Most vége a barátságunknak?
Volt egy nagyon jó barátom
Napi szinten beszélgettünk kicsit több mint egy évig, volt néhány kis flörtölésünk de mindkettőnk részéről csak poénból mivel külföldön élek.
Már terveztünk találkozni is egy majdnem fél év múlva, ráadásul Ő volt az aki felhozta hogy mindenképpen szeretne találkozni és hogy milyen jó lesz majd stb.
Egy koncertre terveztünk menni, meg is vettem a jegyeket egyből nehogy elfogyjanak.
Rá egy héttel vagy hogy beszélgettünk és poénkodásból feljött a járás-téma.
Jött hogy mert tök jó lenne járni, nem talál másik ilyen lányt stb
Én meg (tényleg rendesen) megmondtam neki hogy ne haragudjon, de én nem mennék bele egy távkapcsolatba, főleg úgy hogy még nem is láttuk egymást meg ilyenek
Egyet értett, szóval most nem tudom van e köze annak hogy rá két nappal elkezdett egyre kevesebbet írni.
Rákérdeztem miért van ez, mindig azt mondta hogy sok a dolga.
Ezt ugye elfogadtam mert tényleg lehet így, viszont aztán már napokig nem írt.
Nem rég láttam egy közösségi oldalon hogy posztolt képeket hogy valahol jól érzi magát, mosolyog a képeken meg ilyenek.
Ezzel nem lenne probléma ha nem írta volna hogy sok a dolga és ezért nem tud írni.
Ráírtam kissé így már mérgesen hogy nem gondolom hogy ha van ideje posztolgatni akkor nincs ideje megírni hogy
"szia, hogy vagy? Én jól, majd beszélünk ha lesz időm" vagy ilyenek
Azt az üzenetemet már meg se nézte
Ez úgy két hete volt már, semmit nem hallottam felőle azóta
Ráírtam máshol hátha ott válaszol(de már kedvesebben azért, hogy kérlek mondja el az indokát stb) de arra sem válaszolt
Innen vége a teljes barátságunknak? Mit ajánlanátok? Megéri közelíteni felé vagy hagyjam inkább?
Ha ráírnék egy barátjára az szánalmas lenne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!