Tippeket, mivel cseszhetném el még jobban?
Előre szólok, hogy ez egy önsajnáltató szöveg lesz, valójában ami hasznot hozhatok vele, az maximum annyi, hogy néhány szuperanyu, vagy szuperapu tanul
az esetemből, bár kötve hiszem hogy megjegyeznék, mind1 lesz@rom.
Szóval van kedvem az önsajnáltatáshoz ezért most le is írom, CSAK magam miatt, mert egy önző állat vagyok.(tudom itt már felkapták a fejüket a szeretetteljes
életet élő tinilányok, és azon gondolkodnak, hogy micsoda bunkó ez az alak és majd lehordom őt a válaszban, nos tegyétek meg légyszi, élvezem, és jogotok is van hozzá)
Szóval a sztorim 0-14éves korig uncsi, mint mindenkinek: ovi, szülcsinap, cunimuni, májvacukor, suli, ballagás. Nem volt soha igazi barátom a suliban, mert csak
a saját érdekeiket nézték, ahogy én is (később rájöttem, hogy minden ember úgyhogy felesleges volt a hiszti) Sokat "lógtam" velük, de visszagondolva
(és most az emlékek megszépülnek elméletre fogok rácáfolni) mindig is rühelltem őket, soha nem éreztem magam jól velük. Szóval 14éves koromtól egyedül maradtam
egyszerűen nem érdekeltek többet. Magamba húzódtam, hogy mindent tisztán lássak, egész nyáron egyedül, bevallom jó móka volt (az első ilyen nyár..) filoztam, olvastam, filmeztem stb. Minden amit néztem/olvastam jó móka volt, de csak amíg olvastam vagy néztem. Majd jött Ő és ő alatt most nem egy uncsi embert, vagy szerelmet értek, hanem egy sorozatot. Dr.House. Akkoriban még nem volt annyira ismert, mostanában lett a leg felkapottabb 1-2éve, de én rögtön megtaláltam magam benne 14 évesen, már az első részekben is (ami valljuk be nem nagy eresztés a későbbiekhez képest) Én nem szokványos szemmel néztem ezt a sorozatot, valósággal beleéltem magam a karakterbe, egyszerűen teljesen ugyan azon a felfogáson volt mint én és ez nem csak a szokásos sorozatos duma, hogy "érdekes, tényleg így van amit mond, eszembe sem jutott"
hanem én előtte is ezeket fogalmaztam meg magamban, vagy legalábbis hasonlókat. Nem az orvoslást szeretem a sorozatban, hanem House karakterét (nem a színészt A KARAKTERT)
Egyszerűen magamat éreztem minden lépésében, nem túlzok életem legnagyobb élménye volt, hogy találtam valami olyasmit ami ennyire én vagyok. Ettől azért pöppet
berezeltem és nem foglalkoztam vele egy ideig, kipróbáltam sok más dolgot, de a való életet is unalmasnak és erőltetettnek éreztem, a folyamatos emberi képmutatást, a beülést az órákra, ahol a tanár világszemléleteit kapásból cáfolni tudnám racionális ÉRVEKKEL, de nem lehet, vissza kell fognom magam. Egy idő után újra elővettem a sorozatot, végignéztem teljesen (ameddig tartott még akkor 3.-4. évad talán) és annyira jó volt, ötleteket adott, feldobott, élvezet lett élni(ez most eléggé betegesen hangzik, de gondoljatok csak bele, ha lenne egy olyan könyv,sorozat vagy bármi, amit ennyire át tudnátok élni) Lassan a saját és az ő stílusa asszimilálódott bennem, a "mindenkit leszarok akivel nincs dolgom" elv már alapból bennem volt, de elkezdtem hozzá grimaszolni meg minden ilyesmi, amit csak el tudtok képzelni. Egyszerűen éreztem magamban a karaktert, holott külsőre kevésbé hajazok rá, de nem mondom, hogy totál eltérnék. Az életem részévé vált, nincs rá jobb kifejezés, az addigi depresszív énem megszűnt, elkezdtem kiforgatni mindenki szavát, poénkodtam, hasonlatokkal jöttem, a jegyeim is sokkal jobbak lettek, kétszer olyan jók, amik rosszak azt is képes voltam teljesen racionálisan megmagyarázni, hogy külső okok miatt értem el csak ennyit. Mindeközben telt az idő és mostanra már nem tudom ki vagyok, jobban belemélyedtem a témába amit eddig csak halogattam és rá kellet jönnöm, hogy pont az miatt vagyok én az idióta, amiért ezt csináltam, annyira kifáradtam ettől az egésztől, hogy mindig álmos vagyok, most, hogy felülvizsgálom/kielemzem magam arra jövök rá, hogy ez nem az én igazi személyiségem csak részben és
ez miatt ismét romlani kezdtek a jegyeim (egy lány is közrejátszott önmagam felismerésében de azt most hagyjuk, koncentráljunk a problémára) Már nem tudom mit akarok,
akkor érzem a legjobban magam, ha úgy viselkedhetem mint House, de addig ezt nem tehetem amíg nem értek legalább olyan jól valamihez mint ő, ez viszont soha nem fog elérkezni, hiszen mindenhez csak alapszinten értek, így marad a monoton unalmas élet és a szenvedés. Tudom nektek olvasóknak nem tűnik olyan katasztrofálisan, de ne tudjátok meg mit érzek elnyomottság alatt, amikor nem én vagyok a megmondóember, mondhatni részecskéimre esek szét annyira frusztrál. Idióta irigy barom vagyok,
aki nem tud engedni? Igen, az vagyok, de már nem tudok változtatni, belém ivódott (House csak dobott rajta, azelőtt is bennem volt) Szánalmas sanyarú sors vár rám,
de még nem adtam fel teljesen.
