Hogyan tudnátok megfogalmazni, azt hogy kik vagytok?

> Szóval akkor az emberek többsége csak úgy van az életben, öntudatlanul?

Arra akartunk (tam) kilyukadni kedves kérdező - hogy van valami bennünk mint ember - amit nem veszünk észre. Pedig eleve azok vagyunk.

Tehát beleszülettünk ebbe az emberi testbe, és elkezdtünk gondolkodni. Ezek a gondolatok főleg emlékek a múltból - vagy számítások a jövővel kapcsolatban. A gondolatokhoz aztán érzelmek is társulnak, és az egész egyre nagyobb "sebességre" kapcsol - azáltal hogy egyre idősebbek leszünk (ergo több emlék is lesz).

Csakhogy ezt a személyiséget (mint gondolatok halmaza) hiába figyeljük meg, mert végeredményben az egész változásban van. Sőt mi is irányt tudunk szabni a változásának.

Viszont ha valami változik, akkor arra hogy mondhatnánk azt hogy az vagyunk? Melyik? Amelyik tegnap volt? Vagy amelyik 2 éve? Vagy az vagyunk aki majd holnap lesz? Melyik személyiség vagyunk? A jelenlegi?

Viszont amikor pl valaki meditál, akkor a gyakorlás segítségével le lehet választódni a gondolkodásról.

És mi lesz akkor ha felülemelkedünk a gondolatokon?

A jelen pillanat megélése. Egy üres, unalmas, semmi - de mégsem lehet rá azt mondani hogy semmi. Van egyféle tudatosság. Olyan ami nem függ a gondolkodástól.

Ráadásul ez a "valami" (leírhatatlan tapasztalás) nem jön, és nem megy. Egy végtelen, és időtlen dologról van szó. Maga az egység. Mindennek a forrása.

Na most ezek után, ha azt vesszük hogy van egy részünk ami változik (elme) - és van bennünk (vagy mi vagyunk inkább benne) egy tudatosság - ami nem változik. Akkor melyik vagyunk jobban? Melyik az igazibb/valódibb részünk? Hát nem az amelyik változatlan?

De ezt leírni/elhinni nem kell. Ez minden érző lényben benne van. Csak tapasztalni lehet. Akkor ha nem teszünk a tapasztalás útjába gondolatokat - ez máris világossá válik.

Igen. Jól látod kérdező. Szerintem is magunk teremtük meg az Én-t, aztán pedig később tévesen ezzel azonosítjuk magunkat.

Viszont ez szükséges is ebben a világban, hiszen egyébként nem tudnánk megfelelően működni. Csak akkor van a baj ha az "én" az egó elkezd túlműködni, és a "saját malmára" akarja hajtani a vizet.

Végeredményben az egész univerzum, és benne minden egy forrásból van - egy tőről fakad. Van ennek egy törvénye (dharma), amiszerint ez az egész rendszer működik. Ha valamit csinálunk az egy "ok" lesz a világban, amiken lesz egy "okozati" következménye (karma). Tehát ha azt vesszük hasonló dolgok térnek hozzánk vissza, mint amit teszünk. (Csak ezt nem vesszük észre az idő illúziója miatt.) Viszont ha így, vesszük akkor ezt az egész világot egymásnak teremtük.

Mindannyian teremtők vagyunk, csak ezt elfelejtettük - és ezért csináljuk ezt a világban amit. Valójában egy végtelen egységben/tudatosságban vagyunk benne, és mindenki a saját szemszögéből szemléli ugyanezt a világot. De ebben az egységben/ürességben keletkezik minden, és múlik is el. Valójában viszont amik igazából vagyunk az már eleve teljes. Nincs hova fejlődnie. Csak ebből az "énes" szemszögből van fejlődés, vagy haladás. Azért mert elfelejtettük hogy már eleve teljesek vagyunk. Hogy bennünk van a teremtő/Isten. Vagyis mi vagyunk benne :)

Valami ilyesmi.

A vallásos trollkodás ellepi a netet.

Hogy miért vagyunk a világban? Nem sok mindenért. Alapvetően azért, hogy szaporodjunk.

Ha ezen túl vagyunk, akkor kb azért, hogy a körülöttünk lévőknek kellemes perceket okozzunk. Ha ez is megvan, akkor, hogy ennek örüljünk.

Szóval az a nagyon széles embertömeg sincs nagy tévúton, aki azt mondja, hogy az életnek nem igazán van célja vagy értelme. A célt vagy értelmet mi magunk találjuk ki.