Hogy tudjam elfogadni, hogy vége a barátságunknak?

Közel 20 éves barátságról van szó, már ovi óta barátnők vagyunk, és nem ilyen bff-k, hanem tényleg valódi volt, akire bármikor számíthattam, mindig segített és ott volt mellettem és fordítva is. És ez ki is tartott, külön gimibe jártunk, de ez sem rendítette meg. Aztán nem tudom mi történt, ő férjhez ment én egyetemre, de még így is tudtunk időt szánni egymásra és bármiről tudtunk beszélni, még ha nem is ugyanolyan élethelyzetben voltunk. Kb. másfél éve éreztem azt, hogy kezdünk eltávolodni, legtöbbször, mikor hívtam magamhoz nem jött, vagy nagyon ritkán(fél évente egyszer) és nem lakunk messze egymástól. Később azt vettem észre, hogy egyre több a kínos csend, nem mindig volt témánk, vagyis én próbálkoztam, de őt nem nagyon érdekelte.Aztán a következő évben volt életem mélypontja, akkor mellettem volt, amiért nagyon hálás vagyok neki, akkor megint közelebb kerültünk egy ideig. Tavaly elmentem hozzájuk boldog új évet kívánni, gondoltam meglepem(ők is így szokták) és erre így fogadott: na gyertek be, ha már itt vagytok(ez nagyon rosszul esett), akkor nem láttam már majdnem egy fél éve. Mikor beütött a covid elkezdtünk beszélgetni, megint előjött a depresszióm és úgy éreztem nem kell neki egy ilyen barát,úgyhogy nem vettem fel senkinek a telefont, (ha ezt még barátságnak lehet nevezni), azóta nem beszéltünk. Nem is próbált azóta keresni, már addig is haldoklott a barátságunk, ami látszólag őt nem viselte meg. Engem nagyon még mindig sokat sírok miatta. Hogy jutottunk el idáig? És a legfájdalmasabb az, hogy már nem is hiányzik igazán, már az a fura ha beszélünk, nem az ha nem, olyan mintha egy ismeretlennel beszélnék, és olyan hüvös velem, már nem oszt meg kicsi belső titkokat és ez rosszul esik. Valószínű ez a barátság meghalt, hogy fogadjam ezt el? Veletek történt ilyen?