Mi az az egó?

saját magadról alkotott kép kb.

nagy egó - nagy önbizalmú, sokat gondol magáról, tisztában van a képességeivel (néha túlzásba is viszi ezt)

kis egó - ennek az ellentéte, kicsi az önbecsülése, nem tartja magát soknak stb.

Amiről az ember alapvetően azt gondolja, hogy "ő"...én inkább "kicsi Énnek" nevezném, kis butusnak, ami vak és önző...mindaddig az egóval azonosítja magát az ember, amíg nem tapasztal egy kis negatívat, és egy kicsikét le nem törik a szarva(egyébként még lehet ekkor is ragaszkodik az egóhoz az ember...időbe telik magunktól észrevenni). elég érdekes dolog ez...mert az egó eltorzítja a valóságot, nem hagy ugye tisztán látni, fanatikussá teszi az embert, és kb. ez szül minden szenvedést...mert az egó téved...téved a létezéssel kapcsolatban. Tehát az összes negatívum az egó számlájára van írva igazság szerint. De vannak olyan filozófiák, amik megneveznek egy szuperegót...no az az igazi énünk, ha jól következtetek. S ha azzal azonosítjuk magunkat, akkor képessé válunk az igazi racionális gondolkodásra, el tudjuk hagyni az elfogultságot, és végre valahára megismerhetjük önmagunkat...és ezáltal Istent(nem a közhitben szereplő istenképekre gondolok) és a világot, ezeknek a "frankó" mivoltát. No mindegy nem mélyedek bele, a kérdéshez csak ennyit. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

Az egoizmus szótári definíciója:

Egoizmus

Nyelv: latin

Olyan életelv, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába; olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi. Az egoizmus ugyanakkor erkölcsi tulajdonság is, mely a társ.-mal és más emberekkel való viszonyában jellemzi a személyiséget. Az egoizmus a magántulajdon keletkezésével jelenik meg, s a kapitalista társadalomban éri el a legfejlettebb formáját. A feudalizmus vallásos világnézete elleni harcban a XVIII-XIX. sz. felvilágosult gondolkodói, majd Ludwig Feuerbach és az orosz forradalmi demokraták fölvetették az értelmes egoizmus gondolatát. Ezen az embernek olyan jogos érdekeit értették, melyek mások érdekeit nem sértik és egybeesnek a társ. érdekeivel. A történelem során azonban az egoizmus mint erkölcsi tulajdonság általában negatívan értékelődött. A szoc. erkölcs alapvetően elítéli, s a közösségért alkotóan tevékenykedni tudó és akaró embert tartja eszményének.