Hogyan döntenétek, ha nagy esélyetek lenne arra, hogy a jövőben halálos betegek legyetek, de nagy célok lennének előttetek? Bővebben lent.
Tételezzük fel, hogy egy pl. öröklődő betegség által (de bármilyen más, "halálos jellegű" betegséget is beleszámíthattok) számotokra is nagy esély nyílna, hogy halálos betegek legyetek a jövőben. Azonban a jövőre nézve nagy terveitek lennének. (Most ne vegyük számba a családalapítást!!!) Pl. kimenni külföldre, karriert építeni, boldogan élni.
Ti szeretnétek tudni, hogy valóban betegek vagytok-e, és így lemondani az álmaitokról? Vagy inkább élnétek a boldog tudatlanságban, és beteljesíteni azokat a dolgokat, amiket szeretnétek?
(A családalapítást most azért ne vegyük számba, mert egy ilyen eseben szerintem egyértelmű, hogy ki kéne deríteni, vslóban betegek vagyunk-e, nehogy a gyerekeink is örököljék.)
Igen, én szeretném tudni.
Legalább be tudnám osztani, hogy még mennyi mindenre van időm és mondjuk a családomtól se váratlanul, elbúcsúzás nélkül válok el.
Én mindenképpen tudni akarnám. Egyrészt, mert akkor talán lehetőségem lenne kezeléssel/életmód váltással meghosszabbítani az életem, másrészt mert ha átgondolom az életemet, már korántsem biztos, hogy az a NAGY ÁLOM a legfontosabb az életemben. Ha én pl 10 évet külföldön akarok tölteni, hogy utána itthon éljek jobb anyagi körülmények között a családommal, boldogabban, és kiderül hogy csak pár évem van hátra, hát akkor nem sok értelme lenne elmenni. Inkább a szeretteimmel élném le azt a kis időt.
Nálam sajnos nem létezik a "boldog tudatlanság", mint fogalom..:S Én mindenképpen tudni akarnék róla, mert ha a lehetőség fennáll, akkor már állandóan stresszelne a dolog, nem lennék boldogabb attól, hogy TALÁN nincs bajom..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!