Mi a véleményed rólam? (Hosszú. ^^")

Senki nem érti meg a világnézetemet, pedig nagyon egyszerű, bár ugyanakkor bonyolult az egysíkúan gondolkodók számára - szóval paradoxon kissé. Csak gyűlölöm a sablonokat, bekategorizálásokat, címkézéseket, előítéleteket és mindenféle közhelyes megnyilvánulást. Magamat sem szeretem meghatározni, alapvetően ilyen is, olyan is vagyok, mindig, amilyen lenni akarok, csupán hangulatfüggő. Hiszek a szabadságban, abban, hogy minden azon múlik, hogy az ember mennyire akarja és, hogy semmi sem lehetetlen (az ép ész keretein belül), és én is így élek, amit a legtöbben csak lenézően puszta gyerekes lázadásnak vesznek. Hiszek az egyéniségben, hogy mindenkinek lehetne saját véleménye, megérthetnénk és elfogadhatnánk egymást, ugyanakkor a saját szavainkkal is kitudnánk fejezni a gondolatainkat és megtudnánk magyarázni mit miért (persze nem minden esetben) és létezhetnének valóságos, komoly viták is a mai béna oltogatások helyett. Szóval belevihetnénk egy kis értelmet, valamint egyéniséget is a mondanivalónkba (például azt sem értem, hogy "egyetértek", miért nincs saját véleménye az embernek?). Nem tudom mit akarok, de azt határozottan, hogy mit nem. Csak nagy körvonalakban vagyok tisztában magammal, de nem is akarom megmondani magamnak, hogy milyen ember legyek és ezt másoktól sem tűröm el, amit szintén a lázadással egy kalap alá vesznek. Bár nem olyan rossz, nekem tetszik ez a felszínes világ, mert nem csak az értelmet, de a sok rosszat is magába rejti és inkább elviselem, hogy tizenévesek a szülei válásáról meg az aktuális "barija" elvesztéséről nyafogjon nekem, mintsem bele menjünk esetleg mélyebb, komolyabb témákba, ahonnan nem tudok kilábalni, akármeddig is magyarázok. Persze, ezt nem ok nélkül "keveslem", csak én ezt hülyeségnek érzem ez miatt keseregni, szerintem hülyeség a gyengeség, erősnek kell maradni inkább, nem a rosszal "büszkélkedni" (én inkább szégyellem az ilyet). A "rossz" az nekem normális. Én az árva, éhező, fogyatékos embereket sajnálom igazán, akik tudják mi az igazi rossz, mivel át is élték. Én magam olyan középosztálynak tartom. Most őszintén szólva, aki félreért, az nagy valószínűséggel azt gondolja, hogy találkozott már hasonlóval, de nem, mert én egyedi vagyok és nincs belőlem több, de hiába is próbálnám ezt megértetni mással. Most egy kis háttértörténetet magamról: figyelem, "hű-de-extra-fontos-infó", hogy tizenhárom éves lány lennék (koromért nem beszólni, mert harapok). Bár az intelligenciát én nem korban mérném, szerintem ez összefüggéstelen. Értelmesnek tartom magam többé-kevésbbé(mások is) - bocs kissé egós, de ez van - , testi adottságaimmal nem igen elégedett (magyarán szólva: ronda), de fiatal, aki nem kezdhet még semmit az életével, mert még gyereknek tartják (az is vagyok, de nem hülye) és nem tudja megváltani egyedül a világot. Szüleim elváltak (bár eleve kényszerházasság volt), apámat csak párszor láttam, de teljesen eltűnt az életemből (nem bánom), anyám 8 általánost végzett takarítónő, aki a szülei nyakán él (ezáltal én is velük), egy öcsémmel, aki egy másik férfitől van (akit nem is láttam a gyerek születése óta). Az iskolában "súlyos beilleszkedési problémáim" vannak, tehát betegségnek hívják, hogy én megválogatom kikkel barátkozom, ezért egy ideje magántanuló lettem. Ha úgy vesszük szegények is vagyunk (legalábbis magamnak kell megvenni a cuccaim, ha meg nem tudom, akkor szívás), vernek engem (visszaütök), a mocskos beszéd és a veszekedés alap műveltség itthon. Voltam már kollégiumban, pszichitrián, intézetben (és most újra befogok kerülni), valamint nagyon sok pszichológussal beszéltem (nem csodatévő agykurkászok ők sem, csak a papírra lejegyzett viselkedés-mintákat ismerik, viszont én nem vagyok sablon), semelyikük nem is ment velem semmire. Tényleg vannak problémáim, viszont azokról nem is tudnak, mint például pánikbetegségem, rendszeres halálfélelmem, súlyos fóbiáim, amikről nem akarok beszélni, mert akkor hirtelen minden rossz megelevenedik és csak még rosszabb lesz (az nem kérdés, hogy baj van az agyammal). Ezért vagyok fent ilyenkor is (este nem alszom a rémálmok miatt), és ilyen kérdéseket írogatok, fogalmazgatom, hogy minél több igazság legyen benne, minél jobban megértsem magam és jobban kitudjam fejezni a gondolataim. Bocs, ha valakinek (mindenkinek) ez túl hosszú, nem kötelező végülis elolvasni (írónak készülök amúgy vagy pszichológusnak, de az utóbbi nem idekapcsolódik). Már egész kiskorom óta felfedeztem, hogy milyen ez a világ és csak gyűjtöttem a tapasztalatokat, megfigyeltem, kiismertem az embereket és most már majdnem ott tartok, hogy szinte mindenkit átlátok. Nagyon ellenséges a világnézetem végülis, de legbelül meg olyan furcsa, hogy világbékére és szeretetre vágyom, ami még nekem is furcsa. Persze ez a szokásos " kemény lány, érző szívvel" esete, de nem, nem akarok belekerülni ebbe a szerepbe. Több ok miatt is, amiket most nem akarok sorolni, mert így is hosszú a mondanivalóm. Én nem játszok senkit, én többé-kevésbé de magamat adom (kevésbé akkor, ha nem éri megmutatni magam). Most elmondtam nagyjából az érzéseim, ráadásul még "panaszkodtam is" és hülyén is érzem magam, hogy megnyíltam itt az interneten, ahol nagy valószínűséggel mindenki támadni fog, vagy nem is tudom, de most ehhez volt kedvem és kész. A hülyeségek nem érdekelnek, de az értelmes válaszokat szívesen várom. :)