Jobb lenne a világ ma, ha nem születtek volna meg a világvallások?
Az én véleményem szerint IGEN, éspedig ezért:
- A három világvallás előtt nem létezett az a fogalom, hogy pogány, hitetlen, gyaur, akiket meg kell téríteni, vallásháborút indítani ellenük, máglyán megégetni, az ő hitüket elpusztítani, hogy helyébe a mienket erőltessük rájuk. Egy szóval nem létezett volna inkvizíció, vallásháborúk, a vallások közti gyűlölködés, fanatizmus, terrorizmus, stb. Ahogyan én olvastam, az ősi nemzeti hitek nem gyűlölték egymást, nem akarták megváltoztatni a mások hitét, elfogadták létezőnek és kész. Természetesnek vették azt, hogy mások más istenekben hisznek, mások a szokásaik, stb.
- Az ember jobban tisztelné a természetet, nem gondolná azt, hogy ő a természet ura, a természet Isten ajándéka az embernek, amely felett kedve szerint uralkodhat. A természet feletti uralkodást főleg a három ábrahámi vallás szent könyvei tanítják. Az ősi nemzeti hitek ezzel szemben azt tanították, hogy az ember a természet része, semmivel sem magasabbrendű annál, tisztelnie kell, csak annyit vehet el tőle, amennyi a puszta léte fenntartásához szükséges. Sőt sok ősi hit magát a természetet tartja istennek, és ezért tiszteli. Emiatt azt hiszem, hogy ha nem léteznének világvallások, akkor ma a világ sokkal tisztább lenne, nem állna a végpusztulás szélén, mert az ember védné, és tisztelné azt.
Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is. Egyetértetek, vagy nem? És okoljátok meg. Köszi.
Fantasztikus lenne egy vallás nélküli világban élni!
Nem lennének hälyék, akik elhisznek az orbánfáléknek mindent. Aki egyébként nem hisz isteneben, de a cél érdekében mindent bevet hogy az uralmát fenntartsa.
Nem lenne ok a kereszteháborúkra, nem lenne katolikus, református, zsidó, jehova, stb. stb.. Csak előbb utóbb megjelennének az ügyeskedők, akik kiválogatnák a hiszékeny elitet, és újra létrehoznák a vallást, és papnak hívatnák magukat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!