Hogyan tudnám csökkenteni az intelligenciámat?
Sajnos az átlagnál kicsivel magasabb intelligenciával születtem.
Azért sajnos, mert nekem az életcéljaim nem olyanok mint pl az erre az oldalra feljárók 96%-nak.
Ugyanis alapvetően a magas intelligenciájú meg erre az oldalra feljárók célja karriert építeni, sikeresnek, gazdagnak vagy híresnek lenni. Vagy magas pozícióba jutni a cégükben stb. hasonló dolgok.
Viszont az én életcélom viszont a mélyszegénységben élők, elsősorban nagyon szegény cigányság vagy a világ legszegényebb afrikai országaiban élők céljaival egyezik meg, azaz minnél több gyereket vállalni és minnél nagyobb családot alapítani.
Az előbbi csoport általában nem akar gyereket vállalni, mert zavarja a karrierjében. Míg az utóbbit nem különösebben érdekli, hogy a cégük mekkora profittal zárja az évet.
Ha nekem nem is hiszitek el, de a demográfiai adatokkal csak nem dacoltok. A nyugati mentalitású országokba erősen csökkenő népesség van, míg a szegény országokban magasan növekedő. Magyarországon is tulajdonképpen ott a legmagasabb a demográfiai növekedés, ahol magasabb a cigányság aránya. Nyugat-Európa pedig csak azért nem negatív, mert rengeteg a bevándorló. Az európai lakosság fogy.
Az ismerőseim közül a következő a felállás:
A magyarok közül tízből kilenc nem vállal gyereket, csak kutyája van. A muszlim és cigány ismerőseim közül tízből kilencnek gyerekei vannak. Elhiszem, hogy neked olvasó a haverod szobatársának a magyar szomszédja vállalt gyerekeket, de ettől függetlenül nem ez a átlag.
A legjobb tanulók, és legintelligensebb ismerőseim közül egynek sincs gyereke, mert mind vagy a tizedik doktorijukat csinálják vagy mert még "karriert kell építeni". A szinte iskola nélküli, gyakorlatilag putriban élő ismerősök közül kivétel nélkül mindnek vannak gyerekei. Az osztályom legrosszabb tanulójának lett a legelőbb gyereke, a legjobb tanulóknak a mai napig nincs.
Ezért én sajnos nagyon nagy kárát szenvedtem annak, hogy fiatalon a tanulásra fókuszáltam és sajnos még egyetemre is mentem. A velem egy szintű intelligenciájú emberek közül, azaz akikkel a legjobban kijönnék színes senki nem akar gyereket.
Pedig engem tényleg nem érdekelnek egyáltalán a cégeskedés, karrier meg ilyen-olyan doktori fokozatok.
Olyan életet szeretnék, mint a sokgyerekes mélyszegény cigányok. Tudom, hogy nehéz. De mégis szép.
Ezért csökkentenem kell az intelligenciámat.
Hogyan tudnám ezt?
Milyen módszerekkel csökkenthető az intelligenciaszint?
*szinte senki
(Korr.)
#5
Kizárólag vér szerinti gyerek jöhet csak szóba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!