Rettenetesen boldogtalan vagyok, nem bírok már így élni. Mit tegyek?
Teljesen zsákutcába jutott az életem. Semmit sem sikerül elérnem abból, amit szeretnék. Pedig nem várok a sült galambra, teszek is a vágyaimért, mégsem kapok meg semmit.
Nincs pénzünk saját házra, nincs pénzünk összeházasodni, gyerekre. Nem tudok jobban fizető állást találni. Képezném én magam tovább, de nincs rá pénzem. Évek óta tervezem a jogosítványt, de arra sincs pénzem.
Nincsennek barátaim, a régiek már nem kíváncsiak rám, újakat pedig nem tudok szerezni, akármennyire is szeretnék. A családunkra nem támaszkodhatunk, sem anyagilag, sem lelkileg. Nem kíváncsi rám senki, a páromon kívül senki nem szeret, sokszor érzem ezt, mert ha igazán szeretnének, akkor szeretnének velem találkozni, vagy telefonon beszélni, de mindig azt várják, hogy én keressem őket.
10 forintot nem tudok félretenni, pedig annyi mindenre kellene. Pedig nem költekezünk, néha meglepjük magunkat 1-2 olcsóbb könyvvel vagy dvd-vel. Nem költünk többet, mint bárki más egy normális életvitel mellett. Ruhát is csak ritkán veszek és olcsót.
Kilátástalan helyzetben vagyok/vagyunk és már belepusztulok a fájdalomba. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyire kisiklik az életem.
Már annyira boldogtalannak és kiábrándultnak érzem magam, hogy már semmi örömöt nem találok az életben. Már meghalt bennem a remény is, azt hiszem itt már nagy bajok vannak. Szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Bennem már tényleg meghalt, már nem tudok kitalálni semmit, már nincs semmi ötletem.
Nem csak az anyagiak miatt vagyok ennyire magam alatt, hanem azért, mert ennyire magányosnak érzem magam, mert szinte nem is élek. Munkahely és otthon, ennyi az életünk. A munkahelyen sem tudok beszélgetni a munkatársaimmal, mert nem akarnak velem beszélgetni. Nem utálnak, csak szimplán nem kíváncsiak rám. Néha megkérdezik, hogy mi újság, de annyira nem is igazán kíváncsiak. Pedig sohasem panaszkodom, nem beszélek nekik a problémáimról, igyekszem nem bevinni a munkahelyemre. Ha észre is veszik rajtam, hogy éppen rossz a kedvem, mindig letagadom és azt füllentem, hogy csak úgy néz ki, mintha, nincs nekem semmi bajom. Beveszik, mert a kollégám is ilyen. Mogorvának látszik, pedig nem az.
Tudom, hogy néhány sor alapján nem lehet megérteni igazán, hogy mit érzek. Ennyiből nem látszik, hogy mégis milyen mélyen depressziós vagyok. Küzdök ellene minden erőmmel, mindenféle dolgot kitalálok, csakhogy élvezzem az életet. Esetleg 1-2 napig sikerül, de utána gyorsan elmúlik és újra mélyen letört vagyok és boldogtalan.
Régen imádtam olvasni, csak úgy faltam a könyveket, most már nem bírom magam rávenni az olvasásra sem, mintha érdektelenné váltam volna.
Nem tudom, mit csináljak! Ennyire kiábrándultan és reménytelenül már nem akarok élni.
válasza:
válasza: válasza: válasza:Szia!
Én elolvastam s mélységesen együtt érzek veled...
Sose feledd, a világon több ezren küzdenek hasonló nehézségekkel, sőt, ha egy kicsit őszinték vagyunk, jóval súlyosabbakkal is.Persze mindenkinek a saját problémája a legrosszabb.Én eljutottam az öngyilkossági kísérletig,de boldog vagyok s hálás,hogy megmentették az életem.Akkor nem volt jó,de ne feledd, az élet szép s ajándék csak a világ nem jó,ami nehézzé teszi, de megérdemled hogy éljél!!!Minden probléma átmeneti a butaság,amit csinálhatsz,az viszont tartós s egy életre tönkretehet másokat!
válasza:Próbáltam már az internetes ismerkedést, elkezdtem közösségekbe járni, sportolni, állandóan takarítgatom-szépítgetem az "albis" lakásunkat, mert örömet okoz, ha látom a munkám gyümölcsét. A páromnak is ki szoktam önteni a szívem, de már neki sem igazán merem, mert már a múltkor is kiakadt, hogy én mindig olyan szomorú vagyok. Volt egy barátnőm, a mai napig nagyon szeretem, de már messze lakunk egymástól, persze így már a barátságunk sem olyan mint volt, szoktunk kb. 2 hetente telefonon beszélni, de a problémáimmal nem merem zavarni, mert félek, hogy elidegenítem ezzel magamtól. Az emberek nem szeretik hallgatni mások panaszkodását.
Az a baj, hogy tisztában vagyok vele, hogy nagyon depressziós vagyok, tudom, hogy a depressziót csakis magunk kűzdhetjük le. Tudom, hogy az élet ajándék, van is egy olyan mottóm, hogy az életet minőséggel kell élni, mert rövid, és éppen ez fáj a legjobban, hogy elpocsékolom az életemet. Tudom, hogy nem lenne szabad a szomorúskodással elpazarolnom az életemet és folyamatosan új dolgokba kezdek, hogy szebbé tegyem az életem, de nem használ, mert akármi is történik, mindig boldogtalannak érzem magam.
