Az ideges emberek érzik néha úgy, hogy bántani tudnának valakit?

Első kommentelő. Nem igazán érted, amiről írok :). Ha elszáll az agya az embernek, akkor nem feltétlen gondolkodik...

Ha végiggondolod, persze, hogy nem teszed meg...

Volt már ilyen, és most is meg akarok valakit ölni.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert már többször ezt éreztem. Én azonban azt is éreztem mindig, hogy meg is tudnám tenni. Anyámmal kezdődött, az egész életem tönkremenni akkor kezdett, amikor ő elkezdett nevelni... Félreértés ne essék, nagyon sokat köszönhetek neki, csakhogy én valószínűleg valamilyen túlérzékenységben szenvedek. Valószínűleg akkor törtem meg pszichésen, amikor óvodás koromban bekényszerítettek az óvodába, igazából úgy kellett berángatni. Annyira féltem, bár én nem emlékszem rá már, hogy állítólag egész nap a sarokban voltam, mármint ezt szószerint értsétek, én szépen beálltam a legeldugottabb sarokba, és semmilyen unszolásra nem lehetett onnan kijönni, enni sem ettem, mert azt sem mertem. Tehát ott álltam, és vártam anyámat, és meg se mozdultam. Na, akkor elkerültem pszichológushoz, hogy valami gáz van, és állítólag egy évig jártam, gyógyszert szedetett velem, xanaxot, én nyilván erre nem emlékszem. És anyám azt mondta, hogy utána varázsütésre helyrejöttem. Nem akartam anyámat kiábrándítani, hogy ku@rvára nem jöttem helyre, szerintem max arra taníthatott meg az orvos, hogy hogyan alkalmazkodjam, vagy mittom. Innentől jele nem volt a problémáimnak, de a beteges félénkség volt jellemző rám, amit aztán leküzdöttem, meg az önbizalomhiány, amit szintén. A személyiségemet most is gyűlölöm, bizonyos okokból, mert hát, eléggé félresikerült, gyártottam másikat. De aztán ebből is gond lett. De az más téma. Aztán hát, először anyámnál éreztem, hogy meg tudnám őt ölni, de igazából ez nem olyan érzés volt, hogy tényleg, hanem csak eldurrant az agyam. Emlékszem, anyám mindig tudta, hogy mikor hallgasson el. Olvastam, hogy te szóltál, hogy mikor hallgasson, mert baj lesz. Na, hát nekem nem kellett szólnom. Van egy bizonyos pillantásom, amitől bárkinek megáll a vér az ereiben, pedig amúgy aranyos, kedves lány vagyok, talán pont ezért. Ha felidegesetenek, akkor agresszív leszek, sajnos, ha megijesztenek, akkor is így reagálok, egyszer a munkahelyemen csináltam ilyet:S, megijezstett a félfőnököm, és majdnem kirúgtak, mert rohadtul leordítottam. Pedig nem akart bántani, meg megijeszteni, csak valahogy megijesztett. A főnököm és néha ezzel szórakozik, de hálisten tőle félek, ezért ilyenkor elkezdek max remegni, néha percekig. Na, ritkán csinálja:D, csaknem normális. Ez neki a móka. Én persze nem akként élem meg.

