Mit tegyek, ha úgy érzem, nincs tovább és ki akarok szállni az élet nevű játszmából?

"Én is voltam úgy, hogy vége, sőt most is ott vagyok,

De bármilyen szar minden, ki kell várnom még a holnapot."

/Anonim MC/

Szió! Hát jól elcseszték a szüleid az életed, az tény. Én is hasonló cipőben jártam, tiszta depi voltam egész gyerekkoromban, meg tinikoromban, mert az én szüleim is ugyanezt csinálták, csak az utálat vett körül. Utáltam élni (ezért eléggé önpusztító életet is éltem). Én úgy tudtam "túlélni", hogy olyan emberekkel vettem magam körül, akik megértettek, és velük boldog voltam. Én a rockzene világában találtam meg otthonom, persze ez mindenkinél más.

Aztán elkerültem fősulira, beköltöztem a kollégiumba, és teljesen, végleg elszakadtam a szüleimtől. Dolgoztam a suli mellett, hogy legyen, miből eltartsam magam, nehéz volt, de mindennél többet megért, hogy nem kellett a szüleimet elviselnem. Ma 24 éves vagyok, van 2 diplomám, egy párom, aki mindennél jobban szeret, és próbálok nem olyan lenni, mint a szüleim. Néha nehéz, de nekem nincs szükségem olyan szar életre. Azért persze tartom velük a kapcsolatot, de csak minimálisan. ("A jó kapcsolat titka a távolság").

Én azt tanácsolnám neked, hogy menj emberek közé, járj megint normálisan suliba, aztán érettségi után menj el fősulira vagy valami technikus képzésre jó messze koliba, és ott új életet kezdhetsz, és akár egy jó szakmát is magadévá tudhatsz. Vagy elmehetnél külföldre is, ha nincs már kedved tanulni érettségi után (addig akár egy nyelvet meg is tanulhatsz).

Mindenképpen hagyd magad mögött ezt az ingerszegény közeget, mert boldog csak akkor lehetsz. De persze csak az érettségi után.

"Az öngyilkosság az nem megoldás

Hanem az élet elöl való megfutamodás" (Last Players)

Szia! Nem szabad kiszállni, nem lesz ez mindíg így! Középsuliban én is hasonló érzésekkel küzködtem, megpórbáltam felvágni az ereimet stb. de szerencsére nem sikerült.Keress valami értelmet az életednek. Tanulni én is utáltam, aztán jött a meló, az már legalább jó volt, mert eltartottam saját magam. Aztán fiatalon házasság, megcsalás, válás, ismét padló De! Mindíg fel kell állni! Most a második házasságomban élek, most várjuk az első babánkat és végre boldog vagyok!!!

Kitartás! Hidd el jönnek még szép napok, csak ne hagyd magad!

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy tényleg fogod magad és kiszállsz.

Talán az lenne a leghelyesebb, ha fogadat összeszorítva küzdenél és tanulnál, hogy elvégezd a sulit és mielőbb otthagyd a szüleidet és a magad lábára állj! Még bőven helyre lehet tenni az életed. A barátnődre gondolj szeretettel, de ne haraggal.

Sajnálatos, hogy a szüleid nem segítenek. 17 éves vagy, ez azt jelenti, ha szükséges, a területileg illetékes SZTK pszichiátriai gondozójában fogadnak, ha a depressziót gyógyszerrel szeretnéd leküzdeni (érdemes átgondolni).

Fel a fejjel, Kicsi Lány, még sok szép és jó dolog történhet Veled az Életben!

Szeretettel gondolok rád:

Jucus (aki hasonló cipőben járt)

Az előző voltam. A megoldás (ha még élsz).:

"Vegyél egy kutyát vagy valami állatot,

s akkor nem teheted meg, hogy ott hagyod."- az én veresem.