Miért beszél sok ember alternatívatlanságról, amikor szimplán csak gőzük sincs semmiről?

Mert azt szokták meg az emberek, hogy ne megbeszéljenek dolgokat, hanem a saját véleményük a legjobb, jobban tudják és a saját véleményüket olvassák ahol lehet és ez nem fejlődés. Sok esetben pedig több véleményben is van valami amiket inkább egy vagylagos és egymást kizáró választásba értelmeznek bele. Ezeket szokják meg az iskolától kezdve a médián át mindenhonnan. Nincsenek hozzászokva a kétválasztásos szélsőségekten túli átfogó értelmezésekhez és könnyebb két nagyon merev szűklátókörű végletben gondolkodni, ami persze van ahol jó és megfelelő. Például elég a végletes gondolkodás olyan egyszerű hétköznapi esetekben, hogy

1. Van otthon krumpli?

2. Nincs.

3. Tehát venni kell krumplit.

Itt elég a végletes nézőpont, mert, ha nincs krumpli nyilván elég venni krumplit. Ez a hétköznapi életben sok esetben elegendő és ezt többet használják az emberek és hozzászoknak.

Ráadásul az oktatás nem irányul a kettőnél több tényező együttes mérlegelésére és nem alakul ki fiatal korban egy szélesebb látókör. Sőt még a két tényező mérlegelése is ritka az oktatásban és inkább egy tényező betanítása a jellemző.

Ugyanakkor az emberek láthatóan igénylik az analízis mellett, a kiemelt részek vizsgálata mellett a szintézist és rendszer elemzést. Ezt mondhatjuk több kifejezéssel is, mint, széleskörű tudás, átfogó szemlélet, globális perspektíva, univerzális gondolkodás, nyitott szemlélet és egyebek...

Közben azt lehet kivenni, hogy nagyon is igényük van az embereknek az egy vagy két tényező mérlegelése mellett a rendszer és működés átlátására és vizsgálatára is. Nagyon röviden az egy tényező helyett (vagy két tényező helyett) a rendszer működését is nagyon érdemes hozzátenni és ki is kell alakítani, mert az oktatásunk nem szoktatott hozzá, hogy egyszerre több gondolatot vessünk össze, ami több a kettőnél.