Mi lenne a helyes megoldás? Vagy rosszul látom?

Miért van az hogy sok ember úgy viselkedik a másikkal, mintha az egy tárgy lenne, vagy egy szobanövény, akit lerak a sarokba és ránéz néha amikor eszébe jut. Tudom, hogy világ nem tökéletes, mert van önzés, hazugság, irigység, rosszindulat, de mégis fájó, mikor évek múltán csalódunk valakiben, akiről azt hittük, hogy mindig mellettünk áll. Ha nem keres napokig nem veszi észre hogy ez a másiknak rosszul esik, lelép szó nélkül aztán másnap úgy viselkedik mintha semmi nem történt volna. A másik meg lecserél azért mert neki van gyereke nekem meg nincs..

Hogyan lehet ezeket kezelni vagy ezeken túllépni? Mi a helyes megoldás?

Hogy lehet ezeken a csalódásokon túllépni?