Érezted már úgy, hogy sok ember vesz körül, mégis egyedül vagy?

Nekem már volt ilyen.Bár az valahogy más volt.Volt egy srác aki nagyon tetszett meg minden és amikor eljöttem suliból és tudtam hogy ma már nem fogom látni,akkor olyan szomorú lettem hogy semmi sem vigasztalt.xD

Folyamat ezt érzem.

Szia! Igen... Egy éve halt meg a barátnőm és azóta úgy érzem, hogy egy részem elment Vele... Mellettem is itt van a család, a barátok, tényleg maximálisan támogatnak, ha kell, szászadszorra is meghallgatják a bánatom, mégis úgy érzem, hogy egyedül vagyok! Járok pszichológushoz is, de nem javulok.

De, mikor ilyen "depisebb" időszakomat éltem. (A felvilágosítás óta tudom, hogy hormonzavarok okozhatták. :D) Azóta viszont szépnek látok mindent. Na jó, nem. Rohadtul kilátástalan az ország. IMF mennyország... F@sza.

mikor depis vagyok vagy stresszes akkor szoktam így érezni

igen éreztem, ez annyit jelent hogy a sok ember közül senki sem túl fontos neked. Próbáld meg a sok ember közül az egyikkel (CSAK az egyikkel) szorosabb kapsolatot kiépíteni mint a többivel.

Régebben erős, magabiztos személyiség voltam, tele élettel, elvekkel, amikhez szigoruan tartottam magam, és boldog voltam. Aztán úgy hozta az élet, hogy döntenem kellett és a legjobb döntés egyben azt jelentette hogy az eggyik elvemből engednem kellett. Ettől egy időre úgy éreztem elvesztettem valami nagyon fontosat, magányos voltam és kerestem mások társaságát, mintha csak akkor lennék boldog ha emberek vesznek körül. Ezt utáltam, mert azelőtt akkor is boldog voltam ha történetesen egyedül kellett reggeliznem, boltba mennem, akármit csinálnom. És nem várhattam senkitől hogy csk rám figyeljen és segítsen, mert ilyen nincs. Minden ember önmagáért felel, és túl nagy teher másra átpakolni a saját terheinket. A jó hír hogy kevesebb erőfeszítésbe kerül megismerni önmagunkat, megtanulni elfogadni a hibáinkat, szeretni saját magunkat és elbírni a terheinket, mint találni valakit aki átvállalja ezt helyettünk. Másokat keresni támasznak, azért zsákutca, mert rajtad nem segít. Mellettem a világ legcsodálatosabb embere volt, aki támogatott, mégis magányosnak éreztem magam, amíg magamban nem sikerült helyrerakni a dolgokat.