Mi lehetett az oka annak hogy öngyilkos lett? Komolyan nem értem. (Bár nem igazán önismereti kérdés. )

Örülj neki, hogy nem érted. Én kétszer próbáltam meg öngyilkos lenni, de ma már szerencsére lelkiekben erős vagyok, és valószínűnek tartom, hogy nem fogom megpróbálni többet így megoldani az "életem".

Nézd, ha valaki öngyilkos akar lenni, annak komoly okai vannak. Soha nem fogod megérteni azokat a gondolatokat, amik ilyenkor a másik fejében lejátszódnak. Az, hogy nem hiszed, hogy szerelem, vagy ilyen dolgok, az egy dolog.

Valószínűleg nem is egyetlen dolog volt a gond, hiszen egészséges lélekkel, jó háttérrel majdnem mindent fel lehet dolgozni.

Valószínűleg komoly lelki problémái voltak, amik akár egész kiskorából, családjából, neveléséből, környezetéből, kiskori traumákból indultak ki. Lehet, hogy erre jött még neki pár olyan probléma - ami bár elmondva aprónak tűnhet és feldolgozhatónak - neki nem volt az, mivel lelki beteg volt. Nem skizofrén, vagy ilyesmi, és lehetett is volna segíteni rajta.

Na az a másik, hogy miért nem kért segítséget. Lehet, hogy kért, csak nem úgy, hogy segíts, mert öngyilkos leszek. Egyrészt így senki nem segített volna neki, mert nem vették volna komolyan, másrészt segítséget úgy kérni, hogy "segíts, mert szükségem van rá" nagyon nehéz. Lehet, hogy közvetett úton próbálkozott, de nem kapta meg azt a segítséget, amire neki szüksége lett volna.

Másrészt, akiben megszületik az komolyan, hogy nem akar élni, onnantól nagyon nehéz a visszaút. Onnantól már nem akarsz segítséget kérni, mert azt hiszed, hogy senki sem tud vagy akar segíteni. Akkor úgy érzed, hogy a semmi is jobb, mint az élet. És akkor nincs visszaút.

Akkor megteszed. És ha szerencséd van, nem sikerül, de akkor ez nagyon rossz, még sokkal rosszabb.

Nekem nem sikerült. Arra kelni fel, hogy nem sikerült (felvágtam az ereim, kórházban ébredtem) a legrosszabb érzés volt. De onnantól figyelnek rád, és könnyebb felállni.

Én is pont 15 éves vagyok.

Én sem szóltam soha senkinek, hogy lenne valami bajom. Mindenki vidámnak lát.

De mégsem vagyok vidám. Kárt teszek magamban, és megakarok halni.

De erről sosem beszéltem senkinek. De azt hiszem, jól is tettem. Mert azok, akikben megbíztam (vagy kezdtem megbízni) magamra hagytak. És nem hinném, hogy bárkit is érdekelné, hogy mi van velem.

Én is így vagyok.

Ha arra gondolok, hogy felvágom az ereimet, mosolyognom kell. Az lenne a legnagyobb megkönnyebbülés. Egy vágás után nevetnem kell.

Jó, ez betegnek hangzik, és az is. De kívülről nem látszik semmi.

Én próbáltam változtatni, de az élet mindig ugyanolyannak tűnik.

A 15 éves korosztály... Számoljunk csak! 2011-15=1996. Mi volt akkor ott, amit Magyarországnak hívunk?

Bizonytalanság. Egyik napról a másikra lét és gátlástalanul emelkedő árak, - mindenki a kis hasznáért reszketett...

