Normális vagyok, vagy mi?

na. nem tudtam minek nevezzem a kérdést, majd menet közben KISÜTÖK belőle valamit, mindenesetre az apropója valami ilyesmi: van egy ember, aki én vagyok. ez az ember 2011-ben itt megismert valakit. ő egy lány volt. előtte nem igazán voltam őszinte senkivel, "titkaim" voltak, vagy inkább csak dolgok amikről nem gondoltam volna hogy más megértené, ezért meg se próbáltam nyílni másoknak. szóval meglehetősen elszigetelten éltem (ahogy gondolom sokan mások is), a fő kommunikációs eszköz életemben az internet volt, de ott is inkább csak felszínesen, karaktert játszva.

tehát 2011, idetévedtem, megláttam egy kérdést. úgy tűnt a kérdező őszinte és elkeseredett, én meg úgy éreztem tudnék segíteni neki, regeltem és beszélni kezdtünk. sokat. érdekelte a nyűgöm, és engem is az övé. törődni kezdtem vele, ő is velem. jó volt.

ez már olyan régen történt, hogy mindketten kicsit beleöregedtünk. azóta vége a beszélgetéseknek, és mintha az őszinteség is egyre nehezedne. beszéltem már bensőségesen meg nyíltan egyéb emberekkel is, de az évek alatt történt események olyan fajsúlyosnak bizonyulnak az életemben, hogy nem igazán tudok őszinte lenni anélkül, hogy részletezném másnak, és kezdem elég nehézkesnek érezni a kommunikációt másokkal. mintha lassan elfelejteném hogyan kell őszintének lenni, ami (emlékeim szerint) konkrétan kihúzott a szarból annak idején.

most kissé tartok a begubózástól, mert ha begubózok, akkor ugye ki az isten fog egyáltalán szólni hozzám. tehát, a lényeg valami ilyesmi lenne: van itt olyan ember akivel tudnék beszélni? amíg még van hozzá pofám.

nem tudtam, de ezek szerint ez a kérdésem. hm.

29/f