Mi a véleményetek a versemről?

Semmi sem stimmel.

Széttört sorok még nem vers.

A szövegnek semmi értelme.

A szóbasználatod közönséges.

Sorolhatnám tovább, de javaslok egy tesztet.

Válasz ki egy neves klasszikus költő egyik munkáját.

Petőfi, Arany, Ady, mindegy.

Egy-két mondatot írj le folyamagosan.

Pont úgy, mintha próza lenne.

Ezt követően tedd eht meg a sajátoddal.

A vers alapja, amitől egy vers vers lesz és nem próza, hogy ritmusa van. A ritmust leginkább a szótagok számának mintázata adja – ütemhangsúlyos verselés –, vagy a szótagok hosszának váltakozásában lévő mintázat – időmértékes verselés –, de a „versed” egyikbe se fér bele.

Van ugyan formailag sokkal kötetlenebb szabad vers is, de ez a szabadság eszköz és nem felmentés. A szabad versben a szótagok száma kötetlenebb, ezáltal lehetőséget ad arra, hogy a vers érzelmi lüktetését a szótagszámok is érzékeltessék. Itt a szótagok számának váltakozása nem szolgálja ezt a célt.

A versednek nincs ritmusa, én legalábbis nem érzem benne a lüktetést, így a versed igazából nem vers.

~ ~ ~

Minden amatőr versíró – hiába tanítanak irodalmat, verselemzést évekig az általános, majd a középiskolában – valamilyen ismeretlen okból megfeledkezik az iskolai tanulmányairól, és azt gondolja, hogy egy vers akkor vers, ha a sorvégek összecsengenek. Nem, attól, hogy a sorvégek rímelnek, nem lesz vers valami. A rím hozzásegít a ritmus érzéséhez, de önmagában nem elegendő.

Nota bene a rímképlet is egy jó versben vagy ugyanaz marad, vagy ha változik, okkal, céllal változik. Az írásodban a legtöbb négysorosban páros rím van (a, a, b, b), de minden különösebb ok nélkül a 3. négysorosban keresztrím (a, b, a, b), a negyedik szakasz meg háromsoros, ami megint csak arra jó, hogy megtörje a ritmust. Bár ott még valamennyire indokolt lehetne, de a többivel együtt az egész csak szétesik.

Vannak kimondottan pocsék, elrontott rímek: kezét-éltet, barátom-bánatod

A rímnél sem csak az utolsó magánhangzónak kell egyeznie, jobb, ha több magánhangzó is egyezik és a mássalhangzók is hasonló jelegűek. A ragrím meg túl „olcsó” megoldás.

Ritmikát elősegítő egyéb költői eszközt – alliteráció, ismétlés, keretes szerkezet – sem tud felmutatni a vers, bár ha lenne benne, a ritmus attól még nem születne meg.

~ ~ ~

> Az útunk immár szétszéledt

Az út nem széled szét. Az út maximum elágazik, elkanyarodik, de nem széled szét.

> Az elején még idegenek

> Mára egy család

Itt nekem az a kérdés jutott eszembe, hogy: Kik?

> Holnapra maradó emlékek

> Itt ez a sok szomorú barát

Az utolsó sor mintha egy másik versből téved volna ide, és most feszeng, mert nem találja a helyét.

> A változás igenis rémísztő

> Olyan mint egy rossz időzítő

> Ami akkor robban mikor nincs támasz

> És senki nem ad választ

A rossz időzítő akkor szokott robban, mikor nincs támasz és senki nem válaszol semmire? Mire nincs válasz? Ez így teljes képzavar…

~ ~ ~

Az érzés nemes. Az élethelyzet mély érzelmeket kavar fel az emberben, ami vonzza a lírát. De nem az érzéseket kell értékelni, hanem a verset, amit ezek az érzések kiváltottak, a verset, mint szöveget. Ott pedig a megvalósítás ügyetlen, a szóhasználat, a fogalmazás sete-suta, a rímek kiforratlanok, a szöveg néhol tényleg értelmetlen.

Akárhogy is nézem, a versnek – mind minden művészetnek – a végső célja az olvasóban megszülető katarzis. Na ez az, ami nem igazán született meg bennem, mert a mondanivaló tartalmáról a mondanivaló milyensége, szerkezeti problémái, rímproblémái elterelték a figyelmet. Meglehet, ha mindez prózában lenne leírva mondjuk egy Facebook posztban, még úgy is nagyobb katarzist okozna, tehát minden rosszindulatot kerülve is azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem vers.

Ettől még írhatsz ilyeneket, ha csinálod, ha olvasol jó verseket, ha tanulsz az iskolai tanulmányokból, akkor idővel jobb verseket fogsz írni. Szóval hajrá, írj verseket, ha az neked örömöt okoz. De mások, idegenek véleményét kikérni úgy 50-100 verssel később lesz érdemes.