hogy neki ilyen hülye nő nem kell, és én ebbe beleőrülnék.

Az az én óriási problémám, hogy ez megy már egy jó másfél éve, és én huszonkilenc éves lettem júniús 20-án, és nem lépett színre, nem találom azt a rendkívüli tökéletességű férfit, akit keresek, és aki megcsinálná helyettem azt, amit én nem tehetek meg, mert egy ilyen hatalmas életmű megalkotása a férfiak privilégiuma, és Isten ebből kizárta a nőket, és ez így van jól, mert Isten tudja a legjobban, hogy nekünk embereknek mi a jó, és mind a két nemnek megvannak a feladatai. Mivel bennem megvan egy nagyon erős elhivatottság az emberiség, és a Föld megmentése iránt, és emellett teljes szívemből elkötelezett vagyok, de Isten akaratából nőnek születtem, ezért beletörődöm abba, hogy ez a férfiak dolga, és teljes szívemből arra vágyom, hogy egy rendkívüli isteni hatalommal felruházott tudós felesége lehessek, de nem találom sehol ezt az embert, akit számomra Isten mellémrendelt.

Nem tudom, hogyan oldjam meg ezt a problémámat.

Most hajnali három óra van, és nem merek lefeküdni aludni, mert attól félek, hogy másnap arra ébredek, hogy megőrültem.

Imádkozom nagyon-nagyon sokat, és nagyon szeretem az Istent, de már nagyon nehezemre esik várni.

Üdv: 29/L