Hogyan dolgozzam fel, hogy megöltem egy állatot?

Nem szándékos volt, de akkor is az én hibám.

Sétáltam a kutyámmal egy szűkebb járdán. Sosem szoktam azon az útvonalon menni, mert kicsit forgalmas, de hogy ne a megszokott utakon közlekedjek, kivételesen arra mentem. Barna rigók (talán?) voltak a járdán / járdaszélen. Meglátták, hogy arrafele megyünk, gyorsan elrepültek (pont az útra, ahol jött szemben egy autó) és nekikoppant az egyik. Visszaesett, bele az árokba. Gyorsan felkaptam, keservesen sírt, és folyt a szájából a vér. 5 percig fogtam, simogattam, és csak néztem tehetetlenül, ahogyan elszáll belőle az élet. Közben apámtól kérdezgettem, hogy mit csináljak, mit csináljak?? Esküszöm, bármit megadtam volna azért, hogy visszacsináljam az egészet és másfele mentem volna. Akkor nem ijedt volna meg tőlünk, nem repült volna el, és a madár és még most is élne.

Tegnap óta rettenetesen lassan megy az idő. Nem tudtam mit csinálni vele, fuldoklott, szerintem belső vérzése lehetett. Lettem volna a helyében. Rám lehet hívni mentőt. Értem küzdöttek volna, mert jogaim vannak. Egy állatnak miért nincs?!?!?! Miért kell mindig végignéznem az állatok halálát, miért nem védi őket a törvény???

Utóbbi egy évben 4 madár volt a kezeim között. Egyik nem tudott repülni, bőrig volt ázva. Behoztam, megszáradt, lőttem vele pár képet és amikor elállt az eső, elengedtem. Ez rendben volt, legalább nem kapta el semmilyen állat. Utána volt egy olyan, hogy télen a járdára volt fagyva, alig élt. Hazarohantam vele, miközben a ruhámba raktam, de itthon 10 perccel később meghalt a kezeim között. Lehet megütötte magát, mert ha csak hipotermikus állapotban lett volna, helyrejött volna.

Utána volt még egy eset, amikor egy kismadár pusztult el, fel volt fúvódva, gubbasztott.

De ez a mostani eset még borzalmasabb. Én idéztem elő! Úgy érzem, megfulladok, nem bírom lekötni magamat, nem tudom mit csináljak.

Kiskoromban állatorvos szerettem volna lenni, hogyha ilyen helyzet van, akkor tudjak küzdeni értük. Aztán 7 éves korom után alábbhagyott a lelkesedésem miután még rajzból is csak kettes voltam.

Nem értem apámat sem, hogy hogyan tudta azon nyomban elfelejteni? Kicsit sem hatotta meg, én meg úgy érzem, megőrülök a lelkiismeretemtől.

Mi tenne jót nekem? Meg sem érdemlem, hogy túllépjek rajta. Segítsek önkéntesként sebesült madarakon? Vagy hogyan tudnék jót cselekedni?