Van olyan aki ugyanígy magányos?

Van párom, egy lányom, jó munkám stb stb... Szóval szerintem jó az életem. De közeledve a harminchoz úgy érzem mintha keveset éltem volna, mintha nem számítanék senkinek. Szeretem azt az érzést amikor egy nő felnéz rám, nem nagyon kapom ezt meg mostanában, párommal erről beszélni zsákutca, Ő úgy érzi mindent megtesz és lehet így is van. Lehet csak megrémiszt, hogy mostantól csak Ő van és senki más? Vagy?