Minek vállalnak emberek gyereket napi 8-12 óra munka mellett? Mikor jut idő a gyerekkel foglalkozni? Mikor jut az embernek önmagára ideje?

> Teljesen lényegtelen.

> Nem akarok senkivel személyeskedni.

Én is csak kíváncsi voltam. Akkor egy kicsit önszemélyeskedem.

Informatikus vagyok. Én is hajlamos vagyok kocka lenni, de az programozáson kívül azért eléggé színes életet élek. Ezt csináltam gyerekkorom óta. 4 óra, az semmire nem elég. 1 óra mire megnyitom a programokat, felveszem a fonalat, bemelegednek az ujjaim, felpörög az agyam. Az utolsó egy órában meg általában letisztázom azt, amit csinálok, lekerekítem a napot, átnézem az aznapi munkám. Sokszor napi 12 órát dolgozom. Nem azért, mert többet keresnék emiatt, nem azért, mert a főnök hajt. Magam akarom működni látni azt, amit elképzeltem. Halaszthatnám a következő napra is az adott feladat befejezését, senki nem szólna érte egy árva szót sem, de belső indíttatás hajt. Alkotásvágy, tudásszomj.

Ez nem munkamánia, nem karrierizmus, hanem céltudatosság, lelkesedés.

Most is csak azért jöttem ide, hogy közben kicsit hátrébb toljam a tudatomban az aktuális fejtörést okozó problémát, hogy kicsit kavarogjanak a gondolataim a háttérben, hogy aztán újra nekiállva tudjam, hogy mit akarok csinálni és hogyan. Mondjuk úgy, afféle meditációs szünet.

És szellemileg nem fáradok el. Most is pihentetésképpen ide írok, ahol át kell gondolnom a mondanivalómat, meg kell fogalmaznom lehetőleg érthetően. Ez engem kikapcsol. Sokszor egy agyzsibbasztó nap után pihentetésül logikai játékokkal játszom (sudoku és társai), vagy éppen sakkozok, mert ez kapcsol ki.

Nem vagyok frusztrált, nem stresszelek, tökéletesen jól érem magam a bőrömben. Ha valami hiányt érzek, az a testmozgás hiánya, legalábbis a múlthoz képest. De itt sem arról van szó, hogy ne lenne rá időm. Inkább csak ellustultam. De pont azért történhetett ez, mert nem vagyok edzésben.

Régen néptáncoltam, és néptáncot tanítottam. Na akkor én is kb. napi 8 órát mozogtam, és azért ez bár nem nehéz fizikai munka, de afféle sportolásféleként fogható fel. Nota bene nem is nagyon éreztem magam fáradtnak. Persze rövid ideig igen, egy 3 órás próba után jó volt fizikailag pihenni egy órát, de összességében sokkal fittebben éreztem magam. Nem hogy tönkretett volna, lefárasztott volna, hanem erőssé, energikussá tett. Pénteken mondjuk tanítottam 2-3 csoportot, majd elmentem a saját táncegyüttesem próbájára. Utána beültünk egyet órára sörözni, az ember kicsit lazított. Aztán irány a táncház, ahol megint táncoltam 3-4 órát. Nem munkaként, nem kötelezett rá senki, nem lett belőle hasznom, pusztán szórakozásként, azért mert szerettem csinálni. És mivel csináltam is, volt hozzá erőm, energiám.

Azért mondom, hogy én ugyanezeket csinálnám, ha nem lenne munkám, mert ez valóban örömet okoz. Akkor is programoznék, tanulnék ezt-azt, ha nem lenne munkám, ha nem keresnék pénzt, ha nem hajtana senki. Ezt nem munkamániának nevezem, hanem életcélnak, elhivatottságnak, a megismerés, alkotás vágyának. Ha szerinted ez munkamánia, akkor még nem csináltál semmit önmagáért.

Azért is kérdeztem, hogy te mit dolgozol, mert ha nehéz fizikai munkát, mondjuk rakodómunkás vagy, akkor oké, 4 óra alatt tényleg el lehet fáradni. Ha viszont nem, akkor valamit nem jól csinálsz. Oké, azt mondod, hogy sok szempont van, hogy ki mennyire bírja a munkát. Ha könnyű vagy nehéz fizikai munkát csinálsz, és abban kifáradsz 4 óra alatt, akkor lehet, hogy tényleg nem való neked. Lehet jobban éreznéd magad, ha mondjuk inkább szellemi munkát keresnél. Vagy éppenséggel fordítva. Ha a szellemi munka fáraszt, akkor lehet fizikai munkát kellene végezned.

> Az én testem/szellemem nem bírja a 8 óra munkát

Oké. Csúnyán fogalmazva ez a te egyéni szociális problémád. A legtöbb embert nem teszi tönkre a munka, illetve nem maga a munka teszi tönkre őket. Aki 8 óra munka után ott ül a kocsmában órákig, nekem attól nem hiteles, hogy nincs ideje minőségi életet élni, hogy nincs ideje megvalósítani az álmait. Nem vagyok álszent, én is szoktam néhanapján kocsmába menni, de azt az időt is értelmesen töltöm. Mondjuk egy-két jóféle korsó sör mellett sakkozunk, beszélgetünk az élet dolgairól. Nem a Valóvilágról, nem az aktuálpolitikáról, nem a munkahelyi vélt, vagy valós sérelmekről, hanem kissé komolyabb, filozofikusabb témákról.

Én effektíve 8 órát dolgozom. Mellette tanulok, van egy csomó hobbim, és mindre jut idő. Időbeosztás kérdése az egész. Sokszor össze szoktam kötni a tennivalókat. Miközben mosogatok, meghallgatom a híreket. Miközben fürdök, hallgatok egy előadást mondjuk a kvantummechanikáról. Miközben utazom, olvasok, vagy éppen tanulok. Nem azért, mert csak így fér bele az időmbe, hanem valahogy bennem van az indíttatás, hogy kihasználjam a rendelkezésre álló időt. Ezért fér bele egy csomó minden abba a 8 óra pihenésbe.

Oké, nincs gyerekem. De azt gondolom, hogy gyereknevelés közben is lehet élni. Hamis dilemma, hogy vagy a gyerekkel foglalkozol, vagy magadnak élsz. Lehet a kettőt együtt csinálni. Te mittudomén gitározni akarsz tanulni? Ültesd magad mellé a gyereket, mutasd meg mit csinálsz, játssz neki. Főzni akarsz? Vidd oda a gyereket, mutasd meg mit csinálsz, sőt adj neki feladatot, és már nem kérdés, hogy vagy te, vagy a gyerek. Ez a normális. A gyereked is pont ebből tanulhatna meg sok mindent.

> Olyan nincs,hogy "nem tudom eltenni másnapra".Illetve van,ezt hívják munkamániásnak.

Akkor sem tudtam, mikor gyerek voltam. De nem csak a tényleges munkával van így. Van úgy, hogy egy könyv vége érdekel annyira, hogy nem akarom másnapra tenni. Vagy egy számítógépes játékban egy pályát akarok megcsinálni, ezért nem mentem el, hanem befejezem. Vagy egy sorozatot nézve nem másnap nézem meg a következő részt, hanem most vagyok rá kíváncsi. Vagy akkor ez is munkamánia?