Ebben a korban normális, hogy mindentől ennyire félek és hogy ennyire érzékeny vagyok?

Kezdjük ott,hogy 15 éves lány vagyok(tinédzserkos..stb,stb.).Mostanában épp elég megrázkódtatáson vagyok túl:rengeteg veszekedés a szüleimmel(alkoholista az apám-eléggé idegbeteg,minden baja van,anyám meg csak a maga igazát hajtja mindig,meg se hallgat),barátnőmmel is rengeteget veszekedtem:/,meghalt egy osztálytársam barátnője(azaz öngyilkos lett),és azóta mindenkit úgy féltek..meg hát ugye hallottam drogos túladagolásos halálról,rákos megbetegedésről..stb.,nagyon felkavaró esetek voltak ezek.Ezek miatt vagyok túlérzékeny,szerintem,de ez nagyon nem normális:| szerintem..de még depressziós nem vagyok,hiszen ha süt a nap meg csiripelnek a kismadarak én már mosolygok:) én minden apró dolognak nagyon tudok örülni,és oda vagyok a kis plüss kutyusomért,amit barátnőm félév után adott nekem a barátságunk jelképéül.Ő olyan,mintha testvérem lenne,de sajnos 1,5 órányira lakik innen,most meg még költözni is akarnak:'( ki tudja hova!?..:( és akkor nem tud jönni és jajj,mi lesz velem? más barátnő nekem nem nagyon kell,vele nagyon el vagyok ő a másik felem.Nagyon szeretem tényleg!Amikor múltkor itt aludt egy éjszakát,és elment vasárnap este én elkezdtem sírni:(( annyira éreztem h még ott alszik az ágyban mellettem..de adott kutyusplüsst és ölelgettem.:D ahj..:/ most valahogy hiányzik ő nagyon!Meg..ölelés meg ilyesmi ..de hogy ennyire kell a szeretet és sosem telek be vele..?? ez normális?