A "pénzisten" kergetése, - mindenki a pénzt, a lehető legjobb jólétet hajkurászta már akkor is a zavarosban halászva, nem értek rá ÉRDEMBEN, FELELŐSSÉGGEL törődni a gyerekeikkel a szülők, csak "A gyereknek meg legyen minden!" - Nagy bizonyossággal meg is lett sok gyereknek mindene, "CSAK" a szeretetet, a meghitt közösséghez tartozás érzését, az alapvető, szülői szeretetet nem sikerült megadni a rohanásban, esetleg egy kulcsot, spárgára fűzve, hogy a nyakába akaszthassa a gyerek és lemehessen a semmibe elütni valahogyan az időt, - egy tetves számla befizetése fontosabb (volt akkor is), mint az, hogy "Meséld el fiam, hogyan telt el a napod!?" Apu-Anyu fáradtan prezentálta a vacsorát, majd bezuhant a népbutítás legfőbb eszköze, a média elé, hogy önelégülten "hülyülhessen el" a semmitől, amit a kor médiája képes (volt akkor is) adni. Aztán zavartan ébredt mindenki a másnapra: - "Hurrá! Lehet folytatni a sehová nem vezető UTAT!" Mókuskerék-effekt.

És lőn világosság: A gyerek furcsán viselkedik! A gyereknek valami baja lehet! A gyerek nem talál célt, - Mert arra nevelték, hogy ne is tűzzön ki maga elé célokat, - elég, ha kilóra "elvan" - és tanul...

NOS, - Ifjak! Amennyiben tehetek értetek valamit - mély együttérzéssel, - azt JAVASLOM Nektek, hogy próbáljatok meg célokat, elérhető célokat, (nem álmokat) keresni, illetve találni Magatoknak. És ha ezt a célt megtaláltátok osszátok meg a célt a Szüleitekkel is, - kérjétek ki a véleményüket róla! Bízzunk - közösen - abban, hogy felébrednek ezek a szülők a "Csipke Rózsika álmukból", és beugrik az elméjükbe, hogy valójában mi is az egyik legfőbb szerepe egy szülőnek a saját gyermeke életében! Sok sikert kívánok a CÉLJAITOK eléréséhez! Fel a fejjel, - Fiúk - Lányok!

A válasz írója 75%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 14:35

Igen, tökéletesen leírtad.Ugyanezt gondolom én is!

Első válaszoló!

Ha valaki 100%-os figyelmet biztosít az adott illetőnek és tud vele azonosulni akkor a gondolatmenetét át tudja élni és meg tudja érteni.Nekem sikerült én nem 1 embert tudtam az öngyilkosság széléről visszarántani és ma vidámak igaz nem 1 nap volt de megérte :) Igaz mondjuk ehhez biztos kézre volt szükségük.

Hogy miért nem kért segítséget?

Nem mindenki ad hangot kéréseinek...

Nagy részük tudják(jobb esetben),hogy segítségre van szükségük és rejtett utalásokat indít azok felé akik megbíznak bennük...Csak nem mindenki veszi ezt észre.

Nem történhet akkora dolog egy tizenévessel, ami miatt OKA lenne arra, hogy eldobja az életét...

Nem ítélek el semmit, de a mai napig törni-zúzni tudnék, ha látom, hogy tizenéves kis p*csák "öngyik" akarnak lenni, mert "szar az élet, meg akarok halni"... nem ez a baj... a baj az, hogy semmi komoly gondjuk nincs, mégsem kell az élet, míg az egyik legjobb barátnőm kezét fogtam, amikor elment... rákban, nem hisztitől... pedig a szülei kidobták otthonról 17 évesen, mert "nem nézik végig ahogy megdöglik" (ezt így, ezekkel a szavakkal), már az orvosok is teljesen lemondtak róla, egy szál haja sem volt a chemotól és MÉGIS!!!! Semmi mást nem akart jobban, mint ÉLNI!!!! ...csak élni...

Talán el kéne gondolkozni, hogy a "világrengető problémák" vajon tényleg olyan szörnyűek-e, vagy csak hiszti... 99%ban az utóbbi. Tapasztalat.

20/L

Én természetesen megértem az ilyet, és részvétem is.

De azt nem kéne elfelejteni, hogy ez nem egy verseny. Nem ismersz ,,minket".

Persze én is ismerek olyat, aki tényleg csak nyavalyog a hülyeségeken, meg vágdossa magát meg nyavalyog, hogy így meg úgy megöli magát.

Én egy embernek nem mondtam el, hogy mi bajom, sőt azt sem, hogy megfordult a fejemben az öngyilkosság sem. Szóval én lennék hisztis? (Persze tudom, hogy nem ítélsz el senkit, de ezt muszáj volt leírnom.)