Hogy tudjam elfogadni magam?
Figyelt kérdés
Tizenéves koromban elégtem és a hegeim megmaradtak, látható helyen, azóta bezártam magam, nem tudom elfogadni és megmutatni, semmi nem úgy megy, mint régen, azóta úgy érzem csak vagyok, semmibe nem tudom belevetni magam igazán. Nagyon fáj, hogy ezt kell elviseljem, olyan korba történt, amikor a lányok kezdenek "kinyílni" nővé érni én akkor zártam be magam teljesen, mindenkigyik barátnőmnél végignéztem hogy talál rájuk a szerelem, hozzám senki nem próbált közeledni. Igazságtalannak tartom, nem sikerült elfogadjam magam, azóta nem is érzem, hogy élek csak próbálom azt csinálni, amit kell, elég sokat sírok emiatt. Mégis hogy tudjam ezt elfogadni, mikor az egész életemre hatással van/lesz?#önelfogadás #belsőharc
2020. dec. 29. 16:27
1/4 anonim válasza:
Ezzel pszichológushoz kell menni!
2/4 anonim válasza:
Plasztikai sebész tudna javítani a külsődön? Te mit teszel meg azért, hogy vonzó legyél mások számára? Tűzz ki elérhető célokat és dolgozz meg értük! Nem minden a külső, de bizony sokszor az dönt, hogy valaki elhív-e randira, vagy sem. Keress fel egy pszichológust (minden iskolának van saját, ingyenesen is elérhető pszichológusa), aki jó irányt mutat, tanácsot ad. Segítségre van szükséged és ha rendbe jössz testileg, lelkileg, fogsz találni megfelelő párt magadnak. Vannak barátaid? Milyen társaságba jársz? Mert egy diszkós, magamutogatós, primitív társaságban én is rosszul érezném magam, de egy jó közösségben, mint pl a cserkészek is, ott nagyon jól, ahol pl. megmarad mindenki embernek és elfogadják egymást.
3/4 anonim válasza:
Nem égtél el, csak megégtél. :)
Én is a pszichológust javaslom (lehetőleg nőt, mert empatikusabbak), vele őszintén kibeszélhetsz mindent. A te esetedben előny, hogy nem kell hosszú hónapokat áldozni arra, hogy megnyílj, mert a probléma elsőre is szemmel látható. Így azonnal meg lehet kezdeni a terápiát. Szintén egyetértek az előzővel: a plasztikai műtétek látványos megoldást nyújthatnak (bár nem olcsó). Tűzd ki magad elé azt a célt, hogy erre gyűjtesz és máris van egy erős motivációd, amit el akarsz érni. Fontos, hogy előzőleg konzultálj egy specialistával, hogy tisztában legyél vele, mit és mennyiért tud elvégezni. Sok sikert! :)
4/4 anonim válasza:
Lehet, hogy lesz olyan része az égésnek, amit tb-re is megcsinálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!