Nos, ilyen is van. Attól függetlenül, hogy én hogyan érzem magam, szerintem szórakoztató sztori..
lesz@rom, hogy lesz@rsz...
itt a kritika, ha úgytetszik válasz:
nem vagy valami nagy szám, sőt ha úgyvesszük szánalmas vagy, attól függetlenül, hogy átlátod azt, mennyire lesz@rják az emberek egymást (ehhez sem kell nagy ész)...Nyilván van önismereted, hisz látom van önkritikád...
beleélheted magad House szerepébe, de csak a viselkedésetek lehet hasonló. Te nem segítesz az embereken, így teljesen átlagos lesz a személyiséged, ellentétben House-al, aki SEGÍT másokon, mégha bunkó is mint állat (ez egy olyan ellentét a sorozatban, ami vicces, morbid stb. és erre épül maga a sorozat)... utálom az ilyen hideg, cinikus embereket...jah és lehet, hogy a tanárodat leosztanád az érveiddel (amit gondolom a nagy tudásodra és tapasztalataidra építesz), de a leírt dolgaid alapján engem biztosan nem... jah és tegyük fel, hogy a Dr. House szerintem sz@r sorozat...jah és tegyük fel, hogy én is lesz@rom, hogy téged ez mind nem érdekel...ha viszont még nem adtad fel, az jó..:) (esetleg menj el pszicohógushoz)
01:51
Érdekes.
Egyébként szeretnék segíteni az embereknek, de mint mondtam kezdek romlani, mindenből, semmi nem sikerül, a fejem is majd széthasad és ezek miatt bunkó vagyok, tehát nem hinném, hogy eljutok odáig..
01:51-nek gratulálok..még nekem is elcseszte a kedvem
na, de itt a lényeg:Szüneteltesd kicsit a Dr. House "bambulást".Nem gondoltál rá, hogy összebarátkozz azzal akikkel szivesen töltenéd az időd? esetleg ha lenne barátnőd jobb lenne? próbáld meg nem House stílusát koppintani..légy önmagad, és lassan visszatér minden a régi kerékvágásba.Meglátot, hogy egy-két buli a haverokkal, vagy hétvégi kiruccanás a barátnőddel sokat segít :) szerintem nem vagy szánalmas csupán magányos..(rossz érzésed van, vagy netán sírhatnék néha?esetleg időnként legszivesebben felakasztanád magad, és eltünnél a világ elől? át érzem..) U.I:bocs a helyesírási hibákért
16:25
Érdekes, kösz a választ. Az a baj, hogy sosem volt "azelőtt" mert mindig másmilyen voltam. House nélkül lehet, hogy még annyi sem lennék ami most vagyok. Mindig is egyedül voltam, sosem léptem senkinél mert lusta voltam új kapcsolatokat kialakítani, bezzeg szüleim elcseszett kapcsolatát brutálisan/meglepően jó eszmefuttatással és érvekkel meg tudom menteni, úgy, hogy lassan én vagyok a felnőtt a háznál, ha az én magánéletemben menne így az érvelés, már egy csomó mindenem/mindenkim lenne.
Misaki 1:51 vagyok...
az hogy nem írtam le, hogy mi lenne a megoldás az azért van, mert nem vagyok valami szent és nem is ismerem a gyereket...én nem ítélkezem senki felett, csak próbáltam tükröt mutatni felé, hogy észrevegye..ez a hozzáállás nem vezet sehova...próbáljatok felnőni... máskülönben, ahogy írta a kérdező: "szánalmas, sanyarú sors vár rám"
22:03
De nézd csak meg House hogy csinálja, teljesen megvalósítható élőben is egy kis szemfülességgel és igaza is van. Sőt egy kis speed sem ártana.
Én nem ismerem a dr House sorozatot, mert kb ha 5 perc, amit eddig összesen láttam. A tesómék nézik és az ő elmesélésülk által van egyáltalán fogalmam valami róla. Ő egy kicsit életunt karakter, lelkileg kiégve. Érzésem szerint a kérdezőnek is az lehet a baja, hogy valamiért az átlagos pitiáner szar ügyecskécskék az életben nem foglalkoztatják, nagyok meg nem történnek vele. Az életének a jellegtelenségét kompenzálja azzal, hogy kicsit azonosul a sorozatbéli karakterrel. De ezzel nincs is baj, ez el fog szállni, ha sikerül önmagára találnia, sikerül önbecsüléshez jutni azáltal, hogy elismerik majd őt. Persze ezen dolgoznia kell neki is.
Amúgy nekem semenynire sem ellenszenves a kérdező sztorija.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!