Lassan már egy ócska sz. Rnak képzelem magam. Heeeelp! Mit tegyek?
Nagyon el vagyok keseredve, minden napom sz.r. értelmetlen, unalmas. semmi sem történik velem.Nem dolgozom, nem járok iskolába, egész nap csak itthon vagyok. Nagyon sokat csesztetnek már itthon, hogy dolgozzak és én szeretnék nagyon pénzt keresni, de ezt nem hiszi el senki nekem mindenki azt mondja, hogy lusta vagyok, pedig ez nem így van. Az igazság az, hogy nem merek elmenni egy interjúra vagy telefonon jelentkezni egy állásra , iszonyatosan izgulok ha telefonon kell beszélnem. Félek, hogy feltesznek egy olyan kérdést amire nem tudok válaszolni , vagy benyögök valami hülyeséget...tudom, hogy nincs veszteni valóm de akkor is nagyon tartok ezektől a dolgoktól, és ha csak rágondolok már összeugrik a gyomrom. Tegnap rászántam magamat, hogy elküldök két helyre önéletrajzot, aaz egyikre emailben válaszoltak is, hogy menjek be interjúra, és úgy megijedtem mikor elolvastam, hogy kitöröltem a levelet, mintha nem is lett volna soha:( úgy érzem, sohasem fogok merni elmenni egy állásinterjúra, nics hozzá bátorságom. Ebben az is szerepet játszik, hogy szerintem hülyénnézek ki, egy csomó felesleg is van rajtam, sőt még egy normális ruhám sincs amiben elmehetnék, mert nincs rá pénzem.
Már az utcán sem merek végigmenni, csak lesütött fejjel, úgy érzem mindenki engem néz, hogy milyen hülyén nézek ki. Minden nap belekezdek a fogyókúrába de minden nap el is rontom, egyszerűen nem bírom ki akár mennyire próbálkozom.Minden nyaram szar, itthon ülök egész nap csak este dugom ki az orrom az ajtón, mert olyankor tudom, hogy már senki sem lát. Egész nyáron nem merek se egy strandra se sehova elmenni. Ha buszra szállok mindig elöl leülök nehogy végig kelljen mennem a buszon és megbámuljanak az emberek. Utcán lesütött fejjel megyek, metrón is. Nincsenek barátaim, csak egy lány van akivel jóban vagyok , ő a volt osztálytársam de az túlzás, hogy barátok lennénk. Heti egyszer találkozunk, ez az egy alkalom az egyetlen szórakozásom. még barátom se volt, nem is lesz szerintem soha. Néha még a postásnak sem merem kinyitni a kaput mert nem akarom, hogy meglásson. Ha testvérem barátnője nálunk van , elő sem jövök a szobámból, bújkálok. Ha megyek az utcán és meglátok egy ismerőst átmegyek az út másik oldalára, vagy lefordulok egy utcával
előbb, hogy nehogy összefussunk... szóval az önbizalmam konkrétan egyenlő a nullával.
Hogyan változtassak ezen? Már nagyon egy szar , ócska, semminek képzelem magam, ezt kapom mindenkitől. Ezeket a dolgokat nem merem elmondani, szóval ezért hiszik, hogy lustaságból nem dolgozom. Amikor még iskolás voltam minden más volt, jó tanuló voltam, valaki voltam még a családom szemében, sokra tartottak. amióta kijártam a középiskolát egyszerűen nem találok magamra, túl nagy változás ez nekem , rosszul viselem, hogy már elvileg nem vagyok gyerek, pedig én iszonyatosan annak érzem magam, és még nem vagyok kész ezekre a felnőtt dolgokra.
köszönöm mindenkinek akinek volt türelme és végigolvasta és esetleg válaszol is.
válasza: válasza:Fiú vagy lány vagy?
Én ismertem ilyen fiút, 30 évesen még egy percet se dolgozott, 18 éves korában befejezte a tanulást, mert az egyetemet elkezdte, de otthagyta, mondván "nem neki való", a látszat kedvéért néha elküldte az önéletrajzát (ami befejeződött ugyebár az érettségivel) pár helyre, de amint választ kapott véletlenül, már ugyanúgy törölte is ki, mint te, és mindenféle kifogásokkal támasztotta alá, hogy miért is helyes az, ahogyan cselekszik.
