Miért kezdek el mosolyogni ha valaki rámnéz sokáig, vagy a tanár lecsesz?

egyik oszttársam is ilyen volt. egyszer az igazgató szidta le az osztályt és akkor is mosolygott(nem vigyor, csak mosoly), jól le is üvöltötte szegény lányt, aki ettől csak még jobann zavarba jött és szinte nevetett "nem direkt csinálom" :D

a kérdésre a választ sajnos nem tudom

Nem múlik el korral :-) Én 30 évesen is arcba röhögöm kínomban az embereket.

Szegény kisfiam is, alig győzöm megvédeni az apjától ilyenkor, hogy nemkineveti, csak szörnyen kellemetlenül érzi magát.

Velem is ez volt kamaszkoromban, néha még most is.

És valóban, olyankor a legkínosabb, amikor az embert igazi haraggal szidják (sőt jogosan), és ahelyett, hogy őszintén bűnbánó arccal vagy riadtan tudnék reagálni -- pedig belül ezt érzem -- a szám mosolyra húzódik, és nem tudom megakadályozni, ahogy a könnyeket sem tudja az ember mindig visszafojtani.

Ha látszik, hogy felbőszül tőle valaki, szerintem érdemes megmondani, hogy akaratlanul történik. Velem volt, hogy annyira zavarba ejtett a saját reakcióm, ez az érthetetlen vigyor, hogy amikor anyukám dühösen megkérdezte, min mosolygok, mondtam valami hülyeséget, hogy "mert olyan nevetséges ez a szitu", vagy effélét, holott nem találtam annak. Mondanom sem kell, hogy ezzel csak rontottam a dolgon...