Szóval az még nem volt fura, amit anyám iránt éreztem, sőt, még csak nem is tudtam, hogy ezt érzem iránta, de volt, hogy megfogtam a kezében a fakanalat, amivel rám akart vágni, na akkor még milyen hisztis lett. Valahogy én mindig túlérzékeny voltam, de nagyon sokáig gőgös voltam, ezt levetettem, de aztán később már annyira nem mert belémkötni anyám. A poén, hogy most az öcsém akar felettem uralkodni:D, persze nem vicces ez, nem egy éjszakát nem aludtam már végig emiatt, mert az öcsém úgy érzi, hogy anya helyébe akar lépni, aki már ugye elment, nyugodjon békében. Ez persze még egy hatalmas rúgás volt belém. De nem akarok én semmi rosszat mondani,mert valahol érzem, hogy én vagyok a hibás, főleg mostanában. Az öcsémet sose verte, és én mindig azt hittem, hogy a tanulmányi eredményei miatt, amik jobbak voltak:D. Elmondjam, mi a poén?:D Én nem értettem, minek vernek engem, és megkérdeztem később, már így felnőtt fejjel, mire volt ez jó? MOst ne gondoljuk üldözésre:D, csak hát, néha kaptam egy-két ütést, igazából mondjuk elég rendszeresen alkalmazta anyám, de én nem is ettől féltem, a fizikai fájdalom elviselhető a lelki fájdalomhoz képest,k sőt, üdülés volt. De amígy vártam anyámat itthon, mikor rossz jegyet kaptam, magamban imádkoztam, pedig sose voltam vallásos, de gyerekkroomban az voltam, mert tényleg sokszor , vagy inkább midig azt éreztem, hogy csak a nem létező isten segíthet. Később ez a saját belső istenem lett, valamilyen belső erő. Dehát más ezt így nem fogta volna fel, mert nem sűrűn volt ez, anyám inkább ordítani szeretett, és én attól féltem, nem féltem, rettegtem. A gyerekkoromnak sok jó momentuma volt, csak hát az ember a rosszakra emlékszik, vagy legalábbis én. Örültem, hogy felnőttem, erre más bajok vannak.

Na, ott tartottam, hogy én nagyon érzékenyen reagáltam le mindent, és én nem akarok ezen rágódni, valszeg, hogy túlérzékenységem miatt sose lesz családom, mega bajaim miatt, tehát nem foglalkoztat a kérdés. Viszont hogy is mondjam, nem akartam anyámat bántani, de valahol bennem volt, hogy nem megölném, azt nem, akkor még nem ez, hanem megütném, visszaütnék. Sose ütöttem vissza, egyetlenegyszer volt, hogy megakadályoztam, hogy rámvágjon. Ez azután volt, hogy összetépte sok értékes rajzom, és már ku@rvára elegem volt belőle aznapra. Na, és iránta is hasonló dühöt éreztem.

És most egy fiú csinálta meg velem, hogy úgy megalázott, és már nem egyszer, hanem sokszor gondoltam arra, hogy fognék egy kést, és megforgatnám benne. Oké, ennek oka van... Szinte állandóan azzal fenyegetett, hogy meg fog ölni, meg megver, mondjuk csak emesenen tette ezt, élőben nem sokszor láttam, másfél év alatt tizenötször. Akkor fajult el bennem a félelem, amikor közölte, hogy követett, és akkor a páni félelem, és akkor a páni félelem hatására gondoltam végig a dolgot, hogy akármennyire szeretem, életem szerelme, ha rám támadna, én megölném őt, képes lennék rá. Tehát ez is rájátszik. Nem csak úgy rámjön az öldösés:D, jajj, nemm... Én nagyon békés ember vagyok, csak ha bekattanok, akkor jobb nem mellettem lenni,mondjuk ilyen ritkán van.

De nem is ez volt, ami felidegesített,hanem maga az, ahogy megalázott, és nem ezzel alázott meg, hogy meg akart ölni, hanem ahogyan hülyének nézett, ahogyan teljesen komplett hülyének nézett. És ne mondjátok nekem, hogy az nézhető hülyének, aki hagyja, mert én is tudom. De itt nem erről van szó, én mindig mondtam neki, hogy tudom az igazat, és tudom, és tudom. De folyton csak mondja, hogy ez nem igaz, mert ő nem néz hülyének. Istenem, szerintem amúgy pszichopata, komolyan, normális ember csinál ilyet?? De tényleg?? Hogy társa van, és itt szórakozik velem? És tudja, hogy szeretem. Vagyis most gyűlölöm, és valami már megint eltört bennem. Olyan hatással van rám, ami miatt külön gyűlölöm őt is, és magam is. És ő engem épp, hogy csak kedvel.