Egész nap a tévé és az újságok meg a keresztrejtvények között élt, mást nem is kellett csinálnia. A szülei ugyanúgy a s.egge alá tolták a széket, meg a szájába tették a falatot a pici fiuknak. Ugyan miért is ment volna dolgozni, vagy minek fárasztotta volna magát tanulással? Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit fog csinálni a csekkekkel, ha majd nem lesznek a szülei és nem ők fogják fizetni a csekkeket, azt mondta: "majd elégetem őket", és őt ne is idegesítsem ilyenekkel.
Barátnővel néha próbálkozott, de hamar megunta azokat is. Voltaképp a szobájából sose akar kijönni.
Döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye az ilyen emberekről. Nekem az volt, hogy megszakítottam vele minden kapcsolatot. Ez a látszat-munkakeresés, de valójában otthon maradni akarás, semmittevés nekem nem jön be. Nagyon nem.
válasza:Amúgy mondanám, hogy depresszió miatt lehetsz ilyen, csak ám ez inkább megszokás. Megszoktad, hogy milyen otthon, és elutasítod, az ilyen "felnőtt dolgokat" (ahogy írod). Na persze, mert a felnőtt dolgok melóval járnak, nem úgy, mint otthon lenni anyuci pici fiaként (valamiért fiúnak gondollak, lehet, hogy az ismerősöm miatt) Amúgy fiúban még rosszabb, ha valaki ilyen. Egy lusta, tohonya férfi nem férfias. Ahhoz kitartónak, határozottnak kell lennie, hogy férfiasnak tűnjön.
Ezt valahol te is érzed, hogy nincsen rendjén, ezért szeged le a fejed. De hogy ebből a posványságból ki tudj lépni, és ne csücsülj a langyos sz@ros vízben, erő kell és elhatározás. De ha te újra és újra elmerülsz az otthoni szobád biztonságában, sose fogsz onnan kijönni. Ez tuti.
válasza:ugyan ez a helyzet velem is, simán én is írhattam volna. :o
én most 'közép iskolás vagyok' magántanuló ként de nem járok be a vizsgákra. egyszerűen ha idegenek közé kell mennem izzadok, izgulok, fáj a hasam és félek. félek hogy megszólnak vagy én nem is tudom... :/ szintén egész nap itthon vagyok, takarítok, mosok, főzök és minden olyat csinálok amit szerintem egy 16 éves lány nem tenne meg otthon. egyetlen egy barátnőm van akit 14 éve ismerek, nekem ezen a téren jobb a helyzetem mert mindig kiáll mellettem. sokáig pszihológushoz kellett járnom, de semmit nem segített. egyenlőre nekem sincs semmi elképzelésem hogy egyáltalán le tudom-e tenni az érettségit (ha nem járok vizsgákra nehéz lesz), fogok -e egyáltalán dolgozni és hogy milyen életem lesz... :/
(ha gondolod írj nyugodtan privit!)
válasza:Kedves negyedik válaszoló! Még mindig a mesélős kedvű első 3 vagyok. Ha hiszed, ha nem, kamaszkoromban én is ilyen voltam, szó szerint. Az utcán hebegtem-habogtam, és siettem haza minél hamarabb, hogy minél kevesebbet kelljen kint lenni. Magántanuló is voltam. Viszont én kinőttem a kamaszkorral, és ma már akkora a szám, hogy le se lehet lőni. Nem azt mondanám, hogy meggyógyultam vagy hogy megjött az önbizalmam, hanem inkább azt, hogy előjött. Valahol mindig is bennem volt az az énem, az a természetem, aki ma vagyok. Ez már gyakorlatilag 10 éve volt, és nem szívesen emlékszem vissza rá.
Ha van olyan, aki elveszi a maradék önbizalmadat, az csak olaj a tűzre. Én tudom. Sz@r ruhákban jártam, híztam és híztam, hülye verseket írtam, egy senkinek éreztem magam. De elmúlt a kamaszkorral, illetve nekem még a közösség segített, a napi rendszeres rutin. Kutyaharapást szőrével. Nem a magántanulás, az otthonülés gyógyítja, hanem ha szerzel egy napirendet, egy napi rutint, igenis bemész a közösségbe, és megszokod. Ha nem halsz meg az első 5 percben, akkor már esélyes, hogy túl fogod élni :-)))
Szóval hajrá, igenis értékesek vagytok mindnyájan, csak Kérdező, rajtad még plusszban egy nagy adag kényelmességet is látok, azt ne tedd. Hidd el, nem élnek örökké a szüleid, és most kell felkészülnöd arra az időre, amikor ők már sajnos nem lesznek.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!