Érzem, hogy úgy látszik, mintha állandóan csak panaszkodnék, és ezáltal én gerjeszteném magamnak a problémákat. Pedig nem és a családom sem veszi észre rajtam, mert egyébként szeretek élni, és mindent megpróbálok tenni annak érdekében, hogy boldog lehessek és élvezzem az életemet.
Azért is vagyok annyira megviselt állapotban, hogy igyekezetem ellenére is csak ezt a rossz érzést érzem magamban, ezt az elégedetlenséget és boldogtalanságot, a legeslegrosszabb érzés pedig bennem a reménytelenség. Eddig tele voltam legalább reményekkel, de mostmár az sincs.
Önfejlesztő könyveket is olvasok. Elméletben tudom, de gyakorlatban nem tudom azt érezni, amit kellene.
válasza:Figyelj, őszintén szerintem te nem vagy annyira realista, mint amilyennek vallod magad. Ha az lennél rájönnél: itt sem fogsz megoldást találni a problémádra. Olvastál könyveket, azok nem segítettek, akkor gondolod, hogy pár válasz segíteni fog ? Ez nem ilyen egyszerű
Én 16 éves fejjel rájöttem, hogy egyetlen fórum sem fogja tudni megoldani a problémámat. Neked is rákellene erre jönnöd.
Inkább nézz szembe a valósággal: sokkal többet akarsz, mint amennyit eltudsz érni. De azt teljesen elfelejted, hogy van egy párod, aki szeret téged és van egy munkahelyed is, amit már sokan kezdenek elveszíteni.
Abban nincs igazad, hogy nem látszik, hogy depressziós vagy. De nagyonis látszik, legalábbis én már akkor rájöttem, még mielőtt elolvastam volna, hogy az vagy.
Na és akkor felteszem a kérdést: ha én pár mondatodból rájöttem erre akkor gondolod mások nem veszik észre, akik ráadásul látnak téged és beszélnek veled ? Dehogynem.
És elmondok egy fájdalmas igazságot: az emberek jó része kerüli a depressziós embereket. Talán ez a válasz arra is, hogy miért nincsenek barátaid. Mert az embereknek amúgysem könnyű az életük, nemhogy még a szabadidejüket feláldozzák egy olyanért, aki csak keseregni tud.
Tudom, hogy nem te vagy a hibás ezért, hisz te sem akartad, hogy így legyen. Viszont abban hibás vagy, hogy nem tudsz kimászni a saját gödrödből. Miért estél bele ? Azért, mert túl sokat akarsz, túl sokat a képességeidhez képest, és mert nem becsülöd azt, amid VAN.
Ahoz, hogy kimásszál ebből a gödörből ahoz megkell változnod, pontosabban tanuld meg becsülni a párod és azt is, amit eddig elértél.
válasza:Hát én nagyon sajnállak, de tudod nem rémes a helyzeted. Van párod (!), van hol laknotok (még ha csak albérlet is), van mit ennetek. Én úgy látom, hogy az hiányzik neked, hogy eljárhass valahova. De tudod még munka mellett is megoldhatnád, a pároddal megbeszéled és elmentek kicsit szórakozni vagy mondjuk sétálgatni este és közben akár ki is beszélhetitek a gondokat.
Az pedig, hogy az emberek nem szeretik hallgatni a másik bajait nem egészen igaz. Én szeretek meghallgatni másokat és ha tudok adok tippeket, vagy segítek.
A problémádra nem tudok ennél több tippet adni. Én úgy látom, hogy nem annyira óriási gond, mint ahogy látod.
Nekünk mostanában annyira nincs pénzünk, hogy van mikor enni sincs mit, ruháim is alig vannak, most itt a gyakorin vannak páran akik kisegítenek majd a napokban elvileg. A netet és tv-t nem fizettük be, mert nem halunk bele ha nincs, viszont a többi számlát is nehéz megoldanunk..
Mindigis egyedül voltam, barátaim sose voltak azelött, 1 és fél éve volt 1 igaz barátnöm, ö pedig csúnyán elbánt velem és óriásit csalódtam, az emberekben nem tudok megbízni már rendesen.
De nem is ragozom tovább, fiatalabb vagyok nálad ez egyértelmü (16/L), de mégis az én helyzetemböl úgytünik, hogy neked nincsenek olyan túl nagy problémáid, csak te látod öket annak.
Nem akarlak megbántani, de gondolt át.
válasza:én is ebben a helyzetben vagyok már évek óta, és szerintem még nagyon sokan. egyáltalán nem élvezem ezt az életet, épp ellenkezőleg, ami nagy baj, mert miért küzdene valami olyanért az ember, amit nem élvez.
és így szinte biztos a lecsúszás, aminek a végén a hajléktalanság van, éhhalál, fagyhalál.
mondanám hogy külföldön még lehet valami esély, de nagyon jól tudom hogy ha 10 forintot nem lehet félretenni, akkor még ha jó szakmád van, és beszélsz is nyelvet, akkor sincs sanszod több százezres kezdőtőkére, amivel elmehetnél.
márpedig ha minden így marad, az szar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!