Az elutasítottság érzése mindkét esetben,anyámnál és nála is.Egyik se tudott szeretni. És aztán a düh, hogy rájöttem, hogy apám imádottttttttt, és én rápazaroltam a gyerekkorom is, sőt, annál is többet, hogy ezen rágódtam, egész felnőtt koromig, mért nem érzem,hogy anyám szeretne, nagyon úgy éreztem ,hogy nem szeret, és akkor rájövök 25 évesen, hogy én bas@ztam el mindent, mert papival kellett volna foglalkozni. De mondjuk azért ez nem ilyen egyszerű, anyám szeretett mindent rendben tartani, csak nem magamat kellett volna rúgdosnom gyerekként, hogy aztán évekig dolgozzam fel a traumát. És ezt is elba@sztam, ezt legalábbis, mert olyan személyisgéet állítottam össze, hogy a végén öngyilkosságot terveztem, met nem tudtam elviselni. De ez megint hosszú lenne, hogy lehet sza@rul önpszichologizálni. :(

Jaj, összevissza fogalmazok. Annyira nem vertek, vagy hogy mondjam, csak néha kaptam, de nem vertek úgy meg :(. Csak rám suhintottak,v agy mi, cswak megijesztettek vele. Na, és azt nem fejeztem be, hogy azt mondták a szüleim, hogy ösztönözni kellett a tanulásra. Az anyám csinálta ezt, apám nem. Amúgy ez egy akkora marhaság, hogy én azóta se értem, hgoy ezt most csak kitalálták , vagy én nemtom. Amúgy nem voltam rossz tanuló, 4-5 tanuló voltam, és bekerültem jó iskolákba. Cswak az öcsém kitűnő volt, és hozzá képest persze nem voltam jó. Na, de ez azért marhaság, mert én mindig is az önszorgalmamról voltam híres, és arról, hogy mennyire szeretek tanulni, és jól tudok tervezni, és el is értem dolgokat az életben. Azt már pedig nem lehet az emberbe beleverni. Én sokat tanulok, mert én ilyen szorgalmas, tanulós típus vagyok, az öcsém ellenben könyvekből nem tanul. Szóval én mindig úgy éltem meg, hogy én igyekszem, amennyire lehet, és feleslegesnek éreztem azt, hogy ordítozott, meg folyton piszkált, és anya meg így akart ösztönözni, mert én magamtól nem tanultam volna :D. Kész röhej. Nem lenne ennyi iskolám, ha nem tudnék magamtól tanulni, és eez vele születik valahol az emberrel, hogy miylen a személyisége.

Nem tudom, olyan fura kifogás az egész. Apám is ezt mondta, hog yén nem akartam tanulni, és én nem így emlékszem. Nem is nagayon értek már semmit.

Mindgy, nem akartam ennyit Írni:S, és nem rossz a családom, csak épp én túl érzékeny vagyok.

És most azért van ez az érzés bennem, mert kezd ku@rvára elegem lenni. Ku@rvára fáradt vagyok, és ku@rvára beleuntam ebbe... Hogy azok közül, akiket szeretek, a hetven százalékuk belém rúg, gyakorlatilag csak apám nem rúgott belém sose. Rohadt fárasztó. Már egyáltalán nem akarok párkapcsolatot se, mondjuk párkapcsolatok terén amúgy pozitív tapasztalataim vannak, csak ez az egy volt negatív, de csak ezt az egyet szerettem...

Ha megszeretnék valakit, az ugyanezt csinálná velem, kihasználna és felrúgna. És akkor nem tudom, mi lenne... amennyire sokat gondolok az öngyilkosságra, lehet, hogy akkor már nem is bánnám.

pedig sok dolgom van az életben, de soha azt a fájdalmat mégegyszer nem tudnám végigcsinálni.de kénytelen lennék, csak akkor mi lesz. erre vonatkozott a kérdésem. meddig lehet ezt bírni? így is kicsit beleőrültem, a haverom szólt, hogy nem oké, amit csinálok, és hogy mintha megőrültem volna, és kicsit bele is őrültem ebbe. mi van, ha ez fokozódik? én komolyan nem bízom saját magamban:S, fogalmam sincs, mit fogok tenni. néha ezt érzem, de csak most ilyen erős ez:S.fáradt is vagyok:(.máskor ezen ennyire nem gondolkoztam.