Ritka a szép nő. Miért?
Én arra gondoltam, hogy túlságosan helyes vagyok.
Jóból is megárt a sok...nem találsz magadhoz illőt.
Mit tegyek?
Hát tényleg így van. Csupán egyetlen egyszer láttam egy gyönyörűséget, akinek végre olyan szép nagy bumzli orra volt, amit szeretek. Az imádni való apró ki szemecskéi is tökéletesen szétálltak és azok a csodás pattanások az állán! Hm! Az valami elképesztően szép volt.
Finom májfoltok tarkították mindenhol és az a rengeteg csókolni való szeplő, na az aztán azonnal tűzbe hozott.
Na és azok a hatalmas fülek!
Meg az az óriási vékony száj!
Szerintem kígyónak is elment volna, egy gyönyörű viperának, vagy kobrának.
A mellei pontosan úgy homorodtak, ahogy kellett és a háta kellően domborodott, hogy a kezem megpihentethessem rajta. A pipaszár lábacskáin végre elégséges szőr burjánzott, na és a göcsörtös lapát nagy kezei, ami végre szerényen tövig rágott és édesen töredezett körmökkel volt megáldva, na az igazán tetszett.
A nevetése volt a legtökéletesebb, mert úgy dübörgött, mint a bombardon, aztán édes nyikorgásba torkollott, mint amikor végigkaristolják az üveget és olyan hangerővel, hogy még a macska szőre is felborzolódott.
Bizony, soha nem látok már ilyen szépet...
Figyelj csak, tapasztalat. Megtalálod a magadhoz illően szépet, aztán fogja magát, és megcsal, közben kikészít érzelmileg, mondván, te vagy a hibás.
Vagy megtalálod a magadhoz illően szépet, de rájössz, hogy nőcsábász.
Inkább keress valakit csak a lelki értékek alapján, az majd kivül is elég szép lesz :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!